Ausztrália leghalálosabb hüllője
Bár a legkisebb kontinensen van nála erősebb mérgű kígyó is, mégis a textilmintás barnakígyó (Pseudonaja textilis) okozza a legtöbb halálos balesetet.
Bár elsősorban az ország keleti felében él, ez a karcsú állat nagyon jó alkalmazkodóképességű, és mindenfajta élőhelyen megél, többek között a városok külső területein is. Rugalmas fejével befurakszik a csűrökbe és pajtákba, rágcsálókat keresgélve. Épp ez az emberekhez közeli élőhely teszi, hogy a textilmintás barnakígyó a felelős a legtöbb halálos kígyómarásért Ausztráliában.
Ha veszély fenyegeti, ez a kígyó jellegzetes S alakba görbül, hogy a lehető legnagyobb erővel tudjon lecsapni. Azonnal , tágra nyitott szájjal harap, így ellensúlyozva, hogy méregfogai rövidek. A barnakígyó mérge neurotoxinok és antikoagulánsok életveszélyes keveréke, mely súlyos belső vérzéseket, valamint szív-, tüdő- és veseelégtelenséget okozva öl.
Évente több száz barnakígyó kerül elő lakóházakból, munkahelyekről és környékükről. Befogásukat természetesen mindig szakemberekre kell hagyni.