Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

Lezáratlan akták

National Geographic Magyarország

A National Geographic Channel olyan történelmi szereplők történetét dolgozza fel, akik hosszú időn át inspirálták és izgalomban tartották a közvéleményt és a tudomány képviselőit.

Kleopátrától Robin Hoodon át Abraham Lincolnig
A rég- és a közelmúlt történelmi és bűnügyi eseményeivel kapcsolatos leírásokra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha “szentírás” volnának – azaz színigaz és megváltoztathatatlan történetek, amelyek a legapróbb, legutolsó részleteikig letisztázottak és ismertek. Sokszor azonban kiderül, hogy a múlt se olyan egyszerű, mint hinnénk. A felszínt megkapargatva gyakran rá kell döbbennünk, hogy a pókhálós históriák, amelyekkel összehozott minket a történelem iránti szenvedélyünk, egytől egyig Lezáratlan akták… – olyan hiányos, kirakásra váró puzzle-képek, amelyek még megdöbbentő újdonságokkal szolgálhatnak az utolsó darabok helyükre pattintása után!

A Lezáratlan akták gondolatébresztő, provokatív, néha már-már szentségtörő kérdések tömkelegét teszi fel a történelem néhány jól ismertnek vélt szereplőjével és azok életével kapcsolatban.

E felvetések közül álljon itt néhány:

  • Vajon hiteles-e az a kép, amely Leonardo da Vinciről él a mai közvélekedésben? Vagy igazat mond az a vadonatúj felfedezés, amely a korát megelőző, – egyebek mellett a tankot, a búvárruhát és a helikoptert papírra skiccelő – zsenit megfosztja az alakja köré nőtt legendától?
  • Ki volt az öt nőt példátlan kegyetlenséggel megölő Hasfelmetsző Jack? Illetve… kik voltak ők? Hiteles lenne az a nemrégiben napvilágra került megöbbentő bizonyíték, amely szerint nem csupán egy, de két Hasfelmetsző Jack is dolgozott Londonban az 1880-as évek vége felé?
  • Igaza van azoknak, akik – az állítólag isteni hangokat halló – Jeanne d’Arc-ra az Ég küldöttjeként tekintenek? Vagy mindössze egy közönséges boszorkányról van szó? Netán egy szoknyába bújt zseniális hadvezér volt ő, aki csapatot gyűjtött, hogy szembeszálljon az Orléans ostromára készülő angolokkal?

  • És igaz-e az az idealisztikus kép, amely Arthur királyt akként a várva várt uralkodóként ábrázolja, aki megszünteti a kelták elnyomatását, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja? Mi több: létezett-e egyáltalán Arthur kiály…?

    A látványos, HD minőségű sorozat egyebek mellett ilyen és ezekhez hasonló izgalmas kérdésekre keresi a választ drámai jelentrekonstrukciók, perdöntő kísérletek és szakértőkkel készült interjúk segítségével. Legyen részese Ön is makacs, több évszázados rejtélyek megoldásának, amelyek hosszú időn át inspirálták, izgalomban tartották, összezavarták nem csupán a közvéleményt, de a tudomány képviselőit is!

    A sorozat epizódjai hétköznaponként 20 óra 30 perckor kezdődnek a National Geographic Channelen.

    A következő epoizód április 6-án kedden 20 óra 30 perckor tekinthető meg.

    Az epizódok tartalmából:

    Leonardo da Vinci
    A világ egyik legünnepeltebb művésze 600 évvel ezelőtt olyan gépek egész sorát álmodta meg, amelyek csak sok-sok generációval később váltak valóra. Az egyebek mellett a tankot, a búvárruhát és a helikoptert papírra skiccelő Leonardóra így ma – érthető módon – korát megelőző zseniként, forradalmi mérnökként tekint a közvélemény. De vajon hiteles-e ez a kép? Vagy igazat mond az a vadonatúj felfedezés, amely megfosztja Leonardót az alakja köré nőtt legendától?

