Több mint 200 millió gyerek nem tud kitörni a szegénységből

Világszerte több mint 200 millió 5 éves kor alatti gyereknek nincs esélye arra, hogy szellemi képességeit kiteljesítse.
Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai szerint ennek egyenes következménye, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek rosszabb iskolai eredményeket érnek el, emiatt később kisebb lesz a jövedelmük, és így saját gyermekeiket sem tudják úgy nevelni, hogy képesek legyenek kitörni a szegénységből.
A Lancet című brit tudományos folyóiratban publikált háromrészes tanulmány összefoglalója hangsúlyozza, hogy emiatt csökken az érintett országok gazdasági fejlődési lehetősége is, hiszen jelentős veszteség éri a munkapotenciált az adott országban.
A szegénység velejárója a rossz egészségügyi helyzet, a hiányos táplálkozás és a gyermekek elégtelen ellátása, aminek szellemi, érzelmi, szociális és motorikus hátrányai egyaránt vannak.
A hátrányos helyzetbe került gyerekek a fejlődő országokban így nem rendelkeznek azokkal az intellektuális képességekkel, amelyeket jobb körülmények között elérhetnének. A fő okok: az alultápláltság, a nem megfelelő szellemi ösztönzés, a fertőző betegségek és az anyák depressziója.
A hátrányos helyzetben lévő gyermekek számát úgy becsülték meg, hogy a tudósok világszerte átvizsgálták az adatbankokat, a növekedési zavarokkal küszködő gyermekek és a szegénységben élő családok számát keresve.
Gyermekprostituált Kambodzsában. Az „iparág” e formája egész Délkelet-Ázsiában elterjedt.
A kutatók szerint mindkét tényező megbízható mutatója a rossz szellemi fejlődésnek. A módszer alapján 219 millió 5 éves kor alatti gyereket azonosítottak, akiknek korlátozott a kognitív teljesítménye. Ez a fejlődő országokban élő korcsoport csaknem 40 százalékára vonatkozik, vagyis ebben az életkorban már szinte bizonyosan eldől, ki lesz a további életben szegény és nagyon szegény. A legtöbb hátrányos helyzetű gyermek, – 89 millió -, Dél-Ázsiában él.
Fekete-Afrikában a gyermekek több mint 60 százaléka nincs abban a helyzetben, hogy kifejlessze szellemi képességeit.
Kapcsolódó cikk:
Nikotinmérgezést kapnak a Malawi dohányföldjein dolgozó gyerekek