Mérnökök a háborúban

Maszada
A rómaiak, akárcsak az őket követő katonák számtalan nemzedéke, szakértő módon használták az ásót és a csákányt a támadó harci cselekmények során. Egy falon csak három módszerrel lehet átjutni. Felette, alatta, vagy át kell törni rajta. Kifejlődött egy olyan tudomány, ami ezeket a célokat szolgálta. Hogy a rómaiak milyen módszereket alkalmazták a védők falainak leküzdésére, jól megfigyelhetők az izraeli Maszada-erődnél.

Kr. u. 73-ban ennek az erődnek a bevétele jól példázza, hogy használták a római mérnökök a szaktudást, a zsenialitást és a gondos tervezést, hogy megszerezzék a győzelmet. Zsidó felkelők egy csoportja azért választotta a Maszada-erődöt a rómaiakkal szembeni ellenállás bástyájának, mert megközelíthetetlen helyen épült. Egy hatalmas, jól védhető kiemelkedés óriási magassági fölényt biztosított a lázadók számára.

A római hadmérnökök azonban szemügyre vették a terepet, és megpróbálták kifürkészni a lázadók védelmének gyenge pontjait. Kidolgoztak egy tervet, amivel kivívhatták a győzelmet. Felismertek egy gyenge pontot Maszada védelmi rendszerében: az erőd nyugati oldalán egy természetes hegygerinc vezet a falakhoz, de még így is egy több mint 200 méter hosszú rámpát kell felépíteniük. A lejtő szögének elég kicsinek kell lenni ahhoz, hogy egy páncélozott ostromtornyot felvontathassanak rajta az erőd faláig. Ha eléri a rámpa végét, az ostromtoronyban elhelyezett faltörő kos áttörheti majd az erőd falát. A fő nehézség egy olyan teherbírású rámpa megépítése, amin az ostromtorony vontatható. Még ma is megtalálhatók azok a nyomok, amik elárulják, hogy a rómaiak hogyan oldották meg ezt a problémát.

Bár nehéz rekonstruálni, hogy pontosan hogyan is történt, elképzelhető, hogy teraszokat ástak a természetes gerinc oldalába. Erre a szilárd alapra halmozták fel az előre megácsolt fatörzsekből rótt, gerendákkal erősített és földdel töltött ládákat. Így a rámpa már elég erős volt ahhoz, hogy elbírja az ostromtornyot.

A római hadmérnököknek sikerült kiegyenlíteni a Maszada természetes magassági fölényét, és az ostromlók kihasználták a hegyre épített erőd másik tervezési gyengeségét is. A Maszada erőd tornyai egyáltalán nem állnak ki a fal síkjából. Így nem tudnak oldalról tüzet zúdítani az ostromlókra. Ez elég komolyan csökkenti a védők lehetőségeit. Tehát a Maszada-erőd passzív védelmi rendszerrel rendelkezett. Ez a védelem nem tudott ellenállni egy ilyen aprólékosan megtervezett támadásnak.

Sok évszázad telt el, mire a védők olyan hatékony ellenlépéseket találtak, amelyekkel visszaverhettek egy jól tervezett ostromot.

Középkor
1188-ban Szaladin, a kiváló mohamedán vezér megsemmisítő vereséget mért a keresztesekre a Hattini csatában. De ahhoz, hogy megszerezze a Szentföld fölötti uralmat, ki kellett füstölnie őket az olyan várakból, mint a mai Szíria területén található Craq de Chevaliers. Ezek a várak tették lehetővé a keresztesek számára, hogy továbbra is tartsák magukat ezen a vidéken.

Craq minden szeglete speciális tervet és célt szolgált, egy olyan elképzelést, amit mélységi védelemnek hívnak. A védelem első vonalát olyan tornyok alkották, amelyeket elég erősre építettek ahhoz, hogy nehéz ellensúlyos hajítógépeket, úgynevezett Trebuchet-ket telepítsenek a tetejükre. Az új ellensúlyos kőhajítókkal a több mint 350 méterre lévő ellenséget is támadhatják. Ráadásul ezeket a bástyákat tudatosan úgy építették, hogy a fal síkjából kiálljanak, és így előre, de a falak mentén oldalra is lehet belőlük lőni. A vár tervezői többet akartak elérni, mint egy egyszerű védelmi rendszer létrehozását. Itt ezt koncentrikus gyűrűkben épített falak emelésével érték el. A vár koncentrikus falai azt jelentik, hogy egy külső és egy belső védelmi vonalat építettek ki. Sőt, lehet egy külső, belső és egy középső fal is. Ez az igazi mélységi védelem. A mélységi védelem ugyanakkor a magassági előnyt is kihasználta. A koncentrikus védőgyűrűk építésének egyik legfontosabb alapelve, hogy a belső falaknak, a belső várnak magasabbnak kell lennie, mint a külsőnek. Így ha az ellenség esetleg elfoglalja a külső várat, akkor azt nem használhatják erődítményként a belső vár védői ellen. A belső vár falairól az íjászok és a védők tökéletesen belátták és tűz alatt tartották őket.

Ám Craq (és a hozzá hasonló várak) sem lehetett örökké bevehetetlenek. A 14. században a puskaporral működő ágyúk elterjedése teljesen átalakította a csaták lefolyását. A hadmérnököknek ehhez az új és erős fegyverhez kellett alkalmazkodniuk. Az erődítés összes alapelvét újra kellett gondolni. A továbbiakban már nem hitték, hogy a magas, vékony falak hatékonyan ellenállhatnak a lőporos fegyvereknek. A falakat 2 és fél méter helyett 8 méter vastagra építik. És egy új védelmi berendezés jelenik meg rajtuk, amit bástyának hívnak. Ezek olyan erőteljes védelmi rendszerek, amelyek a fő falból kiugranak és így a támadókat több irányból is tűz alá vehetik. A hadmérnöki tudományok hamarosan sokkal magasabb szintre lépnek.

Vauban
1698-ban épült egy erődítmény, ami a várépítészet csúcspontját képviselte: Neuf Brisach. A védelmi rendszert egy zseniális francia hadmérnök, az erődítések építésében képzett nemes, Sebastien Vauban tervezte. Az erődítések építésének alapjait akkoriban mindenki elsajátította. Azért tanulták, mert akkoriban még mindig a nemesség volt a háborúzó társadalmi osztály, és a harchoz akkoriban elengedhetetlen volt az erődítések technikájának ismerete. Vauban-t azonban tehetsége révén kiemelkedett kortársai közül. Akkoriban ívelt fel karrierje, amikor Franciaország gyakorlatilag az összes vele határos európai országgal hadban állt.

Vauban körülbelül 160 erődöt épített illetve újított fel. Terveinek alapját az itáliai csillag alakú erődítmények képezték. Ami 200 évvel korábban még csak kísérleti fázisban volt, az ekkora bevett eljárássá vált az erődítmény építésben.

Folytatjuk…