Erények: nyomozás a festő után

Egy kép felfedezésének és eddigi restaurálásának története: a szerzők meggyőző bizonyítékokat sorakoztatnak fel, hogy Sandro Botticelli volt az esztergomi palota falképének alkotója.
Magyarország nemzetközi szinten talán legismertebb falképét az egykori esztergomi palota studiolójában (reprezentatív dolgozó- és fogadószoba) ugyan már az 1934–38-as ásatások során felfedezték, ám a művészt még mindig nem sikerült teljesen meggyőző módon azonosítani. Pedig már a ’30-as években bejárta a világot a reneszánsz seccók (a freskótól kissé eltérő technikájú falkép) híre. Ám jött a világháború, Magyarország évtizedekre elszakadt Európától, s a négy erényt ábrázoló töredékes falképegyüttest szinte elfelejtette a közvélemény. Időről-időre ugyan végeztek restaurátori munkát a falképeken, azonban ezek – mint utóbb kiderült – sokszor inkább ártottak a műnek.
Az Erények legújabb restaurálása és kutatása 10 esztendeje, 2000-ben kezdődött el. Erről a 10 évről is szól a munkálatokban részt vevő, azokat irányító Prokopp Mária művészettörténész, Vukov Konstantin építész, építészettörténész és Wierdl Zsuzsanna, festő-restaurátor művész közös könyve, az Erények nyomában. Sokkal korábban kezdik ugyanis a történetet: érdekes összefoglalót adnak az esztergomi várhely középkori történelméről, a ’30-as évekbeli feltárásokról, az Erények 20. századi történetéről. Megismerhetjük a korszakot, a 15. század második felét, amelyben a falképek születtek, és Sandro Botticelli számos művét bemutatva sorakoztatják fel azokat a bizonyítékokat, amelyek az olasz reneszánsz mester keze nyomát mutatják az esztergomi studioló falán.
A Botticelli szerzőségét bizonyító adatokat 2007-ben tárták a tudományos közvélemény elé, ám az elméletet többen a mai napig vitatják. A falképek restaurálása is szünetel. A történetnek tehát koránt sincs vége.
A cikk folytatása és még több részlet a könyvről a műemlékem.hu” />