Újabb 300 ezer embert kell kitelepíteni a Három Szoros-gát miatt

A Jangce óriási vízerőműje szomszédságából történő tömeges áttelepítést, amelyről a közép-kínai Csungking törvényhozásának ülésszakán döntöttek, környezetvédelmi okokkal indokolják.
Korábban már 1 millió 300 ezer ember áttelepítéséről döntöttek a világ legnagyobb vízerőmű-beruházásával összefüggésben, s a beszámoló szerint a letelepítés „első fázisát alapvetően” teljesítették. Hogy ez pontosan mit jelent, arra külön nem térnek ki.
A China Daily című lap információja szerint további 300 ezer emberre vár hasonló sors, mihelyst a már beadott tervekre megszületik a központi jóváhagyás. Az indoklás szerint erre azért van szükség, hogy a víztározó környékén olyan gyűrűt hozzanak létre, amely csökkenti, illetve kizárja a szennyező anyagok talajba, valamint vízbe jutását, beleértve a közelben élő lakosság kommunális szennyezését.
További indok még a kitelepítésekre, hogy az ott élők különböző természeti veszélyeknek vannak kitéve, például földcsuszamlásoknak, amelyeket a duzzasztógát működése vált ki, amikor naponta 145 és 175 méter közötti szinten mozgatja a vizet.
Az új helyzetben ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy egyes területeken hirtelen radikálisan megnőtt a népsűrűség. Így például egy 2009-es felmérés szerint a környéken van, ahol 338 ember jut egy négyzetkilométerre, ami több mint kétszerese az országos átlagnak.
Egy másik felmérés szerint 2007-ben több mint 9 ezer potenciálisan veszélyeztetett pontot találtak a körzetben, köztük közel négyezer 2003 után, a víztározó működése és a heves esőzések miatt keletkezett. 2008 óta ezeken kívül Csungking térségében 243 – a talaj vagy a földrajzi viszonyok változását előidéző – rendkívül veszélyes helyzet keletkezett.
„A beruházás jövőjével kapcsolatos, tíz évre szóló előterjesztés már a kormány asztalán van, és nagy valószínűséggel hamarosan elfogadják” – nyilatkozta Hu Csia-haj, a helyi népi gyűlés alelnöke.
A Három Szoros-gát a kínai kormány terve szerint az olcsó energiatermelést és az árvizek megelőzését szolgálja. Építését 1992-ben kezdték meg, a duzzasztómű 2006-ban készült el, s 26 darab – egyenként 700 megawattos – generátorát 2008 októberének végén helyezték üzembe. Az erőműnek összesen 32 fő generátora van, de csak 2011 körül fognak teljes kapacitással működni.
Kapcsolódó cikkek: