Ismét dördült a startpisztoly Gödöllőn

Döntött a kormány: a Gödöllői Királyi Kastély fejlesztésének újabb ütemeként elkezdődhet a lovarda és a barokk istálló felújítása. A beruházás tervezett költsége mintegy egymilliárd forint.
„A fejlesztés célja a kastély kulturális komplexummá való kiteljesítése” – nyilatkozta korábban a kastély igazgatója, Révész T. Mihály, aki most elmondta, hogy miután a kormány döntött a beruházás 90 százalékban uniós forrásból finanszírozott folytatásáról, a tényleges munkálatokat július 1-jén kezdik majd meg (az előkészítés és tervezés már hónapok óta tart), s a lovarda átadására még ebben az évben, december 31-ig kerül majd sor. Ezzel a kastély alkalmassá válik arra is, hogy protokollhelyszín legyen az Európai Unió magyar elnöksége idején.
„Külön köszönetet érdemel a város és polgármestere, Gémesi György, hiszen ők biztosítják az egymilliós beruházáshoz a tíz százalékos önrészt” – tette hozzá Révész T. Mihály.
Mint arról már beszámoltunk, a lovarda 1746–49 között épült. Az 1780-as években összekötötték a Barokk Színház alatt lévő toszkán oszlopsorral díszített teremmel és a Sörpincével. Erzsébet királyné kívánságára 1877 körül átépítették, a padlószintet feltöltötték, az ablakszintet megemelték, s kerek manézst alakítottak ki benne. A lovarda nem véletlenül volt Erzsébet egyik kedvenc helye a kastélyban: műlovarnők, cirkuszi lovasok tanították a felséget itt mutatványokra, például tűzkarikán átugratásra.
„A jelenlegi ütem mellett 2013 végére teljesen megújulhat a kastély, amely így Magyaroszág legnagyobb barokk-kori épületegyüttese lesz” – mondta a kastélyigazgató. A Rudolf- és Gizella-szárny átadására tavasz végén kerül majd sor, ekkor több mint 1800 négyzetméternyi új, látogatható teret vehetnek birtokukba a látogatók.
Fotópályázat a megújuló terekről – részletek a műemlékem.hu magazinjában.