Munkahelyteremtéssel kezdődhet az év
A válság enyhítésére kiírt munkahelymegőrző pályázatok, és az így biztosított több mint 30 milliárdnyi forrás hatására 2010-ben akár 12 ezerrel is emelkedhet a foglalkoztatottak száma – többek között erről is tajékozódhatunk az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének AFIOE januári hírleveléből.
A foglalkoztatást, a munkavállalásukban korlátozott emberek életvitelének javulását és képzését teszi lehetővé a TÁMOP 5.3.1, Első lépés programja, de az oktatás köré szerveződik a TÁMOP 3.2.1/B. is, amely az érettségire való felkészülésre, a középfokú végzettség megszerzésére írt ki pályázatot. A rászoruló fiatalokat érintő támogatás összekapcsolódik a Digitális középiskola programmal, ami a tanulási kudarcok csökkentése érdekében az infokommunikációs eszközök alkalmazását szorgalmazná. Részleteket az AFIOE januári hírlevelében olvashatunk.
AZ AFIOE hírlevélből részletesen tájékozódhatunk arról a februárban induló ösztöndíjprogramról is, amely a szakiskolákban hiányszakmát választó tanulóknak az első félévben egységesen 10 ezer forintot biztosít. Tanévenként tíz szakma támogatható, amiről a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok döntenek.
A felnőttképzéshez kapcsolódva érdemes megemlíteni az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének még 2009 novemberében, akkreditált intézmények körében készített felméréséről, amelynek aktualitása az EU-s jogharmonizációval kapcsolatos jogszabályváltozás volt. Ebből egyértelműen kiolvasható, hogy az akkreditált intézmények a módosítás azon részével értenek egyet csupán, ami az egyszerűsítést és a hatékonyságot szolgálja. Kritikusan vélekednek a szakképzési hozzájárulás jelenlétéről, hiányolják a minőségi képzést és az &a acute;tgondolt szabályozást, valamint a segítő és preventív hozzáállást.
Negatív vélemények fogalmazódnak meg az adminisztrációs terhekkel kapcsolatosan is, amit most egy kutatás is igyekszik feltárni az NSZFT (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács) szervezésében – a felnőttképzők adminisztrációs terheinek csökkentésére fókuszálva. A felmérés apropója a pályázatkiíró, támogató és pályázó felnőttképző oldalán egyaránt jelentkező feszültség, amelynek oka az adminisztrációs feladatok folyamatos sokasodása.
Az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének januári hírlevele itt>> érhető el.
FISZ Hírügynökség