    Hasfelmetsző Jack
    A kriminológusok minden idők leghírhedtebb megoldatlan gyilkossági esetei között tartják számon a rettegett Hasfelmetsző Jack garázdálkodását, aki 1888-ban, egész Londont rémületben tartva, öt nőt ölt meg példátlan kegyetlenséggel. Mostanáig úgy tűnt, hogy a mára legendássá vált alak valódi kilétére immár sose derül fény – nemrégiben azonban napvilágra került egy megdöbbentő bizonyíték, mely szerint nem csupán egy, de két Hasfelmetsző Jack is dolgozott akkoriban…

    Jeanne d’Arc
    Az 1420-as években, a százéves háború idején, egy fiatal francia parasztlány különös jelenséget tapasztalt: hangokat hallott – isteni üzeneteket, amelyek arra buzdították, hogy álljon népe élére, és vegye fel a harcot az Orléans ostromára készülő angolokkal. Ki volt ez a lány? Égi küldött? Boszorkány? Vagy „csupán” egy szoknyába bújt zseniális hadvezér? A kérdés megválaszolása érdekében a film szakértői aprólékos vizsgálatnak vetik alá Szent Johanna, az „Orléansi Szűz” csodálatos életét…

    Arthur király
    Arthur, a legendás briton király a legendák szerint az 5. és a 6. század fordulóján uralkodott, s ragyogó páncélzatot viselő nehézlovassága élén győzelmet győzelemre halmozott. A róla fennmaradt mondák a férfias hűség, a tökéletes lovag képével ruházzák fel, s úgy állítják be, mint a várva várt uralkodót, aki megszünteti a kelták elnyomatását, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. De vajon igaz-e ez az idealisztikus kép? Mi több: létezett-e egyáltalán Arthur király? Az epizód szakértői e kérdésekre keresik a választ régen eltemetett romok és csodával határos módon fennmaradt dokumentum-fragmentumok vizsgálatával.

    A vasálarcos férfi
    Az epizód a 17. századi Franciaországba kalauzolja a nézőket – abba a korba, amikor a király szava megkérdőjelezhetetlen törvénynek számított; amikor még a nemesség se érezhette magát biztonságban az uralkodói túlkapásoktól; és amikor a kínzás és a bírósági ítélet nélküli bebörtönzés hétköznapi események voltak. Ekkoriban élt a Voltaire és Dumas által is megénekelt vasálarcos férfi, akinek igaz történetét a film szakértői most sötét pincebörtönökben és régen elfeledett dokumentumokban kutatva igyekeznek rekonstruálni.

    Nostradamus
    Amikor az ember kétségbeesetten megpróbál valamiféle magyarázatot találni a szeptember 11-i terrortámadásokra, hajlamos előbb-utóbb eljutni a 16. századi asztrológus, Nostradamus jóslataihoz. Ez az ellentmondásos személyiség már életében nagy hírnévre tett szert – még az uralkodók is figyelembe vették próféciáit –, később pedig tovább terebélyesedett a személyét övező legendakör. De vajon ki volt ez az ember, aki állítása szerint a 21. századig ellátott? Egy zseniális látnokkal van dolgunk, vagy egy egyszerű sarlatánnak, aki mesterien használta ki az emberek hiszékenységét? A film e különös személyiségen keresztül a középkori asztológia titkaiba vezeti be a nézőket.

    A sorozat epizódjai hétköznaponként 20 óra 30 perckor kezdődnek a National Geographic Channelen.

    A következő epoizód április 6-án kedden 20 óra 30 perckor tekinthető meg.

    Raszputyin
    Grigorij Raszputyinnak, a hatalmas rajongótáborral – és állítólag varázslatos bűverővel – rendelkező „őrült papnak” 1916 decemberében azért kellett meghalnia, mert túl nagy befolyást gyakorolt II. Miklósra, minden oroszok cárjára. A gyilkosság indítéka tehát egyértelműnek látszik, körülményei azonban mindmáig nem tisztázottak, mert egyes nemrégiben napvilágra került titkos dokumentumok alapján további rosszakarók is a kései nyomozók látóterébe kerültek. Mi tehát az igazság? A film orvosai és ballisztikai szakértői most újra előveszik a boncolási jegyzőkönyveket és a tetemről készült fényképfelvételeket, hogy megállapítsák: kinek a kezében volt valójában a gyilkos fegyver?

