Négyszáz éves ezüsttallérok a szántásban

Hatvanhét ezüst tallért rejtett el valaki Hódmezővásárhelyen a tizenöt éves háború (1591–1606) vége felé. A régészek lakossági bejelentés alapján mentették meg a leletegyüttest.
A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ szakemberei beruházás miatt tavaly április vége óta folytatnak régészeti munkálatokat Hódmezővásárhely-Kingéc határrészén. December 14-én fémkeresővel kutatott néhány környékbéli a területen, s római kori érméket találtak, amelyek közül egyet odaadtak az építkezőknek. Ezután vizsgálták át a legelőt és a szántót tüzetesebben a régészek Csányi Viktor vezetésével. Mivel a felszínen nem bukkantak leletekre, a szakemberek műszeres méréseket végeztek. A római érmék helyétől nem messze sokkal nagyobb jelentőségű leletegyüttesre bukkantak, amit az amatőr kincskeresők veszélye és a mind hidegebb idő miatt két nap alatt feltártak.
A legelőként használt terület mellett egy 16. századi, a tizenöt éves háború időszakára keltezhető, ezüst tallérokból álló éremlelet került elő. Az összesen 67 darabból álló leletegyüttes csaknem teljesnek tekinthető. Az éremveretek egy bőrből, vagy más szerves anyagból készült „tarsolyban” lehettek elrejtve. Erre utal az a virág alakú aranyozott bronz veret, mely az érmek közelében volt.
„A pénzek legnagyobb része a szántásból került elő, mindössze 10–25 cm-es mélységből. Ebből arra következtetünk, hogy egykori tulajdonosa nem ásta el, esetlegesen csak ‘elkaparta’, vagy egy fa odvába rejthette el a kincsét” – mondta el Csányi Viktor régész.
A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában.