Százmilliárdos festménykollekció a pinceraktárban

Megérkezett a Szépművészeti Múzeumba a január végén nyíló új kiállítás anyaga a Moszkvából. Picasso, Matisse, Degas – látogatás a képzőművészeti kincsek között a föld alatti raktárban.
Szinte felbecsülhetetlen értékű kincset rejt a Szépművészeti Múzeum föld alatti raktára. A régi mesterek festményeit, szobrait rejtő, gondosan őrzött objektumba már megérkeztek Moszkvából azok a francia alkotóktól származó festmények, amelyeket január végén mutatnak majd be a Degastól Picassóig című tárlat keretében. Információk szerint az 55 műalkotás biztosítási értéke meghaladja a 150 milliárd forintot.
„A magyar állam vállal garanciát erre a kiállítási anyagra is, a Szépművészeti Múzeum különben képtelen lenne a biztosítási díjat előteremteni” – nyilatkozta Baán László, az intézmény főigazgatója, aki hozzátette, hogy ekkora összegből másfél évszázadig működhetne a Szépművészeti.
A moszkvai Puskin Múzeum tulajdonában lévő francia anyag két orosz műgyűjtő-milliárdos, Morozov és Scsukin egykori, később államosított gyűjteményéből származik. Az orosz gyűjtők még a múlt század elején vásárolták meg a képeket – nagyon gyakran a kívánt méretet is megadva az alkotóknak. Matisse személyesen is felkereste őket a rendelések ügyében Oroszországban.
„Degas, Picasso, Renoir, Van Gogh, Rousseau – csak néhány mester, akiknek a műveit láthatja majd a nagyközönség. A festészetnek azon hatvan évét mutatjuk majd be, amelyet talán a legnagyobbra értékel a világ. Ezek a képek alapvetően átformálták a képzőművészet világát” – mondta el Baán László.
Ha kíváncsi rá, mit adott cserébe a Szépművészeti Múzeum a páratlan festményekért, olvassa el a folytatást a műemlékem.hu magazinjában!