Antal, Anett2021. június 13., vasárnap
Kultúra

ICOMOS: veszélyben a világörökségi helyszínek!

National Geographic Magyarország

Világörökségi törvény megalkotását sürgeti az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöksége. Szabályozás híján ugyanis végzetesen károsodhatnak a világörökségi helyszínek.

Írta és fényképezte Kovács Olivér
műemlékem.hu

Felhívás
Az ICOMOS, mint nemzetközi műemlékvédelmi szakmai civil szervezet, az 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény végrehajtó testületének, a Világörökségi Bizottságnak állandó műemlékvédelmi Tanácsadó Testülete. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága hasonló szerepet vállal hazai viszonylatban, mint a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság állandó tagja. Ennek megfelelően kiemelt figyelemmel követte és követi a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökségi helyszín területén, annak védőzónájában tervezett szerencsi szalmaégetésű erőmű megépítése körül kialakult helyzetet.

Nagy elismeréssel adózunk azoknak a (főleg helyi) civil-szervezet társainknak, amelyek már a kezdet kezdetén felemelték szavukat ennek a világörökségi helyszínnek, a helyszín értékeinek megőrzése érdekében. Velük egyetértésben a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is elutasította az erőmű építését. Egészen a legutóbbi napokig azt is hihettük, hogy ezek a lépések eredményre vezettek, miután számos jel arra mutatott, hogy az erőműépítés tervétől – legalábbis gyakorlatilag – elállnak annak szorgalmazói. Annál nagyobb megdöbbenéssel vettük a hírt, hogy egy közelmúltban meghozott bírósági döntés nyomán ismét valós veszéllyé válhat a szerencsi szalmatüzelésű erőmű valamilyen formában történő megépítése. Az ICOMOS tiszteletben tartja a jogállami kereteket, ugyanakkor nem mehet el szó nélkül amellett, hogy a formailag-jogilag minden bizonnyal korrekt bírósági döntés miatt, annak a tartamát tekintve milyen komoly veszélybe került a Tokaji Történelmi Borvidék. Ez a bírósági ítélet ugyanis nem számol a nemzetközi és hazai, gazdasági és társadalmi-kulturális következményekkel; és mint ilyen túlmutat az önmagában is elég súlyos konkrét ügyön is. Az eset tökéletesen példázza jogrendünk hiányosságait az örökségi értékek megóvásának területén. Ez a hiányos, nem egyértelmű, és végképpen nem az értékvédelmet szolgáló szabályozási környezet súlyosan hátráltatja, sőt, bizonyos értelemben el is lehetetleníti, hogy Magyarország a „kiemelkedő egyetemes értékek” védelmét tekintve teljesítse az 1972-es Egyezményhez való csatlakozással vállalt nemzetközi kötelezettségeit.

Hazánk 1985.évi csatlakozásával „A világ természeti és kulturális örökségeinek védelméről” szóló Egyezményhez nemzetközi szerződésben vállalta, hogy az abban foglaltaknak megfelelően óvja, és értékőrző gondozással biztosítja a világörökségi címet elnyert területek, helyszínek fennmaradását. A tervezett szerencsi szalmaégető erőművel kapcsolatos (mai jogrendünk szerint nyilván jogszerű) döntés éppen ezt a szempontot, azaz a nemzetközi egyezményből következő védelem érvényesítésének lehetőségét, pontosabban: kötelezettségét hagyta figyelmen kívül. A szerencsi erőműépítés terve és az azzal kapcsolatosan kibontakozott folyamatok megmutatták, hogy melyek azok a törvényalkotási-szabályozási mulasztások, amelyek miatt akár visszafordíthatatlan erkölcsi és gazdasági károk, jóvátehetetlen veszteségek keletkeznek Magyarország örökségi értékeiben, súlyosan megtépázva hazánk nemzetközi megítélését is.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, támaszkodva az ICOMOS nemzetközi tapasztalataira, teljes szakmai meggyőződésével állítja, hogy a védelem, a kulturális örökségi értékek megőrzése nem teszi lehetetlenné az érintett helyszínek, területek fejlesztését, csupán azt jelenti, hogy nem lehet megfontolás, válogatás nélkül bármit megvalósítani – különösen olyasmit nem, ami nem egyeztethető össze az értékek megóvásával. Valójában az örökségi értékek integrált szemléletű kezelésük esetén – az odaillő fejlesztések kezdeményezésével és befogadásával – különleges, sok esetben igen komoly versenyelőnyt biztosító fejlesztési potenciált is jelentenek, elősegítve ezzel az adott területen élők és közösségeik életminőségének emelését, hosszútávra szóló fenntarthatóságát.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság úgy ítéli meg, hogy a további késedelem felmérhetetlen károkat okozhat. Ezért sürgeti a mai helyzet érdemi megváltoztatását. Ennek érdekében nagy tisztelettel, ugyanakkor teljes határozottsággal felhívással fordul minden felelős szervezethez és érintett személyhez, és különösen az Országgyűléshez, hogy szüntesse meg a jogszabályi hiányosságokat! Alkosson olyan (világörökségi) törvényt, részletes szabályozást, amely azonnal alkalmazható, és nemcsak a pillanatnyi lehetőségeket veszi tekintetbe, hanem hosszú távra, a nemzetközi követelményekkel összhangban hatékonyan képes garantálni a kiemelkedő egyetemes értéket hordozó kulturális és természeti kincseink védelmét, megőrzését, fenntartható használatát.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöksége

 <a href=műemlékem.hu” />

műemlékem.hu

Hozzászólások

Hétezer éves pecsét került elő

Hétezer éves pecsét került elő

A lelet a legkorábbi pecsétlenyomat, melyet Izraelben valaha találtak.

A megtalált érmeegyüttes a vikingeknek fizetett váltságdíj lehetett

A megtalált érmeegyüttes a vikingeknek fizetett váltságdíj lehetett

Az ezüstöt a frankok fizethették a fosztogatóknak, hogy kíméljék Párizst.

Amikor a leveleket rakétával szállították

Amikor a leveleket rakétával szállították

A hidegháború fejlesztéseit használta ki az USA postai szolgálata, ám egy tesztnél nem jutottak tovább.

Ókori rabszolga sírját fedezték fel

Ókori rabszolga sírját fedezték fel

A megbilincselt férfi testét egy árokba dobhatták, pedig a közelben egy temető is volt.

Lefejezett testeket találtak egy ókori temetőben

Lefejezett testeket találtak egy ókori temetőben

Lehetséges, hogy a kivégzések hátterében a római jog szigorodása állt.

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket