Meghalt a II. világháború mindkét atombomba-támadásának túlélője
Halála után máris fölmerült a kérdés, hogy a világtörténelem legszerencsétlenebb vagy pedig legszerencsésebb embere volt a 93 éves korában elhunyt Jamagucsi Comuto, aki – hivatalos adatok szerint –egyedüliként túlélte először a hirosimai, majd a nagaszaki atomtámadást.
Az idős japán férfi vasárnap halt meg, családja szerdán jelentette be a hírt. Jamagucsi gyomorrákban szenvedett, elhunyta előtt kórházban ápolták. Szűk körben temették el.
A mérnök Jamagucsi Comuto 1945. augusztus 6-án üzleti úton tartózkodott Hirosimában, ahová a Mitsubishi gyár megbízásából érkezett. Az Enola Gay amerikai repülő fedélzetéről ledobott első atombomba becsapódási helyétől mindössze 3 kilométer választotta el, s a támadás során súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A férfi ennek ellenére útra kelt 180 kilométerre fekvő otthona felé, hogy újra feleségével, lányával és féléves kisfiával lehessen: ez az otthon pedig Nagaszaki volt. Jamagucsi augusztus 8-án vonattal tért vissza a városba, amelyet egy nappal később szintén atomtámadás ért. Az újabb robbanás miatt elvesztette hallását, később pedig akut leukémiával és más, a sugárzással kapcsolatban lévő betegségekkel kezelték.
Történetéről azonban csak azt követően kezdett széles körben mesélni, hogy fia – mindössze 59 évesen – rákbetegségben elhunyt. 2006-ban feltűnt a Nidzsu Hibaku (Kettős sugárzás) című dokumentumfilmben, az alkotásban rajta kívül más hibakusák, vagyis a mindkét robbanást túlélők is szerepeltek. Bár Japánban több olyan túlélő (mintegy 165) is van, aki hibakusának tekinti magát, mindezidáig Jamagucsi volt az egyetlen, aki hivatalos – a hatóságok által adott – igazolással rendelkezett arról, hogy Hirosimát és Nagaszakit is túlélte.
Az idős férfi az ENSZ New York-i székházába is elkísérte a filmet, amelyet jelenlétében mutattak be.
„Kétszer találkoztam az atombombával, és kétszer éltem túl. A sorsom az, hogy beszéljek róla” – nyilatkozta egy alkalommal. Így is tett, élete vége felé beszédet mondott Nagaszakiban, számos interjút adott, és még Barack Obama amerikai elnöknek is levelet írt, mert – mint fogalmazott – nagyon megérintette a politikus Prágában, a nukleáris fegyverek ellen mondott beszéde.
Az idős és beteg ember 2009 decemberében még fogadta James Cameron filmrendezőt, aki egy hamarosan megjelenő könyv szerzőjével együtt kereste meg Jamagucsit. A The Last Train from Hiroshima: The Survivors Look Back (Utolsó vonat Hirosimából: Túlélők visszaemlékezései) című könyv és az ebből esetlegesen készülő film természetesen szintén a nukleáris fegyverek által okozott tragédiákról szólna.