Koppány, Benedikta2024. október 08., kedd
Kultúra

Természettudományok – Nem lehet elég korán kezdeni!

National Geographic Magyarország

Megkezdték felfedezésüket a jövő kis kutatói a Siemens Discovery Box kutatódoboz segítségével, amely már az óvodások számára is érhetően mutatja be a környezetismeretet.

Kémcső, dinamó, mini áramkör, gyomrot illusztráló lufik, tölcsérek, ételszínezékek, mécses – számtalan kísérletezési lehetőséget rejt a Siemens Discovery Box, amely kutatódoboz már az óvodások számára is érhetően mutatja be a környezetismeretet. A gyerekek számukra kézzel fogható és látványos kísérleteken keresztül – az ételszínezékbe mártott elszíneződő virág vagy a bekormozódó tányéralátét láttán – értik meg az emésztés folyamatát, avagy a légkörben kialakuló szennyeződések mechanizmusát.

A Siemens 50 kutatódobozt ajándékozott budapesti és vidéki kisiskolák és óvodák számára, ahol már március első napjaiban megkezdték a Legyél Te is Felfedező! elnevezésű kísérleti oktatási projektet.

A kisiskolásoknak kialakított oktatási program azt a tendenciát kívánja megállítani és megfordítani, amely szerint évek óta egyre kevesebben lépnek természettudományos pályára, a divatszakmák dominanciája mellett.

A kezdeményezés hazánkban egyedülálló és hiánypótló, hisz a legfogékonyabb korban célozza meg a gyerekeket.

A Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola igazgatója, Dudás Attila igazgató – több vezetőhöz hasonlóan – külön örömét fejezte ki, hogy a dobozok olyan alap eszközöket tartalmaznak, amiből a legtöbb intézmény hiányt szenved. „Rengeteg pályázat van digitális eszközökre, modern szemléltető-anyagokra, de alap dolgok hiányoznak az iskola készletéből. A kicsiknél az a hatásos, ha mindenkinek van egy saját hőmérője vagy saját áramköre, kézbe adható tárgyakra lenne szükségünk. Több ilyen doboz is jól jönne, mert nagyon jól kombinálható, és rengeteg lehetőség van benne” – nyilatkozta. A kisiskolás korosztálynak kevesebb lehetősége van a kísérletezésre, mint a középiskolásoknak, pedig a pedagógusok azon a véleményen vannak, hogy ha a gyerek kiskorban nem szereti meg a természettudományos tárgyakat, akkor később már hiába minden erőfeszítés.

A Kutatódoboz már 30 országban nagy siker, célja, hogy az 5–12 éves kisiskolások az általános tantermi modelltől eltérően megcsodálhassák, kezükbe vehessék és maguk is kipróbálhassák a fizika, az elektromosság és biológia számos csodáját.

„Ez egy kísérleti projekt. 50 dobozt osztottunk szét első körben, ökoiskolák és óvodák között. Az elmúlt hetekben egyre több olyan visszajelzést kapunk, hogy intézményenként is többre lenne szükség, hisz eszközben is nagy segítség az iskoláknak. Terveink szerint az idei félév tapasztalataira alapozva szeretnénk folytatni és kiszélesíteni a Siemens Discovery Box – Legyél Te is Felfedező! elnevezésű oktatási programunkat. Május végén minden iskola szaktanárától és az óvópedagógusainktól beérkező értékelések alapján állítjuk össze a 2010/2011 tanév modelljét. A lelkesedés és az igény már most is kiemelkedően nagy, a tanárok és a kis felfedezők részéről egyaránt.” – mondta Farkas Szilvia, a Siemens kommunikációs igazgatója az ünnepélyes átadás kapcsán a dobozt lelkesen körbe álló Bethlen Gábor Általános Iskola diákjainak. A jövő kis kutatói nem is késlekedtek, percek alatt világításra bírták az égőket, testükön elhelyezték belső szerveiket, meghallgatták egymás pulzusát, sőt a dinamó működését is elmagyarázták büszkén mosolygó tanáraiknak.

Hozzászólások

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

James Fitzjames a sarkvidéken halt meg, a jelek alapján társai fogyasztottak a húsából.

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Az újkőkori, megerődített település több ezer évvel ezelőtt volt lakott.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket