Fekete Húsvét Ököritón

A települést már 1315-ben említik, amikoris Ukurithownak írták, a szomszédos Ecsedi láp egyik szigetén pedig a Báthoriak építették fel az ecsedi várat. Később a falu egy része Báthori Miklós zálogbirtoka lett, az ország mégis csak a tűzvész után ismerte meg Ököritót, ami 1950 óta az Ököritófülpös nevet viseli.

A húsvéti úgynevezett dacos-bált 14. alkalommal rendezték meg a faluban, de ez volt az első eset, hogy rezesbanda játszott a régi vonószenekar mellett. Ez akkoriban olyan ritka esemény volt, hogy 17 településről érkeztek a vendégek. Ebben az időben érte el ezt a területet is a divat.

Az előkészületek alatt a nádtetejű csűr sárral tapasztott falain deszkákkal foltozták be a réseket, majd a két nagy kapu elé padokat szögeltek, hogy senki ne juthasson be fizetés nélkül. A pajtában – amit az év többi napján a gabona cséplésére használtak – a bál előtti sietségben gyorsan a sarokba söpörték a száraz gabonaszárakat. A körülbelül 150 négyzetméteres táncteret lampionokkal és szerpentinnel díszítették fel, majd a gyúlékony anyagokkal teli épületbe az egyetlen nyitva maradt kis kapun engedték be a fiatalokat.

Az égő csűrben bennrekedt fiatalok sehol sem tudtak kimenekülni.

A zenekar fejenként egy illetve családonként három koronát kért a jegyért, amit sokan nem engedhettek meg maguknak, ezért ők otthon maradtak vagy a kocsmában múlatták az időt. A világítást fáklyák helyett az akkoriban divatos petróleumlámpákkal illetve egy úgynevezett hólyaglámpával oldották meg. Az új divat – a rezesbanda és a lámpák – okozták a helyiek vesztét, mivel valószínűleg a fúvóshangszerek keltette szélmozgás lobbantotta lángra a béllámpát, az a papírdíszeket, azok pedig a csűr tetejét. Hamar lángra kaptak a szoknyák és a férfiak ingujjai is, a menekülő útvonalat pedig jó előre lezárta a zenekar. A tűz miatt kitört pánikban egymást taposták az emberek, főként a férfiak a nőket, így nem csoda, hogy kétszer annyi nő halt meg a tűzben mint férfi.

Móricz is beszámolt a tűzvészről

„Ebben a pillanatban teljesen elvesztette az az ötszáz emberi lény mindazt a kultúrát, a mi a sok ezeréves szellemi művelődésből rájuk jutott” – írja Móricz Zsigmond a Nyugatban a tűzvészről készült riportjában.

Az a pár ember, aki megmenekült, vagy éppen nem volt a pajtában, mert a kocsmapincébe ment borért vagy a többieken felkapaszkodva mászott ki a tető résein. A kijutott, de megsérült emberek csak napokkal később tudták meg és hitték el, hogy most ingyen gyógyítanak az orvosok, ezért még 25-en haltak meg a következő pár napban, összesen 337-en. A helybéliek már a száz évvel ezelőtti tragédia előtt is úgy gondolták, hogy átok ül a csűrön, mert rossz helyre építették, és hiedelmeiket csak erősítette, hogy egy 1886-os bálon kitört verekedés közben 26 embert késeltek meg itt. A tűzvész megtizedelte a lakosságot, az áldozatok emlékére a csűr helyén emlékoszlopot emeltek.