A Golden Gate – mérnöki mestermű

Ezt a kérdést valószínűleg fontolóra sem vette az az eltökélt férfi, aki az 1933-ban épült, és mára Amerika szimbólumává vált Golden Gate-et építette. Joseph Strauss nem volt végzett mérnök, nem volt tapasztalata a függőhídépítésben, mégis kidolgozta azokat az innovációt jelentő terveket, melyek alapján 4 év alatt, 23 millió dollárból, és 11 emberéletet követelve, megépült Amerika második leghosszabb függőhídja, amely dacolva az elemekkel és az idővel mindmáig funkcionál.

Veszélyes vizeken
Strauss nagyságát nemcsak szakmai sikerei, hanem munkásai felé tanúsított odaadása is bizonyítja. Ugyan akkoriban elfogadottnak számított, hogy egy építkezésre fordított összeg minden milliójára jusson egy halálos baleset, Strauss szerint 23 élet elfogadhatatlan ár lett volna volt a hídért. Ezért nem csak a híd tervezésére, hanem a munkások biztonságára is nagy hangsúlyt fektetett. Egy különleges hálót feszített ki a veszélyes magaslatokon dolgozók védelmére, amely mint a cirkuszban, felfogta a zuhanó szerelőket, vagy megóvta a törmeléktől az alatta dolgozókat. 19 életet mentett így meg. Ennek ellenére a híd építése során, 1937. február 17-én két munkás a híres biztonsági hálóba akadt törmeléket gyűjtötte össze, amikor a fejük felett leszakadt egy állvány. Az öttonnás szerkezet egy tucat emberrel együtt zuhant a hálóba, mely ez alatt a roppant súly alatt csak percekig tarthatott ki. Tizenketten zuhantak a jeges vízbe, de csak ketten élték túl. (Közülük egy, sokkos állapotában, a mentés végéig magához szorította halott társa testét.)

Fotó: Rich Niewiroski

A munkálatok
A kivitelezőknek rengeteg más viszontagsággal is szembe kellett nézniük a híd építése során. Strauss a tervek kialakításakor együtt dolgozott Charles Ellissel és Leon Moisseif mérnökökkel. Legnagyobb alkotásuk a fő tartóköteleket tartó két pilón, amelyek 220 méternél magasabbra emelkednek a víz fölé. A pilónok arra készültek, hogy elbírják a fő tartókötelek, és a hídpálya 33 millió kilogrammnyi holt tömegét, és a hídra az elejétől a végéig felállított teherautók további négymillió kilogrammos terhét. A pilónok a Golden Gate-et meghatározó mesterművekké váltak. Kkívül és belül egyenként 37 kilométernyi létra fut rajtuk, amelyeknek minden foka arra emlékeztet, hogy a roppant szerkezetet emberek alkották, lépésről lépésre.

A híd déli pillére (Fotó: Calibas)

Ezután következtek a fő tartókötelek, amelyeket súlyuknál fogva lehetetlen lett volna szállítani, ezért a szerelőbrigád ötletes megoldással állt elő: a huzalokat nem egy, hanem két kocsival feszítették ki a víz felett. Két oldalról indulva középen találkoztak, ahol szálat cseréltek. A közel 28 ezer huzalt 61 pászmába fogva, naponta 4 tonnát feldolgozva építették be. Ez a teljesítmény akkor rekordszámba ment.

Miután a huzalokat kifeszítették az egyik horgonytól a másikig 55 ezer kilogramm súllyal préselték egymáshoz, majd pántokkal kötötték össze őket. Rozsdaálló festék és 5 kilométernyi acélburkolat került rájuk. Ennek eredményeképp ma is pont olyan tartósak, mint amikor sodorták őket. A tartókötél egy darabja ma Strauss szobra mellett van kiállítva. A látogatók kezüket a vágási felületre téve, elcsodálkozhatnak azon, hogy ezek a ceruza vastagságú huzalok 110 km/órás szélviharban is megtartják a 887 ezer tonnás hidat.

Harc a hídért és az elemek ellen
A munka víz alatti része is kockázatos volt. Ugyanis az összecsapó áramlatok állandó veszélyt jelentettek. Az árapály fordultakor a tengervíz találkozik azzal, ami az öbölből ömlik kifelé, így a víz egyszerre két irányba folyik. A búvároknak folyamatosan küzdeniük kellett egyensúlyukért a szűnni nem akaró kavargásban. A megoldás az óriási, dinamittal tömött acélcsövek tengerfenékre süllyesztése volt. Lépésről lépésre robbantottak utat a 30 méter mélyen húzódó szikláig, így a hullámoktól védve a munka szépen haladt.

A Channel ajánlata A National Geographic sok hidat bemutatott már a Golden Gate-n kívül is. A következő tudósítás a “szenzációs szerelőkről” szól, akik többek között a londoni Tower Bridge-en dolgoznak. Mikor látható? Március 2-án kedden 22:00 órakor. Az epizódban három nagy-britanniai híd három komoly problémájának gyors és szakszerű megoldása vár a szakemberekre. A London egyik ékességét képező Tower Bridge súlyos ólomszennyeződés áldozata; egy skóciai hidat, felújítási célból, bravúros ipari alpinista teljesítménnyel tetőtől talpig be kell állványozni, több mint száz méterrel a víz felett, miközben vonatok suhannak rajta; egy régi függőhidat pedig – szintén a vad északon – 21. századi megfigyelési rendszerrel kívánnak ellátni az üzemeltetők, ám ehhez, cirkuszba illő légtornászmutatványok árán, adatátviteli kábeleket kell végigvezetni az alkotás legmegközelíthetetlenebb szerkezeti elemein…

A Golden Gate a San Franciscói-
öböl és a Csendes-óceán közti
szorosban épült.

A felszíni munkálatok összehangolása már több bonyodalommal járt. Az uszályok és hajók nem bírták a viharos tengert, és az állandó köd mindent beburkolt. Építettek hát egy hatalmas mólót, amelyen bármilyen jármű könnyedén megközelíthette az építkezést. A móló nem állt sokáig – még 1933 augusztusában bekövetkezett a szerencsétlenségsorozat első epizódja. Egy kifutó teherhajó 600 méterrel letért az útvonaláról, és az éppen befejezett szerkezetbe rohanva súlyosan megrongálta azt. A hajó kapitányát elvakította és eltérítette a váratlanul leszálló nyári köd. Két hónappal később a mólót újraépítették, ám egy októberi vihar leszaggatta a frissen összeácsolt szerkezet tetejét. Ismét felépítették, de december 14-én egy még hatalmasabb vihar ezt is szétrombolta. Öt hónappal később megint új móló készült, ami végül elég erősnek bizonyult, hogy bármit kiálljon.

Ezután már könnyebb volt a simára robbantott tengerfenékre hatalmas betontömböket süllyeszteni. Ezekből ovális tartályt építettek, amelyet külső vasalat védett. A zsaluzat által körülhatárolt területről 42 millió liter vizet szivattyúztak ki, mielőtt beöntötték a 100 ezer köbméternyi betont. Az emberek térdig gázoltak a kötő betonban, miközben sietve szétterítették, és szilárd alapot építettek a tenger fenekén.1935. január 3-án a valaha épített legnagyobb pilléralap elérte végleges magasságát .

Nagyít” />

Nagyít

1937 májusában a híd végre elkészült, ám története itt korántsem ért véget..

A híd építésénél a mérnökök igyekeztek felkészülni a legrosszabbra, a nedves időjárás okozta korrodálódásra, az esetenként 150 km/órás szélre, amelynek a híd akár 8 méteres kilengéssel áll ellent. De vajon a földrengést is kibírja az építmény? Arra, ami ezután következett, senki nem számíthatott.

A Loma Preitai rengés 6, 9-es erősségű volt (Az egész világon észlelték. 14 ezren maradtak fedél nélkül, 62-en meghaltak, és 3000 ember sérült meg súlyosan. Az anyagi kárt 7 milliárd dollárra becsülték.) És a híd?

A rengés estéjén a Golden Gate ringani kezdett. A hidat érő lökések a hídpályára és a tartókötelekre is továbbgyűrűztek, azok pedig mozgás formájában nyelték el őket. A függesztőkötelek láthatóan, sebesen inogtak, de a híd csak azt tette, amire tervezték: kilengett. Elnyelte a földrengés energiáját, majd rezgés és mozgás formájában szabadult meg tőle. Az energia szétoszlatása akkor megelőzte a Golden Gate katasztrófáját, de a híd legújabb felülvizsgálata szerint ez nem lesz elég, ha a történelem megismétli önmagát.

[]
A jövő fenyegetése
A földkéreg lemezei szüntelenül mozognak, csakhogy nem együtt, és nem egy irányba. Körülbelül 250 évenként az egymásnak ütköző kontinentális lemezek elcsúsznak egymás mellett. Nemcsak összetöredeznek, hanem földrengés formájában testet ölt a bennük felhalmozódott óriási energia.

A kutatások szerint egy Loma Preitához hasonló vagy annál nagyobb rengés 10 éven belül újra meg fog ismétlődni. A híd szerkezete folyamatos karbantartás nélkül nem bírna ki még egy ilyen környezeti csapást. Pont ezért, ha a hidat meg akarjuk őrizni, sürgős beavatkozásra van szükség.

A két leglényegesebb új szerkezeti megoldás a híd szakaszait elválasztó ólommagvas gumiból készült támaszték és a lengéscsillapítók, amelyek elnyelik a rengés erejét, és remélhetőleg (!) megmentik a hídszerkezetet. A felújítás bonyolult és költséges művelet, de ha az ember talpa alatt megmozdul a föld, az elég ösztönző hatású.

Az állam szakértőket bízott meg a várható legerősebb rengés megbecslésével. Ez az érték 8, 3. Egy 8, 3-es földrengés katasztrofális kimenetelű lenne, tekintve, hogy a 6, 9-es erősségű Loma Preita több mint 60 emberrel végzett, és 7 milliárd dollárnál is nagyobb kárt okozott. Egy 8, 3-es rengéskor felszabaduló energia több mint 3 milliárd tonna dinamit felrobbanásával egyenértékű. Ennek semmilyen híd nem tudna ellenállni, de ha csak megrongálódik, és sikerül elvezetnie a rengéshullámokat, majd visszaáll a helyére, rengeteg élet lenne megmenthető.

Fotó: Christian Mehlführer

Szakaszról szakaszra fel kell tehát készíteni a hidat, hogy amikor rázkódni kezd alatta a föld, a szeizmikus erőkkel együtt mozogjon.

Valószínűleg ha bármilyen más hídról lenne szó, a legegyszerűbb megoldást választanák: lebontanák az egészet és a mai technika segítségével újraépítenék. Amerika ködbe burkolózó narancsszínű jelképét mégis inkább hosszadalmas és részletes felújítási munkálatoknak vetik alá. Egyesével lecserélnek minden láncszemet, ami gyengének bizonyulna egy 8, 3-es földrengés során. Kérdés hogy a természet vár e, amíg befejezik…