Programajánló: „Hídtörténetek – Lánchíd”

Kiállítás első hazai Duna hidunkról a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban Széchenyi István halálának 150. és a Lánchíd forgalomba helyezésének 160. évfordulójára.
A „Hídtörténetek – Lánchíd” című kiállítás a Lánchíd építésének és újjáépítéseinek történetét meséli el. Ezzel a kiállítással nyílt meg a 2010-es Széchenyi Emlékév, amellyel a Legnagyobb Magyar halálának 150. évfordulójára emlékezünk.
A kiállításon eredeti tervrajzok és tárgyak segítségével új szemszögből ismerhetik meg a látogatók hazánk első állandó Duna hídjának történetét. Az 1849-ben átadott híd alkatrészei mellett hídbárcákkal (a hídpénz megfizetését igazoló jegy), korabeli metszetekkel, képekkel, még a nagyközönség előtt soha be nem mutatott kéziratokkal, geodéziai műszerekkel találkozhatnak az érdeklődők.
Szinte az összes kiállított tárgyhoz, dokumentumokhoz, képekhez fűződik egy-egy anekdota, amely a Lánchíd építéséből, vagy a későbbi korokból maradt ránk.
A kiállítás egyik érdekessége az eredeti Lánchíd szerkezetét hihetetlen pontossággal bemutató modell, amely minden alkatrészében az eredeti hidat követi.
A tárlaton azonban nemcsak a Lánchíd dokumentumai lesznek láthatóak, hanem azon egyéb tervek, vázlatok, elképzelések, amelyeket magyar és külföldi szakemberek javasoltak a Lánchíd alternatívájaként.
„Hídtörténetek – Lánchíd” kiállítás egyben a Széchenyi Emlékév megnyitója is. 1860-ban hunyt el gróf Széchenyi István, akit már életében Kossuth Lajos nevezett el a „Legnagyobb Magyarnak”. Életművének sarkalatos pontja a Lánchíd, amellyel Széchenyi 1832-től egészen 1848-ig naponta foglalkozott. A híd nemcsak műszaki mestermű, hanem a közteherviselés jelképe, azzal, hogy a hídpénz alól senki sem kapott mentességet – ami gazdasági érdek is volt, hiszen a híd magánvállalkozásként épült.
A kiállítás alatt a látogatók megtekinthetik a „Hídember”című film legizgalmasabb részét, amikor is a híd építése során egy láncszakasz leszakadt, és több embert, köztük Széchenyit is a Dunába sodorta.
A „Hídtörténetek – Lánchíd” egy olyan kiállítás sorozat kezdete is, amelyben a budapesti Duna hidakat mutatja be a múzeum. A jelenlegi kiállítás várhatóan április végéig látogatható
![]() |
| ![]() |