Középkori pincék a lerombolt kastély alatt

„Művelődési házat akartak építeni a hatvanas évek végén a városban, ám a képviselők azt javasolták: ne újba fogjanak, hanem sokkal kevesebb pénzből hozzák rendbe a kastélyt. A pártbizottság erre levette a kérdést a napirendről, majd kevéssel utóbb kiköltöztették a kastélyban még akkor lakó családokat, az épületet életveszélyesnek nyilváníttatták, törölték a műemléki védelmet és lebontották” – idézte fel az érdi Szapáry-, más néven Sina-kastély végóráit Ábel András, a Szent Mihály alapítvány elnöke. Persze az épület már korábban is sokat szenvedett: a második világháború után arra biztatták a helybélieket, hogy onnan bontsanak építőanyagot, gerendákat és cserepet a belövésektől megsérült otthonok kijavítására. „Utána persze megkapták, hogy széthordták a kastélyukat” – tette hozzá a helytörténész.

Az Érd-Óváros fölé magasodó kastélydombon már a 13. században is kőerődítmény állhatott. A kőkúria, amely nyilván a mellette lévő, Budáról délre tartó római utat is ellenőrizte, néhány évvel a mohácsi csata előtt jutott az Ákosházy Sárkány család birtokába. 1526-ban megállt itt II. Lajos is kíséretével, útban a végzetes összecsapás felé. Ennek emlékét ma a kastélydomb aljában oroszlános emlékmű idézi.

A török korban a bégek és a magyar birtokosok egyaránt Érd urai voltak: a falu kétfelé fizetett adót. A 17. századból származik a kastélyhoz, pontosabban pincebörtönéhez kötődő legismertebb történet is: a legenda szerint itt tartották fogva Szapáry Pétert (a kutatók nagy része szerint viszont Budán). Akárhol is volt a börtöne, az egykori kastély alatti „lovagteremtől” még ma is vasrács választ el egy zugot, a hajdani tömlöc emlékeként.

Szapáry rabsága és nemes „bosszúja” sok művészt megihletett (miután a rabságból kiszabadult, ő ejtette foglyul a béget, s hosszas töprengés után szélnek akarta ereszteni, ám addigra a török annyira megrettent, hogy megmérgezte magát, így szabadulni nem, csak végórájában kikeresztelkedni tudott). Jókai is feldolgozta, nem véletlenül: az Illésházy-, majd a Batthyány-család után Sina György, majd fia, Simon lett a kastély gazdája, s utóbbi nem csak klasszicista homlokzattal ékítette az épületet, de a család érdi uralma alatt a pesti értelmiség, politikusok kedvelt kirándulóhelyévé vált a település. Itt rendezték az első régészkonferenciát 1876-ban, s a sok vendég közt ott volt Jókai Mór is, aki Életképek című folyóiratában a pincerendszerről is megemlékezett.

Ám ekkor állt még a kastély – nem is akárhogyan. A Sina-család építkezései nem érintették alapvetően az elrendezését, így a Kakukk-hegy felé eső részek középkori állapotukban maradtak meg. Sina Simon halála után a Wimpffen-, majd a Károlyi-család lett a kastély ura, akik 1920-ban eladták a jezsuitáknak. Nyolc évvel később a Vizitációs női szerzetesrend birtokába került, 1940-től pedig a KALOT Népfőiskola (Katolikus Legényegyletek Országos Testülete) használta. A szovjet csapatok hadikórházat rendeztek be benne, ám épségben, beüvegezett ablakokkal vonultak ki belőle a negyvenes évek végén.

Ma már csak oszlop- és lépcsőmaradványok idézik az egykori kastélyt. Csupán az egykori gazdatiszti épület áll, most szükséglakások vannak benne. A szemetes zugnak furcsa a kontrasztja az egykori kastélyt a síkság felől kerítő, felújított, hatalmas barokk támfallal, amely mellől a pincerendszer két bejárata is nyílik.

A cikk folytatása és képriport a kastélydombról, valamint a pincerendszerről a műemlékem.hu magazinjában.

Műemlékem.hu” />

Műemlékem.hu