Irén, Írisz, Lúcia2025. március 25., kedd
Kultúra

Mennyire „tisztít” a szent folyó?

National Geographic Magyarország

Ahogy a Gangesz tovább folytatja útját lefelé, egyre nagyobb az ellentmondás a tisztaságát övező vallási felfogás és vizének valós állapota között.

Magas oldott oxigéntartalom
A gangajal, a Gangesz vize zarándokok hite szerint azért bír ilyen erőkkel, mert a folyó Ganga istennő földi alakja. Mások azonban ennél tudományosabb válasz után kutatnak. A fürdésre használt nagyobb ghátoktól lejjebb Dr. Dua, a Malária Kutatóközpont szakértői élén vízmintákat vett a Gangeszből.

„Való igaz, hogy a gangajalban más vizekhez képest magasabb az oldott oxigén szintje. Ez először is a folyó gyors sodrásának, másodszor pedig a turbulenciának köszönhető. Ez a víz rendkívül féktelen, és szerintünk ezért magasabb az oldott oxigén szintje” – vélekedett a szakértő.

A tudósok szerint a Gangesz vizének magas oxigénszintje megnehezíti az anaerob baktériumok elszaporodását. Ez lehet a magyarázat arra, hogy a víz miért marad hosszú ideig friss. Ma azonban a gátak és más vízügyi műtárgyak megváltoztatják a folyó áramlását, és megnehezítik a víz öntisztulását.

„A pangó vízben jobban szaporodnak a moszkitók. A Haridvar régióban folyó kutatások keretében szúnyoglárvákat helyezünk a vízbe, majd fejlődésüket a laboratóriumban vizsgáljuk. Eredményeink szerint a moszkitók képesek szaporodni a gangajalban” – mondta el Dr. Dua.

Dr. Dua kutatása nem csak romba dönti azt a mítoszt, hogy a szúnyogok nem tudnak szaporodni a Gangesz vizében, hanem egyben első jele is a folyót ma fenyegető szörnyű válságnak. Ahogy a folyó tovább folytatja útját dél felé, egyre nagyobb az ellentmondás a tisztaságát övező vallási felfogás és vizének valós állapota között.

 Fotó: Bombman

Fotó: Bombman

Haridvarban az este beköszöntével zarándokok a Ganga Aarti (folyóimádat) nevű imára gyülekeznek. E nagyszabású eseményen a Gangesz éltető erejét ünneplik, amivel az alsó folyása mentén elterülő földeket is megtermékenyíti. A szép szertartás mögött azonban szörnyű valóság bújik meg. A Gangesz Haridvarnál duzzad hatalmas folyóvá – ez a város jelenti azt a pontot, ahol az életet adó víztömeg megkezdi elkeseredett harcát a szennyezések és a modern világ mértéktelensége ellen.

Hindusztáni-alföld
A Himaláját és Haridvart hátrahagyva a Gangesz teljesen más jellegű tájra ér. A Hindusztáni-alföld Ázsia legtermékenyebb és legsűrűbben lakott területei közé tartozik. Talaja a Gangesznek köszönheti kimagasló termékenységét, mivel a folyó hordaléka látja el tápanyagokkal. Ez a nagy kiterjedésű ártér India éléskamrája, az ország búza- és rizstermelésének közel a fele innen kerül ki. Nem csoda hát, hogy a Gangeszt a teremtés és a bőség folyójaként tisztelik.

A folyó természetes termékenysége az alapja a régióban kivételesen magas születési rátának, aminek következtében India lakossága 2030 környékén elérheti a másfél milliárdot. Ekkorra várhatóan megelőzi Kínát, és a világ legnépesebb országává válik. A Gangesznek köszönhető népességnövekedés most azonban a folyó létét fenyegeti, mivel a városiasodás megmérgezi a vizet és a tőle függő embereket.

A Hindusztáni-alföld közepén található Kanpur az első metropolisz a folyó partján. Több mint négymillió embernek, valamint rohamosan fejlődő bőriparnak ad otthont. A Kanpur körüli termékeny földeken összpontosul India legnagyobb állatállománya, ami ideális hellyé teszi a várost a bőripar számára. A rossz tervezés miatt azonban egyetlen megfelelő rendszer sem létezik a hatalmas mennyiségű ipari hulladék kezelésére. Az itt élők és dolgozók számára a gyárkéményekből kiáramló kénes gázok komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A folyót ugyanennyire veszélyeztetik, hiszen a bőripar legtöbb mellékterméke a Gangeszben végzi. Habár a bőrgyárakat törvény kötelezi arra, hogy saját szennyvízkezelő berendezésekkel rendelkezzenek, legalább a felükben nincs ilyen. A hulladék minden formája – az állattetemektől kezdve a mérgező, rákkeltő anyagokkal teli szennyvízig – a négy fő csatornán keresztül egyenesen a folyóba ömlik.

 Fotó: Dick Verton

Fotó: Dick Verton

Allahabad
A folyón lejjebb lévő városokban, ahol a helyi gazdaság a zarándoklatokra épül, a szennyezett Gangesz hatalmas gondot jelent. Allahabad India egyik legszentebb folyóegyesülésénél fekszik: itt találkozik egymással a szent Gangesz, az evilági Yamuna, és a mitikus Szaraszvati folyó. A hindu mitológia szerint az istenek és a démonok ezen a helyen vívták harcukat a halhatatlanság italáért, amelynek egy része a folyók vizébe ömlött. A vallási naptár egyik legfontosabb eseménye, a Kumbha Méla fesztivál során a hívők összegyűlnek, hogy leróják tiszteletüket azon a helyen, ahol az ital kilöttyent. A 45 napos fesztivál alatt Allahabad átalakul, miközben közel 70 millió hívő keresi fel a világtalálkozók talán legnagyobbikát. A legfontosabb eseményt a „királyi fürdő” jelenti, amikor a hívők a vízpartra sietnek, hogy különleges tisztálkodási rituálét végezzenek el Ganga anya tiszteletére. A legenda szerint, amikor az istennő beleegyezett abba, hogy megszabadítja az emberiséget a bűneitől, megkérdezte, ki fogja ezután őt megtisztítani. A szádhukra esett a választás: akik a Kumba Méla során megfürdenek a vízben, elnyelik annak bűneit, és újra meg újra megtisztítják őt.

Sokan szeretnének elsőként bejutni a vízbe, hogy megtisztíthassák az istennőt, ami rendszeresen tumultuózus jelenetekhez vezet. 2007-ben azonban a dolgok éles fordulatot vettek, amikor a legelkötelezettebb szent emberek a fesztivál bojkottjával fenyegetőztek. Undorral töltötte el őket a mocsok és a vízen lebegő szeméthegyek. Nem voltak hajlandóak megfürödni, amíg a hatóságok meg nem tisztítják a folyót. Egyesek még tömeges öngyilkossággal is fenyegetőztek. Ezek a tiltakozások fontos állomást jelentettek a folyó történetében. Még a szádhuk is úgy érezték, hogy többé nem hagyhatják figyelmen kívül a vallási meggyőződésük és a víz állapota közti ellentmondást. A közvélemény erejétől megrettent hatóságok megnyitottak egy feljebb lévő zsilipet, hogy eltereljék a szennyezést a fürdőhelyektől. Ez bevált, a szádhuk megbékéltek, és a fesztivál tovább folytatódott. A közfelfogásban azonban egy új igazság honosodott meg, miszerint a Gangesz ugyan szent, ám most a legkevésbé sem tiszta. Egyértelművé vált, hogy gyökeres, tartós változásra van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák az élettel teli folyó pusztulását.

A Gangeszről készült cikksorozat első része:
Zarándokhelyek a szent folyó mentén

A cikksorozat folytatása:
A szent folyó legszentebb helye

Hozzászólások

Már 4000 éve is létezett állami bürokrácia

Már 4000 éve is létezett állami bürokrácia

Több száz agyagtáblát tartalmazó ókori levéltárat tártak fel Irakban.

Ritka viking ékszert találtak egy mocsárban

Ritka viking ékszert találtak egy mocsárban

A lelet kiváló állapotban maradt fenn az oxigénszegény környezetnek köszönhetően.

Emberek által elejtett mamutokat találtak

Emberek által elejtett mamutokat találtak

A kutatók egy ausztriai lelőhelyen végeztek újabb feltárást.

Szomorú leletek árulkodnak az ókori bányászat kegyetlenségéről

Szomorú leletek árulkodnak az ókori bányászat kegyetlenségéről

Tárgyi bizonyítékok igazolják, hogy az I. Ptolemaiosz idején folyó aranybányászat komoly emberi áldozatokkal járt.

Feldarabolt holttesteket rejtett az ősi tömegsír

Feldarabolt holttesteket rejtett az ősi tömegsír

A kutatók szerint a rögtönzött tömegsírban az ázsiai hunok áldozatait temették el.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket