Az ardenneki csata – 3. rész
Amikor 1944 őszén úgy tűnt, hogy a szövetségesek megállíthatatlanul törhetnek Berlin felé, Hitler mindent egy lapra tett föl. 65 éve vívták a 2. világháború egyik legkeményebb csatáját.
Az első rész itt>> olvasható.
A második rész itt>> olvasható.
A csata hatodik napjának vége felé Bastogne kimerült védői a német tankok másnapi együttes rohamától tartottak.
Élelmük és lőszerük is alig maradt. Patton tábornok felmentő serege erős ellenállásba ütközött, és megállásra kényszerült. Elérkezett az idő a németek áttörésére.
A fordulat
December 23 ának hajnalán azonban fordul a kocka. Kitisztul az ég, és a szövetségesek végre latba vethetik a légi fölényüket. Amerikai vadászbombázók pásztázzák a németek állásait, szétzúzva azok harceszközeit. Ejtőernyős utánpótlást is dobhatnak a szorongatott városba.
Ekkor Model tábornagynak újra számot kellet vetnie a helyzettel. Minden hadseregben tanítják, hogy a megerősített állások vagy lövészárkok elleni támadáshoz háromszoros túlerőre van szükség. A legtöbben egyetértenek abban is, hogy ha az ellenség egy városban készült fel a védekezésre homokzsákokkal, lövészárkokkal, és a házak egyedi védelmével, akkor ez az arány 10 re emelkedik.
A németeknek egyszerűen nem volt elég katonai erejük az elfoglalásához. Model tisztában volt vele, hogy Bastogne nélkül nincs esélye eljutni Antwerpenig. Foglalkoztatni kezdte hát a gondolat, hogy visszatér az eredeti tervhez, amelyet Hitlerrel nem sikerült elfogadtatnia.
Ha lemond a nagy offenzíváról, és a Meuse folyó keleti oldalán marad, akkor csapdába ejtheti az amerikai erőket és súlyos csapást mérhet a szövetséges haderőre. Ennél is lényegesebb, hogy Model emberei így életben maradnak, és tovább védelmezhetik a hazájukat. Fel is veti az ötletet Hitlernek, ám a Führer ragaszkodik Bastogne bevételéhez, és ahhoz, hogy a német katonák ne hátráljanak meg. Hiba volt.
Karácsony napján Model végre is hajtja a parancsot. A csapatai minden bevetnek az amerikaiak ellen. Egy lapra került az minden. De az amerikai védők újra és újra visszaverték Model csapatait. Ez drámai következményekkel járt azokra az alakulatokra nézve, amelyek már tovább jutottak a végső cél, a Meuse átkelőhelyei felé. Minden erőforrás Bastogne ra összpontosult, vagyis hozzájuk nem jutott el az utánpótlás és erősítést sem kaphatttak.
Peiper ezredes tankjaiból a kitűzött cél előtt 5 kilométerrel fogyott ki az üzemanyag. Kénytelen volt hátrahagyni őket, és gyalogosan visszavonulni.
Model minden erőfeszítése ellenére 1945. január 16 án a csapatai ott találták magukat, ahonnan egy hónappal korábban elindultak. A kockázatos vállalkozás több mint 100 ezer katona életébe került, a német páncélos erők legjavának vesztét okozta, és szinte védtelenül hagyja Németországot.
Az első rész itt>> olvasható.
A második rész itt>> olvasható.