Katasztrófák nyomában – Csernobil 2. rész
A Kijevtől 104 km-re lévő erőmű, amely több, mint 2 millió ember áramellátását biztosította, a Szovjetunió ipari és technikai erejének szimbóluma, az ország atomerőműveinek gyöngyszeme volt...
Az első részt itt>> olvashatja.
Az egyik csernobili atomreaktor mindössze 84 perc alatt megsemmisült.
A következő napok eseményei
A romba dőlt reaktor továbbra is halálos sugárzást bocsát ki. Ám a szovjet hatóságok hallgatnak az esetről. A Nyugat és a Szovjetunió közti versengés közepette Gorbacsov igyekszik eltitkolni a katasztrófát.
Az erőmű dolgozóinak többsége onnan 3 kilométerre, Pripjaty városában él családjával. Az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy az életük veszélyben forog. Okszána Szavcsenko 13 éves volt az események idején. Édesapja a négyes reaktornál dolgozott – ám aznap reggel nem ment haza.
„Egy szomszéd átjött anyámhoz, és elmondta neki, hogy valami történt az erőműnél, és még senki nem jött haza.”
Estére még mindig nincs hír Okszána apjáról. A szovjet hatóságok teljes titoktartás mellett megkezdik az előkészületeket Pripjaty teljes lakosságának – csaknem 50 ezer embernek – az evakuálására.
„Azt mondták, csomagoljunk össze és készítsünk némi élelmet az útra, aztán várjunk, amíg megérkeznek a buszok.”
A teljes evakuáció délután 2 órakor indul meg. 3 órával később Pripjaty már csak kísértetváros.
A hatóságok kétségbeesetten próbálják megállítani a környezet további radioaktív elszennyeződését. A következő hat nap alatt 1800 helikopter-bevetés során 5000 tonna vegyszert dobnak a szétrobbant reaktorra, hogy a különböző anyagok elnyeljék a sugárzást.
A szovjetek úgy vélik, eddig még csak azok tudnak a válságról, akik közvetlenül érintettek. Április 28-a, reggel 6 óra 30 perc. A robbanás után két nappal Svédországban Cliff Robinson atomtechnikai mérnök éppen munkába igyekszik a forsmarki atomerőműbe. Az erőmű Csernobiltól 1600 kilométerre van északra. Ahhoz, hogy beléphessen, Cliffnek át kell haladnia egy sugárzásmérő kapun. Megszólal a riasztó, jelezve, hogy radioaktív szennyezést érzékel.
Cliff úgy véli, a berendezés lehet a hibás. Ám a gép más dolgozók belépését is letiltja. A sugárzás láthatatlan, de Cliff arra tippel, hogy a riasztót az emberek cipője hozza működésbe.
„Rátettem a cipőt az egyik detektorra, hogy megmérjem a sugárzását. A sugárszint iszonyúan magas volt.”
A nap folyamán a svéd tudósok azonosítják a sugárzás forrását: megállapítják, hogy a Szovjetunióból jön. A svédek magyarázatot követelnek, mire a szovjet vezetés végre enged a nyomásnak. Nyilvánosan elismerik, hogy Csernobilban nukleáris baleset történt. A katasztrófa világszerte az újságok címlapjára kerül. A Szovjetunión belül ugyanakkor elbagatellizálják az esetet, és valósággal eltemetik a dolgot az aznapi híradó sok más egyéb híre közé.
Európa felett mindenütt radioaktív csapadék jelei mutatkoznak. Tíz nap után a radioaktív felhő eléri az Egyesült Államokat és Japánt.
Mi is történt?
A szovjet hatóságok a robbanás után azonnal vezető orosz tudósokat küldenek a helyszínre. Ahhoz, hogy megleljék a baleset okát, be kell hatolniuk a zónába. Figyelmük hamar a hibaelhárítási gyakorlatra terelődik.
 |
| |
Csernobil a maga által előállított villamos energiával üzemel. Ezért biztonsági teszteket hajtanak végre, hogy biztosítsák az erőmű működését akkor is, ha az energia-ellátás megszakad.
A tesztet eredetileg nappal akarták végrehajtani, amikor tapasztaltabb mérnökök lettek volna szolgálatban. Ezt azonban éjszakára halasztották, amikor az erőműnek kevesebb áramszükségletet kell kielégítenie. Ekkorra viszont a rangidős tudósok mind hazamentek, és csak egy fiatalabb csapat maradt ott a négyes reaktor felügyeletére.
Eljövendő veszedelmek
Bár most már tudják, mi okozta a robbanást, elborzadnak a gondolatra, hogy sokkal komolyabb válságra van kilátás. A radioaktivitás nem csupán a levegőben terjed. A tudósok attól rettegnek, hogy a reaktorzóna beleolvad az alatta lévő vízzáró rétegbe. Ha a sugárzó anyag bekerül a talajvízbe, akkor nagyon gyorsan szétterjedhet sok-sokezer lakás ivóvíz-vezetékeibe is. Gyorsan kell cselekedniük. Úgy döntenek, hogy egy masszív betonlapot helyeznek a reaktor alá.
