Kiállítják Komáromban Klapka katonáit

Arcokat kap a történelem: március 12-én nyílik meg a komáromi Klapka György Múzeumban a Klapka-légió tisztjeiről készült fotók tárlata.
Az 1866-os katonai felvonulás a Szabadságharc utolsó – csata nélkül véget ért – hadjárata volt.
„A fényképeket az augusztusi hadjárat emlékére készítették, s egymásnak dedikálták a légió tisztjei” – mondta el Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum muzeológusa, aki korábban kutatta és könyvben feldolgozta a fényképanyagot. A szakértő hozzátette, hogy a Máday Norbert magángyűjteményéből származó fotók páratlan kincset jelentenek, hiszen ugyan a Nemzeti Múzeumnak is vannak a légió tisztjeit ábrázoló képei, azonban olyan sokaságban nem maradtak fenn, mint a kiállításon bemutatott darabok, amelyeket egyébként Grisza Ágoston őrnagynak dedikáltak a bajtársai.
A Klapka-légió megalakulása, majd vértelen magyarországi hadjárata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó katonai akciója volt. Az emigrációba kényszerült magyarok a 19. század 50-es–60-as éveiben folyamatosan figyelemmel kísérték az európai politikát, hátha lehetőség adódik a magyar függetlenség kivívására. Bekapcsolódtak az olasz nemzeti mozgalmakba is: 1859. júliusában alakult meg a piemonti magyar légió, amelynek parancsnoka (szeptemberi feloszlatásáig) Klapka György volt. 1860-ban a Garibaldi mellett harcoló magyarokból megalakították Türr István vezetésével az olaszországi magyar légiót, amely később az olasz hadsereg állományába került.
1866-ban újabb vélt lehetőség kínálkozott a magyar függetlenség kivívására. A porosz-osztrák háborúban Bismarck porosz miniszterelnök, későbbi kancellár megnyerte szövetségesének az emigráció tagjait és megszervezték a poroszországi magyar (úgynevezett Klapka-) légiót.
Csaknem ezerötszáz vörös-sipkás magyar hadfi csatlakozott a július 26-án megalakult hadtesthez. Ám elkéstek: ekkorra ugyanis a július 3-i königratz-i csatával lényegében véget ért a porosz-osztrák háború.
A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában.