Szilvaország
A Budapest felől Szatmárba érkező utazó úgy érzi, mintha zsákutca lenne ez az ország keleti peremén. Itt viszont nincs környezetszennyezés – mivel ipar sincs. Ám vannak meseszép, fakazettás mennyezetű templomok, gazdag néprajzi hagyományok, s a tájat Kölcsey, Móricz szelleme lengi be.
Írta: Szekér Szimonetta
Fényképezte: Bócsi Krisztián
Négy-öt éve történt, hogy néprajzos ismerősöm Szatmárba invitált. Szűkebb pátriája volt a vidék, jól ismerte tehát. Faluról falura, kocsmától kocsmáig csordogáltunk, hiszen a néprajzosok egyik alaptétele, hogy ivóban legkönnyebb szóba elegyedni a helybeliekkel. Így jutottunk Panyolára, ahol nagy meglepetésünkre szombat délután is „Honnan jöttök? Mi járatban? Van kedvetek megnézni a pálinkafőzdét?” Hát persze hogy volt! Miközben jófajta panyolai elixíreket kóstoltunk az Öreg-Túr partján, kiderült, hogy kalauzaink amolyan gyüttmentek, azaz betelepültek. Nemrég adták fel pesti otthonukat, itt kezdtek új életet. Ők a kívülálló szemével nézték, így talán jobban látták a térség becses szépségeit, mint a tősgyökeres szatmáriak. Tekintetük nem siklott el a több száz éves tölgy- és vadkörtefák, a kikericsbe borult rétek, a legelésző csordák, a Tisza és Szamos menti csendes palajok, lapos homokpartok felett. Ők örülhettek az emberek közvetlenségének, annak, hogy itt nem zárják a kaput, és akkor sem nyúl az autóba senki, ha ott lóg benne a kulcs.
Engem is hamarosan elvarázsolt a vidék, akárcsak a Pestről jött lányt és fiút. Az ő történetükben mégis volt valami végtelenül ésszerűtlen – ahogy az a szerelemben szokás. Ez az irracionalitás vonzott vissza, ennek akartam utánajárni, amikor másodjára (immár hosszabb időre, biciklivel fölszerelkezve) visszamentem. Azóta pedig, hogy mind több helyet és embert ismerek a környéken, valósággal hiányérzetem támad, ha Szatmár nélkül telik el egy hónapom.
A Budapest felől Szatmárba érkező utas valahogy úgy érzi: eddig tart Magyarország, nem tovább. Mintha afféle zsákutca lenne ez a táj az ország keleti peremén. Ha viszont a határ túloldaláról, a rohamosan fejlődő Szatmárnémeti, a társadalmi különbségeket sokkal nyilvánvalóbban megjelenítő romániai falvak felől közeledünk, úgy tetszik, mintha megelevenedett skanzenen, amolyan keleti Őrségen vezetne keresztül az utunk.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. januári lapszámában.