Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története (1635–2010)

Pázmány Péter 1635. május 12-én, Nagyszombaton írta alá az általa létesített jezsuita egyetem alapítólevelét. Jubileumi kiállítás az Egyetemi Könyvtárban.
Az alapítás 375. évfordulóján az Egyetemi Könyvtár dísztermében nyíló kiállítás rövid áttekintést nyújt az egyetem történetéről, szervezetének változásairól, a diákok életéről. A tárlat az alapításától napjainkig ismerteti meg a látogatót Magyarország legpatinásabb múltra visszatekintő egyetemével.
A kiállítás hét korszakra tagolja az intézmény történetét. Ezeken belül írásos és tárgyi emlékek segítségével idézi fel a legfontosabb eseményeket. Többek között megmutatja az univerzitás alapítólevelét, a Mária Terézia által Budára költöztetett egyetem nagypecsétjét, az 1817. évben készíttetett egyetemi zászló másolatát valamint az 1848-as kari tipáriumokat. Megcsodálható a BEAC 1898-as lobogója, a Ferenc József aláírását is tartalmazó emlékkönyv, látható index és diákigazolvány a húszas-harmincas évekből. Megtekinthető az a fotó, ami Kádár János Eötvös Collégiumban tett látogatásakor készült, és az 1985-ös jubileum alkalmából a Művelődésügyi Minisztérium által az egyetemnek adott díszoklevél is. Napjainkat leginkább meghívók és hivatalos oklevelek képviselik.
A joghallgatók jelvénye 1845-ből. (ELTE Levéltára; Egyetemtörténeti Gyűjtemény; Gyn/579)
A kiállítás 2010. december 31-ig látogatható, munkanapokon 12-től 18 óráig.
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár, Díszterem. 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
A kiállítást rendezte: Kassa Melinda muzeológus.