Ahol a szivárvány lakik

A vízesés első európai felfedezője, Livingston így írt róla: „Számomra a legpompásabb látvány Afrikában”.

A világ legszélesebb vízesését évezredek óta hátráló erózió koptatja. A mai a nyolcadik zuhatag, amely az utóbbi félmillió év alatt képződött. Leggyengébb pontja a nyugati „Ördög-zúgó”, ahol már 30 méterrel lejjebb van a sziklaperem, mint máshol, s a folyó addig koptatja a sziklát, amíg a Zambézi ezen, a feltehetően kilencedik, zuhogón fog a mélybe zuhanni. A Zambézi folyó átlagosan 100 m magasságból zuhan dübörgő morajlással a mélybe és a zuhatagot körülölelő ködpára már 40 km távolságból is látható. Ezért az egyik itt élő afrikai törzs (kololo) nagyon ötletesen Mosi-oa-Tunyának, vagyis „Mennydörgő füst”-nek nevezte el a zúgót.

Döbbenetes látvány, ahogy a víz egyik parttól a másikig csapódva hihetetlen robajjal halad a sziklahasadék felé, amely mindössze 60 m-nyire szorítja össze a folyót. Leérve a víz vad dübörgéssel rohan a forrongó katlannak nevezett örvénylő medence felé, majd ebből kilépve több mint 60 km-en át egy kanyargó szurdokokban folytatja útját.

A vízhozam évszakonként változik, de az esőzések idején percenként akár 550 millió liter víz is átbukhat a másfél km széles kőperemen. A vízesés három nagyobb szakasza a Szivárvány-vízesés a Fő-zuhatag és a Keleti-vízesés.

David Livingston, skót misszionárius, orvos volt az első európai, aki a vízesésnél járt. 1855-ben elsőként pillanthatta meg a zuhogót, amelyet Nagy-Britannia uralkodójáról, Viktória királynőről nevezett el. Nem sokkal később a vízeséstől 11 km-nyire európai telepesek megalapították Maramba városát, amely napjainkban fontos turistaközpont, és ahol Livingston emlékét múzeum őrzi. A szurdokon 1905 óta vasúti híd ível át, 1938-ban erőművet emeltek lejjebb a folyón, 1969-től pedig már gyalogoshídról is megcsodálható a „Mennydörgő füst”, amelyet a skót felfedező szobra őriz.

Mender Krisztina

Forrás: Geográfia.hu