A Nazca-vonalak rejtélye

Írta: Stephen S. Hall
Fényképezte: Robert Clark

Napszítta, fakó tollrajzoknak tűntek a sivatag felszínébe karcolt vonalak, miközben pilótánk éles fordulókat tett Nazca városától északra, a kopár dél-perui fennsík fölött. Szemhunyorgatva figyeltem, hogy jobban lássam a gyönyörűen kidolgozott alakok sorát odalent.

„Orca!” – harsogta túl a motor zúgását Johny Isla perui régész, egy kardszárnyú delfint formázó alakzatra mutatva. „Mono!” – jelentette ki kisvártatva, amikor feltűnt a híres-nevezetes nazcai majomfigura, amelyet a „Colibrí!” követett.

Amióta a főváros, Lima és a dél-perui Arequipa között az 1920-as évek végén megindult a polgári légi forgalom, a „Nazca-vonalak” talányos sivatagi ábrái töprengésre késztetik a régészeket, antropológusokat és az amerikai őskultúrák rajongóit egyaránt. S azóta próbál minden kutató és sült amatőr is különféle értelmezéseket adni ezeknek a rajzolatoknak – mintha csak a világ legnagyobb Rorschach-tesztjének tintapacáit nézegetnék. Magyarázták már őket inka utakként, öntözőcsatornák terveiként, primitív hőlégballonról szemlélendő műalkotásokként, sőt (ami talán a legnevetségesebb) földönkívüli űrhajók leszállópályáiként is.

A Nazca és a közeli Palpa város határában látható „geoglifák” – azaz vonalak és talajrajzok – első szabályszerű felmérését Maria Reiche, német származású tanárnő készítette el a II. világháború után. 1998-ban bekövetkezett haláláig Reiche félszáz évet szentelt a geoglifák tanulmányozásának és megóvásának. Kedvenc elméletét azonban, miszerint a vonalak egy csillagászati kalendárium részei volnának, a szakma erősen kétségbe vonta. S mivel a hely mai őrzői is átvették Reiche eltökéltségét, amellyel kívülállóktól védelmezte e rajzokat, még tudományos kutatóknak sem könnyű a Nazcától északnyugatra fekvő pusztaság híres állatfigurái közelébe jutniuk…

Valamivel északabbra, Palpa város környékén viszont nagyszabású perui–német kutatómunka folyik 1997 óta. Az Archeológiai Tudományok Andesi Intézeténél (indea) dolgozó Johny Isla és a Német Régészeti Intézet munkatársa, Markus Reindel által vezetett Nazca–Palpa-program a térség egykori népének módszeres és multidiszciplináris tanulmányozását tűzte ki céljául. Hol és hogyan éltek a nazcák? Miért tűntek el? S mi értelmük lehetett a sivatag homokjában hátrahagyott furcsa képeiknek? Íme néhány, a megválaszolandó kérdések közül.

Amikor pilótánk bedőlt egy újabb fordulóba, Isla a gép ablakához nyomta a felföldek szülötteire jellemző széles járomcsontú arcát, s az odalent feltűnő, hatalmas síkidomot formázó csupasz területre mutatva így kiáltott: „Ott egy trapéz…”, majd ujjával böködve újabb nevezetességre hívta fel a figyelmet: „…az meg a platform!”.

Platform? Hol? A trapéz végénél álló kis kőemelvényt mutatta – mert ha nem tévednek, épp ezek a jelentéktelennek tetsző építmények adhatják meg a Nazca-vonalak rendeltetésének valódi magyarázatát. Nos, az egész történet a vízzel kezdődött, s azzal is végződik…

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. márciusi lapszámában.