Mexikóban gyilkolják meg a legtöbb újságírót

Az országban 2000 óta 57 újságírót öltek meg, további tíz sajtómunkatárs pedig nyomtalanul eltűnt. Ezekkel az adatokkal – civil szervezetek véleménye szerint – Mexikó kiérdemelte az Amerika szerte legveszélyesebb hely címet a sajtó számára.
A legutóbbi áldozat a 43 éves José de Jesus Galindo Flores, a guadalajarai Egyetemi Rádió vezetője. A férfi már négy napja halott volt, amikor november 25-én a lakásán megtalálták takarókba burkolt, hátrakötözött kezű holttestét.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet kijelentette, hogy Mexikó északi része, az amerikai határ környékén a világ egyik legveszélyesebb helye az újságírók, főként a kábítószer-kereskedelemmel és a drogkartellek egymással vívott háborúival foglalkozó oknyomozó újságírók számára.
Jesus Blancornelas tijuanai újságíró, a Zeta című hetilap szerkesztője például a szervezett bűnözésről, a drogkartellekről szóló oknyomozó írásaival hívta fel magára a figyelmet. 1997-ben gyilkossági kísérletet követtek el ellene, majd gyakorlatilag a világtól elzárva, katonák védelme alatt élte az életét. 2006 novemberében természetes halállal halt meg.
Juan Cuevas, egy dél-mexikói napilap munkatársa telefonon egyértelmű „szerkesztői” utasítást kapott: „Érd be azzal, hogy tájékoztatsz! Semmi oknyomozás, kommentár, vezércikk!”. A hívás ismeretlen számról érkezett.
Kettős gyilkosság Ciudad Juarezben. Az utcai nyílt erőszak és a gyilkosság nem ritka Mexikóban.
„Amikor az ’ismeretlen szám’ felirat megjelenik a telefonon, rögtön tudjuk, hogy valamelyik banda. Kérik, ne hozzák nyilvánosságra a feliratokat, amelyeket az ellenségeik holttestén elhelyeztek, vagy azokat, amelyeket az ellenség hagyott a saját embereik holttestén” – árulta el az 58 éves Cuevas, aki az El Debate de los Calenturos című lapot vezető szerkesztője a Ciudad Altamirano nevű, Mexikóvárostól 300 kilométerre délre fekvő kisvárosban, a Tierra Caliente (Forró Föld) térségében. Ez a szintetikus drogokra specializálódott La Familia (Család) nevű klán felségterülete.
A mexikói hadsereg folyamatosan vívja elkeseredett háborúját a drogkartellek ellen
Az újságírók az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészet ellenőrzéséért rivalizáló kartellek közötti, a 2006 vége óta 14 ezer emberéletet kioltó háború „járulékos veszteségei”. Van, aki óvintézkedéseket tesz, Juan Cuevas azonban nem fárad ilyesmivel sem otthon, sem a lapnál, szerinte ugyanis annyira védtelenek ezekkel az emberekkel szemben, hogy amennyiben elhatározták, úgyis véghezviszik a gyilkosságot vagy az elrablást. „Újságíróként visszafogom magam. Nyomozhatnánk, de akkor már nem lennénk itt. A hősök a temetőben vannak, és én nem szeretnék hős lenni” – fogalmazta meg „Ars Poeticáját” a szerkesztő.
Drogbanda-tagok letartóztatása Mexikóvárosban
Fotók: MTI/EPA
Kapcsolódó cikkek: