Bemutathatják a középkori pincéket a Hajógyári-szigeten

Három lelőhelyen kutattak március 19 és október 2 a között idén a Budapesti Történeti Múzeum régészei a 2007-ben megkezdett feltárás sorozat keretében, a tervezett „Álomsziget” beruházáshoz kapcsolódva. A munkák továbbra is az óbudai Nagy-sziget déli részén, vagyis a beruházás központi területén folytak. Az ásatásvezetők Havas Zoltán római koros, illetve Dr. Tóth Anikó középkoros régész voltak.

Idén a legdélibb munkaterületen a múlt évben már nagyobb felületen feltárt Árpád-kori falu újabb részletét kutatták. A feltárás a település déli, kevésbé intenzív részét érintette, így idén lakóházakat nem találtak, ám egy kisebb önálló kemence, számos területhatároló, vízelvezető árok, valamint az egykori felszínen álló faoszlopos konstrukciók nyomai fontos kiegészítést adtak a falu szerkezetével, belső topográfiájával kapcsolatban. A település déli és nyugati határait továbbra sem érte el a feltárás.

Az idei év áttörést jelentett a terület őskori (középső rézkor) használatának megismerése terén, hiszen az elmúlt évek egy-egy őskori objektuma és szórványos edénylelete után idén több, változatos leletanyagot adó gödör csoportját tárhatták fel egy újabb magányosan álló, helyben összeroppant edényen kívül. A gödrökből előkerült számos, részben összeilleszthető kerámia (fazék, tál, csőtalpas edény) mellett pattintott kőeszközök és készítési hulladékuk, rézhuzalból kialakított horog, spirál voltak a legkiemelkedőbb leletek.

A 3. számú munkaterületen a középső rézkortól a 19. századig több periódust különíthettek el. A 19. század első felére keltezhető árkokon, 17. század végi – 18. század eleji sírokon kívül 16–17. századi mezőgazdasági területek határait jelölő kerítések nyomai, 14–15. századi gödörobjektumok és római árkok, gödrök, cölöplyukak feltárására került sor.

A 4. munkaterület megkutatása során egy több fázisú középkori települést, egy valószínűleg középkori soros temető 8 sírját, s egy ezekhez nem biztosan köthető (helyzete, és a többi objektumhoz való viszonya alapján inkább a szomszédos, 3. munkaterületen jelentkező újkori sírokhoz kapcsolható), magányos csontvázas sírt tártak fel.

A település nem falu, hanem valószínűleg egy nagyobb birtoktest központi része lehetett. Időben és térben is két részre bontható: egy korábbra keltezhető, nagyobb alapterületű telepre, és egy későbbi, kisebb területen, kissé az előzőre ráfedve létesített egységre volt elkülöníthető. A korábbi egységet egy nagyméretű, trapéz alakú, széles, mély árok vette körül.

A cikk folytatása és képgaléria a műemlékem.hu magazinjában.