Törpekuvikokat láttakaz Aggteleki – karszton
Egy ritka bagolyfaj példányát figyelték meg február 27-én az Aggteleki-karszton, Szádvár környékén. A közelben túrázó madarászok az esti órákban hallották a különösen apró termetű madár jellegzetes hangját a közeli túraútvonal mentén. Egy második példányt is láttak március első napján, a madarak párba álltak!
Ez a kis bagolyféle a zárt, háborítatlan fenyvesek madara, a hazánkkal szomszédos országok mindegyikében fészkel, így a szlovák határhoz közel, a Szlovák-érchegységben is költ, onnan kóborolnak egyes példányai hazánk északi és észak-keleti területeire. Főleg rágcsálókkal táplálkozik, de mivel nappal is vadászik, ezért a kisebb termetű énekesmadarakat is zsákmányul ejti!
Magyarországon a megfigyelések zöme a Kőszegi-hegység és az Aggteleki-karszt területére korlátozódnak, melyek közül kiemelkedő, hogy az Aggteleki-karszton 2001-ben és 2002-ben egy pár sokáig revírt is tartott, de költésüket nem sikerült bizonyítani. Az elkövetkező években talán megtelepedése is várható a határ mentén fekvő, sűrű erdőkkel övezett hegygerincek közelében, bíztató, hogy a most látott pár költésre készül, új fészkelő fajjal is bővülhetne a hazai madárfaunánk!
A törpekuvik védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50.000 Ft.