Gólyatelelő Jászberényben

A Jászberényi Állat és Növénykert regionális gyűjtőközpontként is működik olyan fehér gólyák számára, melyek valamilyen okból – sérülés miatt – nem tudtak útra kelni társaikkal.
Fotók: MTI
Ezek a repülni nem tudó madarak, elsősorban áramütöttek, s az emberek segítsége nélkül elpusztulnának.
A tó partján kialakított menhelyen az idén nyolc madár telel. A menhelyen táplálékot kapnak, illetve szakszerű orvosi ellátásban, gondozásban részesülnek. Ha megfelelő táplálékhoz jutnak, a fehér gólyák kiválóan átvészelik a legkeményebb teleket is. Tavasztól az állatok fészkelhetnek is itt, a kikelő fiókákat ősszel elengedik, így a sérült gólyák is hozzájárulnak a faj európai szintű védelméhez.
A fehér gólya (Ciconia ciconia) Magyarországon fokozottan védett madárfaj. Az állatok márciustól szeptemberig tartózkodik hazánk területén. Augusztus közepén már csapatba verődnek az állatok, hosszú vonulásukat azonban csak szeptember közepén kezdik el. A Boszporusz irányába repülnek, a szorosnál szelik át a tengert, majd egy nagy kanyarral a Szahara fölé jutnak. Átszelik a sivatagot, majd az Egyenlítőt is. A telet Afrika déli részén töltik. A tavasz kezdetével aztán fölkerekednek, s március második felében Magyarország egén újra megjelennek az első gólyák.