Dubai – tökéletes egyensúly

Dubaiban rengeteg terv születik, mindent előre terveznek. A statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy talán még a születéseket is.
Dubai City-ben a 2006 év első felének hivatalos statisztikai adatai szerint az első hat hónapban 5859 gyermek született, ebből 2933 fiú, és 2926 leány. Fantasztikus ez a tökéletes egyensúly, mintha egy láthatatlan kéz vezérelné ezt is, mint minden csodát Dubai-ban. Vajon ezek a gyerekek 18 év múlva egymást is fogják választani, hogy az egyensúly fennmaradjon? Ugyanis csak így lehet valaki dubai állampolgár, ha mindkét szülője itt született és állampolgár is.
Ha megfelelnek a kritériumoknak – amelyet néhány éve egy leheletnyivel enyhítettek – a fiatalokra 23 éves koruk után maga a Kánaán vár. Az állam úgy gondoskodik róluk, amelyről sokan még csak álmodni sem mernek. Saját föld, villa, amelynek a költségeit is az állam fedezi, oktatás, betegellátás, apanázs, és még abban is segítenek, hogy egy külföldi vállalatban is tulajdonrészt szerezzenek. Mindezt az emírség példátlan gazdagsága teszi lehetővé, melyet kezdetben az olaj, s manapság a kereskedelem, a hatalmas befektetések, és az idegenforgalom jelenti.
Ha szeretnénk elmélyedni Dubai történelmében, nem kellene vaskos könyveket bújnunk, hiszen szinte még 200 év sem telt el azóta, hogy a vándorló beduin törzsek felhagytak nomád életmódjukkal és letelepedtek a Perzsa-öböl bejáratánál.
Mára olyan csodás világot teremtettek, hogy méltán keresik fel turisták milliói ezt az egzotikus városállamot. Dubait nyugodtan tekinthetjük a 21. századi modern építészet fellegvárának. Amerre csak a szem ellát mindenütt fantasztikus épületeket, hatalmas építkezéseket lehet látni.
A legfőbb vonzerő a gazdagság, a luxus, a hihetetlen kreativitással megalkotott épületek, szállodák, szórakoztató központok. Itt mindent megtesznek azért, hogy aki idejön elkölteni a pénzét, tényleg úgy érezze, hogy az emír személyes vendége. Ha túl meleg lenne a tengervíz, akkor hűtik a szállodák előtti strandok vizét, bevezetik a sivatagba a tengert, fedett sípályákat építenek, hatalmas akváriumokat és aquaparkokat létesítenek, hogy ne legyen unalmas mindig ugyanazt a panorámát látni, forgó toronyházat építenek. A világon egyedülálló hétcsillagos Burj al Arab Hotel 320 méter magas arab vitorlást formázó épülete is lélegzetelállító látványt nyújt.
Mender Krisztina
Forrás: geografia.hu
Kapcsolódó cikkek: