Az elnök titkos magánélete
Thomas Jeffersonnak mind utódaival mind elődeivel kapcsolatban is igen sok a homályos folt még, bár az utóbbi időben a genetikai vizsgálatok révén némileg tisztult a kép.
Kétségkívül nem egy amerikai elnökről keringtek pikáns történetek. Kennedy-ről, azontúl, hogy kapcsolatba hozták Marilyn Monroe-val, elterjedt, hogy intim viszonyban állt egy chichagói gengszterbanda hölgytagjával is.
Rooseveltről már kortársai is azt suttogták, hogy titkárnője mellett egy norvég hercegnővel is bensőséges kapcsolatot ápolt, de a húszas években elnöklő Warren Hardingról is biztosan tudni vélték, hogy házasságtörést követett el.
Mind közül azonban az Egyesült Államok harmadik elnökének, a Függetlenségi Nyilatkozatot megfogalmazó Thomas Jeffersonnak a magánélete izgatta leginkább a történészek fantáziáját. Jefferson esetében ugyanis nemcsak utódai, hanem elődei körül is jócskán akadt tisztáznivaló. A legújabb genetikai vizsgálatok azt sugallják, hogy az elnök felmenői között mégsem volt közel-keleti származású, ahogy valószínűleg egyik rabszolgájától, Sally Hemings-től sem származik gyereke.
Jefferson, az egyiptomi?
Az alapító atyáknak kijáró tisztelet mellett minden bizonnyal a természetes emberi kíváncsiság vezette azokat a történészeket és kutatókat, akik Jefferson felmenői között közel-keleti illetve afrikai apákat véltek felfedezni. Jefferson maga leginkább walesi származását hangsúlyozta, amelyet a genetikai vizsgálatok mindeddig cáfolni látszottak. Jefferson Y-kromoszómatípusa ugyanis lényegesen ritkább az európai illetve az amerikai kontinensen élők között, viszont annál gyakoribb Egyiptomban és Ománban.
A kutatók éppen emiatt azt feltételezték, hogy Jefferson apja vagy nagyapja a Közel-Keletről származott volna. Csakhogy Mark Jobling, a brit Leicester Egyetem kutatója szerint közel sem biztos, hogy valóban egyiptomi ősökkel rendelkezett volna a harmadik amerikai elnök. Az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban közzétett cikkében Jobling sokkal inkább valószínűnek tartja, hogy Jefferson nem hazudott: valóban brit, egészen pontosan walesi felmenői voltak.
Vagy inkább mégis walesi?
A genetikus feltevését arra alapozza, hogy két olyan brit férfira is rábukkant, akik nagyon hasonló kromoszómaállománnyal rendelkeztek, mint Jefferson, ráadásul őket is Jeffersonnak hívják. A genetikai analízis kimutatta, hogy a két britnek és Jeffersonnak minden bizonnyal közös ősei lehettek, jó 11 generációval ezelőtt. Jobling szerint a talányos kérdésre egyszerű a magyarázat: Jefferson ősei, hasonlóan a legtöbb európai ember őséhez, valamikor negyvenezer évvel ezelőtt érkezhettek Európába – a Közel-Keleten át, Afrikából.
Jobling csapata a Jeffersonéhoz hasonló, ám időközben már mutálódott K2 típusú Y kromoszómacsoportra bukkant immáron nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában is. A típushasonlóság ellenére a változatok igencsak különböző variánsoknak mutatkoztak, ami Jobling szerint nem meglepő: a genetikai diverzitás kialakulása hosszú időt vesz igénybe, és ez egyben azt is jelenti, hogy a fent említett változatok – köztük Jeffersoné is – nem az utóbbi pár száz évben került Európába.
Jobling szerint éppen a mutációk utalnak arra, hogy korábban Európában sem volt ritka a nagyobb mennyiségben ma már csak Közel-Keleten megtalálható kromoszómatípus. Jefferson ősei tehát olyan európaiak, akik a két most felfedezett brit minta alapján leginkább walesiek lehettek, és akik a jó 40 ezer évvel ezelőtt Afrikából kivándorló ember genetikai állományát meglepő módon megőrizték.
És a gyerekek?
Jefferson genetikai állománya egyébként nem először kerül az érdeklődés középpontjába: sokáig tartotta magát az a meggyőződés, hogy a harmadik amerikai elnöknek nem egy, nem is kettő, hanem egyenesen öt gyereke született volna egyik rabszolgájától, Sally Hemings-től.
1998-ban egy, a tekintélyes Nature brit tudományos lapban megjelent cikk genetikailag is bizonyítottnak látta, hogy Jefferson a feketékkel való vegyüléssel szembeni elvi fenntartásai ellenére valóban kapcsolatba került Hemings-szel.
A Jefferson örököseit tömörítő Monticello Association illetve a Thomas Jefferson Heritage Society azonban nem kívánta elismerni a Nature cikkében állítottakat, ezért külön, független szakértőkből álló vizsgálóbizottságot hozott létre, amelynek megállapítása szerint nem bizonyítható, hogy Sally Hemings gyerekei magától Jeffersontól vagy öccsétől, Radolph Jeffersontól származnak-e.
Ez a vita minden valószínűség szerint egyelőre nem jutott még nyugvópontra, bár egy momentumra a legtöbb történész is felhívja a figyelmet: Jefferson írásaiban ugyan kiállt a rabszolgák felszabadítása mellett, ám egyértelműen elvetette, hogy a feketék és a fehérek képesek lennének egy államban élni, pláne esetleg vegyülni például házasság révén.
Ez alapján azt gondolhatnánk, nem valószínű, hogy Jefferson-tól származnak Sally Hemings gyerekei. Furcsa azonban, hogy Jefferson csakis Hemings-et és gyerekeit szabadította fel saját rabszolgái közül.