Újabb óriásgát épül Brazíliában?

Sok évi huzavona után a kormány a környezetvédő szervezetek, egyházi személyek és az őslakosok tiltakozása ellenére jóváhagyta a Xingú folyón építendő óriás vízierőmű tervét.
Az óriásgátat Brazília északi részén, a Pará állambeli Belo Monte közelében építenék meg. Ha elkészül, a mintegy 11 ezer megawatt kapacitású komplexum a Jangcén található kínai Három Szoros Gát és a Paraná folyó brazil-paraguayi határszakaszán épült Itaipu vízerőmű után a világ harmadik legnagyobb vízierőműve lenne.
A már közel 40 éve napirenden lévő beruházás ellenzői szerint elfogadhatatlan, hogy az erőmű megépítése következtében el kell árasztani egy 500 négyzetkilométeres területet, valamint ki kell telepíteni az Amazonasba ömlő Xingú folyó mintegy 100 kilométeres szakasza mentén élő több tízezer őslakost. A brazil környezetvédelmi hatóság ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az április elejére tervezett tendert megnyerő építtetőnek számos feltételnek meg kell felelnie, s összességében 1, 5 milliárd reált (156 milliárd forintot) kell környezetvédelmi és szociális projektekre fordítania.
Csónakok a Xingú folyó partjára épült Altamira kikötőjében. A tervezett létesítmény építése során 15 ezer embert kell kitelepíteni eredeti lakhelyéről. A projekt ellenzői szerint a gát a folyó élővilágát és a környező esőerdőket egyaránt elpusztítja. (Fotó: Andre Penner)
Az erőmű ügye akkor került a szélesebb nyilvánosság homlokterébe, amikor egy tavalyi Sao Paulói koncertjén a világhírű popsztár, Sting is csatlakozott a tiltakozók táborához. A brit énekes felhívott a színpadra egy Raoni nevű, közismert brazil indiánt, és elítélte a beruházást. Antonia Melo, a 150 őslakos és civil szervezetet tömörítő Xingo Vivo Mozgalom vezetője az AFP francia hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogyez a projekt csak a vállalatoknak kedvez. Bármit is mondjanak, ez nem „tiszta energia”, ugyanis metángázt termel, ami rendkívül erős üvegházgáz, ez gyorsítja a klímaváltozást, továbbá 30 ezer helyi lakos kitelepítésével is jár”.
A gyorsan növekedő brazil gazdaság energiaéhségét kielégíteni hivatott, 11 milliárd dolláros beruházást az egyházmegye püspöke is elítélte. Az osztrák származású Erwin Kräutler kijelentette, hogy Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök kormányának eljárása „diktatórikus és arrogáns”. Kräutler szerint „teljesen alulbecsülik a projekt következményeit, amelyek visszafordíthatatlanok lesznek. „Az elnök azt ígérte, beszélni fog az emberekkel, de a dialógus végül elmaradt” – mondta el az egyházfő.
Őslakos indiánok demonstrálnak a tervezett beruházás ellen Altamirában (Fotó: Andre Penner)
Az erőmű-projekttel kapcsolatban az államügyészségnek is kételyei vannak, amely becslések szerint mintegy 85 ezer álláskereső megjelenésével jár majd, emiatt várhatóan megduplázódik a helyi lakosság, és jelentősen hozzájárul a fakitermeléshez is. A kormány azonban szilárdan kitart amellett, hogy az erőmű minden környezetvédelmi előírásnak megfelel. Carlos Minc környezetvédelmi miniszter szerint „a történelem legszigorúbb környezetvédelmi engedélyeztetési eljárását” bonyolítják le.
Kapcsolódó cikk:
A világ egyik legnagyobb gátja