140 éves a Budavári Sikló

Két éven át tartó munkálatok végeztével 1870. március 2-án avatták föl Európa második siklóvasútját, a budapesti duna-parti látkép „tartozékaként” a Világörökség részét képező Budavári siklót.
Fotó: MTI
A speciális, ugyanakkor szabvány nyomtávú vasút, amelynek segítségével a budai alsóvárosból kényelmesen fölmehetünk a budavári palotába, jellegzetes darabja a budapesti Duna-part látképének, s így 1987 óta az UNESCO Világörökség részét képezi. Alsó állomása a Lánchíd budai hídfőjéhez, illetve az Alagút keleti (duna-parti) kijáratához közel, déli irányba található. A fölső állomás a budavári palota és a Sándor Palota között helyezkedik el.
A Budavári sikló pályahossza 95 méter, s ez alatt 50 méteres szintkülönbséget győz le. Az utazás valamivel több mint egy percig tart, ugyanis az ingarendszerben közlekedő jármű sebessége másfél méter másodpercenként.
Az eredetileg gőzüzemű siklót Széchenyi Ödönnek, Széchenyi István gróf fiának kezdeményezésére építették 1868 és 1870 között, és 1870. március 2-án avatták fel. Európában ez volt a második ilyen szerkezet. (Az elsőt Lyonban, 1862-ben adták át.) Mivel 1928-ig nem volt autóbuszközlekedés a Várba, a turisták, ha nem kívántak gyalogszerrel fölmászni, a siklót vették igénybe, s így hamar nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy a buszjárat megindítása után sem csökkent a forgalma.
A BS 1-Margit elnevezésű kocsi a Budavári Sikló északi; a BS 2-Gellért nevezetű pedig a déli pályáján szállítja az utasokat.
A II. világháborúban a különleges vasút súlyosan megrongálódott, és egészen 1985-ig, a teljes körű rekonstrukcióig nem üzemelt. A helyreállított és újjávarázsolt Budavári Siklót végül 1986. június 4-én nyitották meg ismét. Napjainkban mintegy fél–egymillió utas utazik évente a siklón. A jármű naponta reggel fél nyolc és este tíz óra között közlekedik.