A betonlap fölött, a reaktor romjai között így is 200 tonna radioaktív olvadék marad. Ennek a sugárzása sok éven át komoly károkat okozhat. A hatóságok ezt legjobban úgy tartják elkerülhetőnek, ha egy óriási betonszarkofágot építenek az egész reaktor köré. Ám addig semmit sem tehetnek, amíg a robbanásból származó radioaktív törmelék halálos sugárzást enged a levegőbe. A törmeléket először el kell takarítani.
Ez a hadseregnek való feladat. Úgynevezett „likvidálók” ezreit rendelik oda a Szovjetunió minden részéből. Az embereket Tarakanov tábornok parancsnoksága alá helyezik, aki így emlékszik vissza erre:
„Behívtak a Politbüro ülésére, és azt mondták: Nyikoláj, te vagy a legbátrabb és legtehetségesebb tábornokunk, ezért te vezeted a nukleáris fűtőanyag-törmelék eltakarítását célzó hadműveletet. Mire én: Megőrültek? Hát robotok a katonák?”
A katonák parancsot kapnak, hogy lapátolják vissza a radioaktív törmeléket a romba dőlt reaktorba. Különleges, 30 kilogramm súlyú ólomöltözékben végzik a feladatukat. Minden ember csak 3 percig dolgozhat – de ez elég ahhoz, hogy egy életre elegendő sugárdózist kapjon. Az elkövetkező évek során sok ezren halnak meg emiatt.
A betonszarkofág építése folyamatosan halad a törmelék-eltakarítás ideje alatt. Az idővel való versenyfutásban az építmény 206 nap alatt elkészül.
Ki a felelős?
A vizsgálat szerint az események végzetes láncolatát az éjszakai műszak dolgozói indították el, akiket feletteseik utasítottak egy biztonsági teszt végrehajtására. Lépéseik nyomán a reaktor rendkívül instabillá vált, ám ők ezt nem vették észre. Amikor megpróbálták helyrehozni hibájukat, már késő volt – az iszonyú robbanáshoz vezető gyújtózsinór már égett. Ám a vizsgálatot végzők szerint a történtekről nem az éjszakai műszak tehet. Borisz és Leonyid utasítást kapott, hogy hajtsa végre a tesztet. A végkövetkeztetés szerint a katasztrófát a rendszeresen hanyag munkát végző vezetés okozta. Három rangidős mérnököt egyenként tíz év börtönbüntetésre ítéltek.
Visszafordíthatatlan
Pripjaty városa, amely egykor csernobili dolgozók ezreinek otthona volt, annyira sugárszennyezett, hogy lezárták a nyilvánosság előtt. Az atomerőmű 30 kilométeres körzetébe szigorúan korlátozzák a belépést. A lakosok már régen nem reménykednek abban, hogy valaha is visszatérhetnek otthonaikba. Az ukrán kormány becslése szerint legalább 8000 ember halt meg a katasztrófa következtében. Ám az ENSZ úgy véli, még mindig korai kialakítani egy végleges mérleget. Egy dolog azonban biztos: a legsúlyosabban szennyezett területeken a pajzsmirigyrák gyakorisága több mint százszorosára emelkedett a gyerekek és a tizenévesek körében.
A romba dőlt reaktorblokk belsejében ma is 200 tonna uránium és csaknem egy tonna halálos plutónium lapul. 1997-ben 28 ország megegyezett abban, hogy közösen finanszíroznak egy hosszú távú megoldást célzó tízéves tervet. A csernobili négyes reaktort egy 20 ezer tonnás acélboltozat borítja be.
Az első részt itt>> olvashatja.
Kapcsolódó cikkek:
Titkok fürdője, egy fürdő titkai
Körülbelül 10 méterrel a felszín alatt járunk, a Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda alatt, fejem felett villamosok dübörögnek, miközben a Szabadság hídra vezető ívben a Szent Gellért térről haladnak tovább Pest felé.
Meglepő helyen került elő egy kőkori nyílhegy
A szakértők azt feltételezik, hogy a tárgyat talizmánként használták a vaskorban.
Elsüllyedt templomokat találtak a tengerben
Az Aphrodité és Ámon számára szentelt templomokat a Földközi-tengerben, Egyiptomnál fedezték fel.
Ősi sírt rejtett egy parkoló
A 6. századra datálható sírt Japánban tárták fel.
Több száz éves társasjátékot találtak
A nagyjából 500 éves táblát az általunk is ismert malomjátékhoz használták.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
