Ferenc, Hajnalka2024. október 04., péntek
Kultúra

Fagyasztott halakkal a szélenergiáért

National Geographic Magyarország

A németországi Cuxhavenben egy új kutatás során azt vizsgálják, hogyan képes a bőséges halászzsákmány és a szél együttesen megoldani a megújuló energia fő problémáját.

A német elektromos-hálózat üzemeltetőknek a szélenergia tárolása igen nagy gondot okoz. Azonban Cuxhavenben most úgy tűnik, megtalálták a megoldást – mégpedig a fagyasztott halakban.

A megújuló energiák egyik legvitatottabb pontja: a szél- és a napenergia változékonyságának kiegyenlítése. Ez a változékonyság jelentős fejfájást okoz a vezető energiaszolgáltatóknak, mert ügyfeleik állandó, kiszámíthatóan áramló elektromosságot várnak el tőlük. Németország különösen érzékeny a problémára, hiszen azzal, hogy elektromos energiájának 7%-át szélenergiából nyeri, első a világ alternatív energia felhasználói között.

„Néha jelentős elektromosság nyerhető a szélenergiából, máskor pedig a megújulók csak kis részét tudják fedezni az igényeknek” – mondta el Wolfram Krause, a németországi EWE energia társaság kutatója, aki a cuxhaveni 20 millió eurós, a német kormány által felerészben támogatott mintaprojektet, az eTelligence-t, is vezeti.

Fagyott energia
Az Elba torkolatánál található 155, 742 köbméteres cuxhaveni raktárépületben rakják ki és tárolják az Északi-tengeren cirkáló halászhajók fogását. A raktárépületet általában mínusz 20 fokon kell tartani. De a belső hőmérséklet akár mínusz 30 fokra is csökkenthető, amikor a helyi szélkerekek működésben vannak. Ez a mélyfagyasztás időnként enyhül, és a raktár szinte lélegzik, amikor a szél és az energia alábbhagy. Aztán, ha engedik lassan felmelegedni, az épület még mindig elég hideg marad ahhoz, hogy fagyassza a halakat. „Ez nem azt jelenti, hogy kevesebb energiát használunk, hanem azt, hogy akkor használjuk azt, amikor olcsóbb” – tette hozzá Gunter Krins, a GOOSS technikai vezetője.

Nyáron, a jól szigetelt raktárépület minden 24 órában 1, 1 fokot melegszik, amikor a hűtőberendezések ki vannak kapcsolva. Télen az épület feleennyire melegszik fel csak. Az évszaktól függően tehát a fagyasztott halakkal megrakott polcok egy hétre való hűtéshez elegendő energiát képesek tárolni.

Krin raktárja nem egyedülálló. A mintaprojekt, amelyet 2008 novemberében jelentettek be, azt célozza, hogy az internet segítségével összeköti az energia felhasználókat és az energia előállítókat. Intelligens mérőműszerek százait – amelyek folyamatosan ellenőrzik az energia felhasználást, és az információt egy iPod touch-ra továbbítják – osztották szét háztartásokban.

A fő fogyasztók, mint például a helyi szennyvíztisztító vagy a helyi uszoda már rajta vannak az ügyön, elektromos áram igényüket a szélfújás erősségéhez igazítják. A modern kommunikációs hálózatok segítségével megtudhatjuk, mikor olcsó az energia és mikor kell konzerválni azt. „Kiépítettünk egy mérő és információs kontrolt, ami az összes adatok képes feldolgozni és a szereplőknek továbbítani” – mondta Krause.

Szélzabolázók
Az eTellingence-hez hasonló projektekkel az a cél, hogy Németország meg tudja fékezni költséges energiapazarlását. A jogszabályok szerint Németországban a megújuló energia előállítóknak garantálják a szél- és napenergia átvételi árát. Ez hozzájárult ahhoz, hogy Németországban létrejöjjön egy jól működő megújuló energia iparág, azonban a megújuló energia állandósága még mindig igazi kihívás. „Ha túl sok energia kerül a hálózatba, szélkerék farmokat zárhatnak be” – jelentette ki Oliver Weinmann, a vattenfalli energia társaság innovációs vezetője. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a fogyasztók, függetlenül a közmű számláktól, azért fizetnek, hogy ezek a szélfarmok ne termeljenek energiát. Weinmann szerint ez nem jó: „ Meg kell találnunk a megoldást arra, hogy az összes szélenergiát kihasználjuk és a hálózatunkba integráljuk.”

A helyi erőfeszítéseknek, mint amilyen az eTelligence, sikere van. Krause elmondta, hogy eleinte szkeptikusak voltak a cuxhaveni halraktárak tulajdonosai. De amikor kiderült, hogy állami pénzt is befektettek – és a szélcsendes órák alatti hűtés olcsóbb, mint egész nap működtetni a hűtőberendezést – a javaslat nagyobb vonzerővel bírt.

Az elkövetkező évben Krause és Krins a raktárépület energia megtakarítását figyeli majd. „Fontos, hogy tudjuk, mekkora megtakarítással számolhatunk” – mondta Krins. „De biztos, hogy maga az ötlet nagyon jó, szélben jók vagyunk.”

Szöveg: Andrew Curry/NationalGeographic

Kapcsolódó cikkek:

  • Fellendül a szélenergia-termelés a német használt piac beindulásával?
  • Németország rákapcsolt a szél- és napenergia-termelésre

  • Hozzászólások

    Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

    Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

    A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

    175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

    175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

    James Fitzjames a sarkvidéken halt meg, a jelek alapján társai fogyasztottak a húsából.

    Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

    Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

    Az újkőkori, megerődített település több ezer évvel ezelőtt volt lakott.

    Középkori freskókat találtak egy belgiumi apátságban

    Középkori freskókat találtak egy belgiumi apátságban

    A 13. századi alkotások meglehetősen jó állapotban vannak.

    Jégkori tinédzserek csontjait vizsgálták

    Jégkori tinédzserek csontjait vizsgálták

    Az eredmények alapján a jégkori és a mai embereknél a pubertás nagyjából ugyanakkor kezdődött.

    National Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket