Zsolnay-gyár: szfinxek a raktárban

A Zsolnay a kevés magyar világmárka egyike, amely a semmiből született a 19. század második felében, és olyan erősnek bizonyult, hogy még a szocializmus évtizedei sem tették tönkre. Igazi sikertörténet volna tehát a család és a gyár históriája?

„Bár a gyár ma is áll, s megvannak benne az egykori emlékek is, van mit siratniuk a szakembereknek ezen a területen” – mondta el a helyszínen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Dél-dunántúli Regionális Irodájának vezetője. Römer Károly hozzátette: a mai gyárterületen belül egy komoly angolpark terült el, amelyet a 19. század második felétől kezdve folyamatosan, nagy igyekezettel gondoztak, s az is megesett, hogy Ausztriából hívtak kertészt az itteni munkákra. A tervezett vadon a gyönyörködtetésen kívül üzleti célt is szolgált, hiszen itt állították ki a kültérre szánt alkotások „prototípusait”, bemutatva azokat a vendégeknek, leendő üzletfeleknek. Az államosítás után, az ötvenes években azonban felszámolták a parkot, a területén épületeket emeltek, amelyek közül néhány – gazdaságossági szempontok miatt – a mostani rehabilitáció után is megmarad, így nem lehet helyreállítani az egykori parkot régi pompájában.

A később világhírűvé vált gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát 1852-ben alapította meg Zsolnay Miklós, majd két év után idősebb fiára, Ignácra bízta a vezetését. Az aprócska üzem azonban nem bírta a piaci versenyt, s tíz év után a csőd közelébe került. Ekkor a fiatalabb testvér, Vilmos vette át a vezetést, s a művészi kerámiák gyártásába fogva megmentette a gyárat. 1873-ban, a bécsi világkiállításon már nemzetközi sikert arattak termékeikkel. Az elismerésért összefogott a család, hiszen a magyaros és perzsa motívumokat ötvöző díszítményeket Zsolnay Vilmos lányai, Teréz és Júlia készítették. 1878-ban pedig elérkezett a valódi világhír: a párizsi kiállításon aranyérmet nyertek, Vilmos pedig megkapta a becsületrendet. A pirogránit-, illetve épület kerámia az építészettörténetben is szinte új fejezetet írt: itthon a korszak legnagyobb építészeivel dolgoztak együtt, s tömegesen alkalmazták a mai Magyarország arculatát is meghatározó épületeknél a gyár termékeit.

A legnagyobb sűrűségben azonban a pécsi gyár területén láthatjuk a kerámia alkotásokat. A Zsolnay család ugyanis itt élt és az általuk emelt épületeknél (ahogyan az angolparkban is) bőségesen alkalmazták a kerámiát. Az anyaghasználatnak több praktikus oka is volt: így nem kellett megsemmisíteni a gyártás során keletkezett felesleget, ráadásul a megrendelőknek bemutathatták, hogy milyen sokféleképpen alkalmazható ez az anyag. Szobrok, vázák, szökőkút is született kerámiából, s akad olyan épület, amelynek teljes homlokzatát csempével burkolták. Így páratlan értékű együttes született, amelynek a jelentőségét nem a puszta épületek, hanem az azokon, illetve körülöttük lévő díszítések együttese adja.

A cikk folytatása és képgaléria a Műemlékem.hu” />

Műemlékem.hu