Közös terv részeként épülhettek a gízai piramisok

Az általánosan elfogadott nézet szerint Kheopsz, fia Khephrén, valamint unokája Mükerinosz Kr. e. 2600 és 2450 között építették fel piramisaikat a Gízai fennsík szélén.

Giulio Magli, a Milanói Műszaki Egyetem matematikai tanszékének kutatója viszont a csillagászati együttállás, valamint a Gízai fennsík topográfiája alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Kheopsz és Khephrén végső nyughelyeként ismert két nagy piramist nem külön-külön, hanem egyetlen nagyszabású projekt keretében építették fel.

„Az ötlet Kheopsz fejében születhetett, aki mindkét piramisnak szimbolikus jelentést tulajdonított: az építményeknek örökkön örökké kellett hirdetniük, hogy a fáraó lelke egyesült a Napistennel” – vélekedett az olasz tudós.

Magli tanulmánya szerint Kheopsz a két gízai piramist tervezve apja, Szneferu példáját kívánta követni. Utóbbi Dahsurban két – a vörös és a tört – piramist építtette meg. Ám később Khephrén kisajátította a kisebbik piramist.

Nagyon keveset tudunk a IV. dinasztia fáraójáról, Kheopszról (Kr.e. 2589-2566), akinek egyetlen képmása egy aprócska szobornak köszönhetően maradt fenn az utókorra.

Hérodotosz görög történész már kegyetlen zsarnokként írta le, aki rabszolgasorba taszította népét, hogy felépítse a hatalmas piramiskomplexumot. A régészek azonban vitatják ezt a sommás ítéletet.

„Kheopsz nevét és piramisát állandóan összekapcsolják azzal az általánosan elterjedt nézettel, hogy a létesítményt rabszolgák építették fel. Ez azonban nem felel meg az igazságnak, mivel a munkások saját sírjaikat Kheopsz piramisa közelében építették fel, s végső nyughelyüket az örökkévalóságra készítették fel, ahogy ezt a nemesség és a hivatalnokok is tették. Őket ugyanúgy az uralkodó fizette, vagy a rájuk kirótt adót munkával törlesztették” – vélekedett Zahi Havasz, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője.

Giulio Magli elmélete szerint Kheopsz magát a Napisten fiának tekintette, s mint ilyent, megillette az örök élet joga. „Mi lehetett jobb módszer ennek bizonyítására, mint rábírni a Napot, hogy fennen hirdesse a rokonságot?” – kérdezte a kutató, aki szerint elméletét az is alátámasztja, hogy a nyári napforduló idején a lenyugvó Nap korongja a két piramis között hanyatlik a látóhatár mögé.

Mint rámutatott, a napkorongot közrefogó két piramis az Ahet hieroglifát formázza, amely mély szimbolikus jelentőséggel bírt az ókori Egyiptomban. A hieroglifát ugyanis a síron túli élethez kapcsolták, mivel a napciklust az élettel és az újjászületéssel azonosították.

„A nagy piramist Ahet-Khufunak, azaz Khufu (Kheopsz) látóhatárának nevezték” – mondta Giulio Magli. A kétszáz évvel későbbi sírokból származó leírások szerint a nagy piramis elnevezése a helyszín pontos leírásának felelt meg. Ez a hieroglifa azonban csak akkor „jelenhetett meg” a terepen, vagyis a Gízai fennsíkon, ha mindkét piramis állt.

Magli szerint elméletét a piramiskomplexum topográfiai és csillagászati paraméterei is alátámasztják. A Gízai diagonálként ismert vonal összeköti mind a három piramis délkeleti csücskét és Héliopoliszra, a Napistennek ajánlott fontos vallási központra mutat. Héliopolisz felől nézve a kisebbik piramis nem látható, hiszen teljesen egybeolvad a nagy piramissal.

„Miért választott volna Khephrén önként piramisának egy olyan helyet, amely láthatatlan a Napistennek ajánlott szent város felől? Inkább az látszik logikusnak, hogy Kheopsz keltette ezt a látszatot a nap városa iránti tisztelete jeléül. Heliopolisz felé közeledvén a nagy uralkodó kétcsúcsú horizontja fokozatosan és szerényen egyetlen piramissá olvad” – fejtegette Giulio Magli.

Juan Antonio Belmonte, a Kanári-szigetek Asztrofizikai Intézetének kutatója, s egyben az ókori egyiptomi templomok tájolásáról szóló könyv szerzője egyetért olasz kollégájával. „80 százalékban egyetértek a tanulmánnyal. Némely ponton gyenge, ám az érvelés túlnyomó része helyes” – nyilatkozta a szakember.