Városálom: Szingapúr

Írta: Mark Jacobson
Fényképzte: David McLain

Mivel vehet rá a tollforgató egy szingapúrit arra, hogy felpillantson a tányérjából, miközben halfejes curryjét falatozgatja – vagy netán egy űzött taxist, hogy két lábbal beletaposson a fékbe? Nos, talán elég annyit megemlíteni nekik, hogy éppen interjúra készül Lee Kuan Yew „minisztermentorral”, és jó lenne tudni, mit is kérdezzen tőle. „Az MM-től? Váo! Tényleg pacsizol majd az MM-mel? Nem kamu?” – mintha csak Smaragdvárosban járna, és magával Ózzal készülne találkozni az emberfia.

A Maláj-félsziget déli csücskénél fekvő mocsárlázas sziget 1963-ban vált függetlenné a britektől, majd olajozottan működő országgá vált egyetlen emberöltő alatt. 3, 7 millió polgárának egy főre jutó jövedelme ma meghaladja sok európai nemzetét. Egészségügye és oktatása vetekszik a Nyugatéval, közhivatalaiban hírből sem ismerik a korrupciót. A családok többsége saját ingatlanjában lakik, az adók méltányosak, az utcák tiszták, és nem látni sem nyomortanyákat, sem hajléktalant. A munkanélküliség 3 százalék körüli, a megtakarításokat ösztönző kormányprogramnak köszönhetően a bankokban hegyekben áll a pénz. S aki még ezt sem tartja elég irigylésre méltónak, az utazzon el ezer kilométerrel délebbre, és próbáljon megélni egy jakartai dzsumbujban.

Vajon mi lehet e nagy jólét és biztonság ára? Ez a kérdés Szingapúrban sokkal élesebben vetődik föl, mint bárhol a világon. Kifizetődő-e a munka őrült taposómalma vagy a társadalom mérnöki precizitású szabályozása? Érdemes-e elviselni a magát örökös hatalomban tartó kormánypárt drákói törvényeit? (Az utas már a reptéri belépőkártyán olvashatja a piros betűs intelmet: a drogcsempészet büntetése: halál!) Jó-e, ha korlátos a sajtószabadság, ha kétes a pénzügyek átláthatósága?

A helyiek egyik gunyoros megjegyzése szerint még azt is a kormány szabja meg, hogy pontosan hol és mennyire domborodjon a légitársaság utaskísérőinek batikolt egyenruhája. Noha Lee Kuan Yew az utóbbi években állítólag lazított a gyeplőn, mégis amikor cipzáras kék zakóban besétál, úgy fest, mint holmi zsörtölődő kedvében lévő ázsiai Clint Eastwood, akivel jobb nem ujjat húzni. Bár nem egészen világos, mi is egy miniszter-mentor dolga, azt mindenki tudja, hogy a háttérből ő mozgatja a szálakat. Amikor elmondom neki, hogy kérdéseim zömét szingapúriaktól vettem, a borotvaéles eszű 86 éves MM sokat sejtető mosollyal így felel: „Volt már időm megszokni a tojásdobálást.”

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. márciusi lapszámában.