Könyvajánló: Újabb idézetek Einsteintől
Sokszínű gyűjtemény az emberiség egyik legnagyobb zsenijének mondásaiból, papírra vetett gondolataiból, kisebb részben pedig róla szóló fontos és/vagy érdekes háttérinformációkból.
Mindenkinek érdemes elolvasnia, aki szeret gondolkodni a világról, s ehhez szívesen pillant bele, hogyan tette ezt a 20 század új természettudományának egyik megteremtője, aki igencsak aktívan élte végig e század legziláltabb korszakát.
A kiadó ismertetőjéből idézve „ez a mintegy ezerkétszáz idézetből álló gyűjtemény az első, amely tematikusan rendezi a nagy tudós gondolatait”. Tovább idézve, és az olvasottak alapján megerősítve, hogy ez így igaz, „A kötet Einstein számos oldalával megismerteti az olvasót: a jóindulatúval és a rosszmájúval, a meleg, humoros emberrel és a hideg, elutasító tudóssal, a közszereplővel, akit kezdetben magával ragadott a népszerűség mámora, de aztán keserűen igyekezett elzárkózni a nyilvánosság elől. A gondos forrásmegjelölésekkel ellátott idézeteknek és a kiegészítő információknak köszönhetően minden eddiginél átfogóbb és tisztább képet fest a fiú, férj, apa, szerető, tudós, filozófus, idősödő özvegy, humanitárius és hű barát Einstein életéről.”
A témák sokfélesége miatt a kötetben az olvasó esetleg talál olyanokat is, amelyek neki kevésbé fontosak. Ám így is, az ember beleolvas, és nem képes elszakadni tőle. Egyáltalán nem állítjuk, hogy minden kijelentése helytálló. Bizonyos részük időszerűségét is elveszítette, de mindegyikük érdekes, ha másként nem, hát azzal, hogy Einstein világába vagy korába ad bepillantást.
Forrás: alexandra.hu