Csodák márpedig vannak!
Az érdeklődésre való tekintettel a 100 csoda – A jövő születése című kiállítás nyitvatartási idejét 2 hónappal meghosszabbították. A helyszín változatlan: Párisi udvar, Budapest, Ferenciek tere.
A 100 csoda története 2009 januárjában kezdődött egy 100 részes rádió sorozattal, amit a TV2-n sugárzott, ugyancsak 100 részes televíziós sorozat követett. A december óta látható kiállításra már több mint 15 ezer érdeklődő volt kíváncsi, országhatárok nélkül.
„Az első csoportunk például japán egyetemistákból állt, de nagy számban érkeztek iskolás csoportok, családok, baráti társaságok vagy éppen egyedülálló kíváncsiskodók az ország legtávolabbi pontjáról is”. – mondta el Rechnitzer Tamás, a kiállítás egyik szervezője.
|
A kiállítás célja, hogy a bemutatott fejlesztések minél szélesebb körben elterjedjenek és bebizonyítsák, hogy valóban életképesek. Egyre többeket érdekel a saját jövőjük, amit 100 kortárs magyar találmány tehet jobbá, komfortosabbá, hosszabbá, izgalmasabbá és nem utolsó sorban egészségesebbé. A kiállítás szervezői márciustól tematikus hetekkel várják az érdeklődőket, így például az első hét a nőké. Lesz intim fitnesz, bőrdiagnosztika, antioxidánsszint mérés, arctorna és persze további 100 csoda. Hogy melyek ezek, hogyan működnek és miben újak, május 2-ig még bárki számára megcsodálhatók a 100 csoda kiállítson.
A találmányokról és az aktuális programokról bővebb információk a www.100csoda.hu oldalon olvashatók.
Csodák a National Geographic Online-on: