Polányi passió
Magyarpolány. Europa Nostra díjjal büszkélkedő sváb-magyar falu a Bakony lábánál. Szép rendben tartott házak, száz népi műemlék. Főutcáját nemzeti örökségünk részeként tartják számon. Ám a falu mégsem erről híres, hanem passiójáról – minden pünkösdkor a falu apraja-nagyja benépesíti a templom előtti teret, hogy felelevenítse Jézus szenvedéstörténetét.
Írta Szigethy András, fotó Korniss Péter
Részlet a Magazin májusi lapszámáéból
Nem fogadta kegyeibe tavaly az időjárás a Polányi passiót. Esett, csak esett, hideg is volt, mégis telt ház előtt játszotta a falu népe a szenvedéstörténetet. Jézus a hideg ellenére is mezítláb lépegetett lefelé a falu fölé magasodó Kálváriáról. „Én már jártam itt! Ez volt az első gondolatom, amikor lefelé lépdeltem a lépcsőkön – emlékezik Jézus alakítója, a passió egyetlen hivatásos színész szereplője, Keresztes János. – Igen, már jártam itt, méghozzá diákkoromban, iskolai kiránduláson, amolyan félgyerekként sétáltam le azokon a lépcsőkön, ahol most minden évben Jézusként jövök lefelé.” Ő az egyetlen aki nem betegedhet
meg az előadás idejére, ezért hideg időben forró teákkal próbálja elűzni magától a bajt. Rajta kívül a szöveget mondó többi szereplőnek mind van helyettesítője arra az esetre, ha az illető nem érne
rá valamiért passiót játszani. De mindenki ráér, mert a faluban rangot, megbecsülést jelent a Polányi passióban szerepelni. Vitai Anita – Máriának, Jézus anyjának alakítója – már hónapokkal a játék bemutatója előtt készülődni kezd. Azt mondja: „A passió számomra a feltöltődés időszaka. Az együttlét, az összetartozás, a közösen átélt siker sok erőt ad a hétköznapokra is. Máriaként csak az előadás utolsó jelenetében szerepelek a »színpadon«. Ennek ellenére estéről estére ott vagyok a nézőtér szélén, hogy már az első pillanattól részese lehessek a mi kis közösségünk által létrehozott csodának.”
S a csoda évről évre megszületik, erről tanúskodik, hogy immár a világ minden szegletéből érkeznek nézők a Polányi passióra – Angliából, Izraelből, Németországból, Ausztriából, Amerikából minden évben több tucatnyian jönnek, hogy kicsit maguk is részesei lehessenek ennek a csodának. Egy Nyíregyházáról ide látogató idős asszony így indokolta, hogy miért vállalta a hosszú és fáradságos utat: „Hiszem, hogy nem lehet mindent pénzben mérni. Énnekem azért kell látnom minden évben a passiót, mert ezt a
hitet erősíti meg bennem.”
Minderről a Magazin tudósít egy nagyszerű cikkben!