Műemlékem.hu fotókiállítás: az elnök volt az első látogató

„Az ilyen fotók ereje többet tehet a szemek és lelkek felnyitására, mint sok beszéd és előadás. Örülök, hogy megnézhettem. Sólyom László” – az első bejegyzés a kiállítás vendégkönyvéből.
A halk párbeszéd foszlányai alapján a fotókiállítás nem csupán elnyerte a tetszését a köztársasági elnöknek, akit Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke kísért a Pince Galériában, hanem néhány kép alaposan meg is lepte. Akadt alkotás, amely előtt széles mosollyal állt meg Sólyom László – azonban a látogatás történetét kicsit korábban kell kezdeni.
December 18-án, pénteken nyílt meg a Táncsics utcai székház Örökség Galériájában a Mustra 2009 kiállítás, amely az örökségvédelem elmúlt egy évének legemlékezetesebb pillanatait, helyreállításait, kutatási eredményeit mutatja be. A tárlaton éppúgy helyet kapott az ELTE Múzeum körúti épületének homlokzati felújítása, seccóinak restaurálása, mint a Párbeszéd házának, a Párizsi Nagyáruház épületének felújítása, és Gyulafehérvárott a Lázói-kápolna restaurálása. Kiállítottak védett műtárgyakat is, az építészeti múzeum új szerzeményeit.
A tárlatot Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke nyitotta meg, aki a Mustra megtekintése után hosszú perceket töltött a Pince Galériában, a műemlékem.hu fotókiállításán, amely a KÖH jóvoltából és segítségével jöhetett ismét létre. Első látogatóként érkezett a tárlatra, s jó néhány perces szemlélődés után elsőként írt be a kiállítás vendégkönyvébe is.
A cikk folytatása, az elnöki látogatás képei és a harminc kiállított alkotás a műemlékem.hu magazinjában.