    Robin Hood
    Robin Hood, a gazdagokat megrabló és értékeiket a szegények közt szétosztó jólelkű zsivány a folklór egyik kiemelkedő szupersztárja, akire eddig – már csak valószínűtlen jelleme miatt is – mitikus alakként tekintettünk. Nemrégiben azonban meghökkentő bizonyítékok bukkantak fel, amelyek szerint nem egészen alaptalanok a az igazságosztó betyárral kapcsolatos legendák. Mi tehát az igazság? A film szakértői most megkísérlik a lehetetlent, elválasztani a valóság magvát a köré nőtt fikciótól.

    A Romanovok
    Amikor a bolsevikok 1918. július 17-én végeztek II. Miklós cárral és feleségével, az a hír járta, hogy öt gyermekük is a vérengzés áldozatává vált. 1991-ben, a családi sír kihantolásakor azonban a kutatók két testtel kevesebbet találtak a kelleténél. Lehet, hogy két gyermek mégis életben maradt? 2007-ben azután újabb fordulat állt be az ügyben: a kutatók rábukkantak egy újabb, addig ismeretlen sírra az uralkodói nyughely közelében…

    V. Edward
    V. Edward, Anglia törvényes uralkodója 1483-ban – 13 évesen – rejtélyes körülmények között eltűnt a londoni Towerből, ahova testvérével együtt nagybátyja, Richard záratta. Az eset nem maradt következmények nélkül: a királyi vérvonal megváltozott, kis híján csődbe ment az ország, és törés keletkezett az egyházban. A bűntényt – logikus módon – sokáig III. Richárdnak tulajdonították, ám a közelmúltban újabb gyanúsítottak kerültek a kései bűnüldözők látóterébe…

    Kleopátra
    Kleopátra egy nyugtalan, forrongó kor királynője volt, uralkodása alatt Egyiptom története egyik legkaotikusabb és legerőszakosabb fejezetét élte. Miként volt hát képes gyenge nő létére ily sokáig kezében tartani a hatalmat? A kérdésre az egyik népszerű magyarázat Kleopátra legendás szépsége s csábereje, amelyek birtokában kénye-kedve szerint az ujjai köré csavarta a legfontosabb római játékosokat. A tudósok mai álláspontja szerint azonban ez csupán része volt a varázsnak, s Kleopátra mit sem ért volna el vonzó vonásaival és idomaival, ha Julius Caesar és Marcus Antonius nem hiszik komolyan, hogy egy istennővel akadtak össze a személyében…

    Billy, a Kölyök

    Az 1870-es évek végének egyik leghírhedtebb vadnyugati bűnözője Billy, a Kölyök volt – egy tizenéves gyilkos, aki egész Új-Mexikót rettegésben tartotta, s kinek ámokfutására végül az egykori barát, az ügyvéd Pat Garrett tett pontot egy jól irányzott lövéssel. Eddig a legenda. De ki állt valójában a mára mitikussá vált alak mögött? A legújabb bizonyítékok alapján egy egészen eltérő történet rajzolódik ki a szemünk előtt…

    Abraham Lincoln
    Abraham Lincoln: a férfi, aki az ismeretlenségből kiemelkedve egészen az elnökségig vitte, de akinek kivételes személyisége – a meggyilkolása nyomán születő legendák árnyékában – mára mégis feledésbe merült. Milyen ember volt hát az Egyesült Államok legfényesebb karriert befutott vidéki farmere? Az izgalmas filmben a szakértők mélyelemzésnek vetik alá Abraham Lincoln személyiségét és cselekedeteit, nem csupán történelmi, de pszichológiai és orvosi szempontokat is figyelembe véve.

    A sorozat epizódjai hétköznaponként 20 óra 30 perckor kezdődnek a National Geographic Channelen.

    A következő epoizód április 6-án kedden 20 óra 30 perckor tekinthető meg.

  • 7000 éves kenukat találtak Olaszországban

    7000 éves kenukat találtak Olaszországban

    A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

    Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

    Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

    Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

    Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

    Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

    A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

    Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

    Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

    A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

    Ezeréves korcsolyát találtak

    Ezeréves korcsolyát találtak

    A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

    National Geographic 2024. márciusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    18 780 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket