Brigitta, Placida, Etel, Gitta2024. október 11., péntek
Kultúra

Programajánló június 24-től

National Geographic Magyarország

Ezen a héten két olyan nevezetes nappal is találkozhatunk a naptárban, mely köré számos programot szerveznek szerte az országban. Az egyik a nyári napforduló ünnepe. Ennek kapcsán szinte minden nagyobb városban megemlékeznek Szent Iván-éjről és felidézik az ehhez kapcsolódó éjszakai „tüzes” hagyományokat. A másik június 27-e, László napja, amely alkalmad ad arra, hogy az országban több helyen, méltó módon megemlékezzenek Szent László királyunkról.

2010. május 30. – 2010. június 30. Magyar várak a középkorban fotókiállitás
A tárlat, hazánk több mint félszáz középkori erősségét – várakat, várromokat, várkastélyokat – mutat be 3D-s képeken. A kiállítás térben – és talán kicsit időben is – visszaviszi a vendégeket az egykor népes várudvarokba. A légifotók madárperspektívából mutatják meg ugyanezeket a helyszíneket, Magyarország épített örökségét. A fotók mellett rövid történeti leírást is olvashatnak várainkról, valamint vármakettek is láthatók a bemutatón. A térhatású képek megtekintéséhez egy speciális színszűrős szemüveg szükséges, amelyet díjtalanul kölcsönözhetnek a kiállítás látogatói.
Helyszín: Dunaföldvár, Vármúzeum
Internet: http://www.csobancvar.hu/magyar/oldalak/varak_a_kozepkorban_fotokiallitas/

2010. június 10. – június 28. Kodály Fesztivál
A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, Kecskemét legjelentősebb közművelődési intézményeként évtizedek óta rendezője a város rangos kulturális, művészeti fesztiváljainak, koncertsorozatainak. Az intézmény (a jogelőd Erdei Ferenc Kulturális Központ) 1998 nyarán szervezte meg első ízben a Kodály Fesztivál hangversenysorozatát, amelynek a kodályi zenei örökség ápolása mellett a Kecskemétre városképileg és szellemileg oly jellemző „ökumené” megőrzése is célja volt. A fesztivál koncertsorozata a színvonalas, rangos amatőr zenei együttesek és hivatásos művészek koncertjeiből áll.
Helyszín: Kecskemét templomai, terei
Internet: www.efmk.hu

2010. június 22. – 2010. június 27. „3 az 1-ben” Nyári Napforduló Fesztivál Pécs
Az Európai Kulturális Főváros rangjához méltó módon, a Pécsi Ifjúsági Központ idén, a már hagyománnyá vált Szent Iván Éji Tűzugrás programsorát kiszélesítve a „3 az 1-ben” Nyári Napforduló Fesztivállal – benne különféle zenei stílusok jeles képviselőinek felvonultatásával – jelenik meg a Sétatéren. A külföldi és hazai sztárok, valamint a legkülönfélébb zenei stílusok jeles képviselői felváltva adnak koncerteket a fesztivál ideje alatt. Szent Iván éjjelén, június 24-én, ahogy a szokásokhoz híven, igazi programkavalkád vár mindenkit a Barbakánnál. Az év legrövidebb éjszakájának ünnepén a résztvevők tanúi lehetnek a Tűz felszentelésének.
Helyszín: Pécs, Sétatér
Internet: www.ihpecs.hu/?h=ih&p=view&progid=728&pcatid=11

2010. június 24. Szent Iván-éj a Tettyei Mésztufa-barlangban
A misztikus, titokzatos légkörrel, sajátos akusztikával rendelkező Tettyei Mésztufa-barlang ismét különleges művészeti programnak ad helyszínt. A szervezők között szerepel a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az ANK Művelődési Ház, az ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola, a Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány és a Hetedik Kortárs Táncműhely. A programban szerepel gondolkodás és összművészeti válaszadás a Tettyei Mésztufa-barlangban. Mindez zenével, tánccal, képzőművészeti alkotásokkal, versekkel és természettudományos analógiákkal gondolkodunk a fény és a sötétség harcáról. Örömtűz gyújtás, tűzugrás és táncház a barlang előtti téren. A barlang korlátozott befogadóképessége miatt a programon való részvételhez előzetes bejelentkezés ajánlott!
Internet: www.barlangpecs.hu

2010. június 25. – június 26. XVI. Nemzetközi Aratófesztivál Ópályiban
Hagyományőrző arató fesztivált rendeznek a hétvégén Ópályiban. Az arató verseny három fős csapatok részvételével idézi fel a kézi kaszálást, a búza hagyományos betakarításának módjait, emlékeit. Népi kézművesek mutatkoznak be, aratókoszorú készítése, arató bál, „Nagymamáink így sütötték..” hagyományos sütemények versenye és kóstolása. Emellett lesz falusi virtus vetélkedő, szekérhúzó verseny, néptánc fesztivál, fogathajtó verseny és búza fajta bemutató.
Helyszín: Ópályi, Sportcentrum
Internet: http://www.opalyi.hu/main.php?f=kiir&oid=401&mid=1&kid=445

2010. június 25. – június 26. Kárpát- medencei Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozója
A hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központ XIX. alkalommal rendezi meg a hagyományos „Nánási Vásártéren” nevű népművészeti vásárát, melyet kiegészít ezúttal a III. Kárpát – Medencei Ifjúsági Néptánc Találkozót, és a IV. Öhönfőző Versenyt. A néptánctalálkozón részt vesznek többek között: Nagybecskerek, Margita, Érsemlyén, Érmihályfalva, Jászapáti, Jászberény, Békéscsaba, Újtikos, Hajdúnánás, Nyíregyháza, Nagyiván néptáncosai. A IV. Öhönfőző Verseny résztvevői a hagyományos hajdúsági ételt az Öhönt készítik el: Hajdúnánásról, Görbeházáról, Tiszacsegéről, Hajdúdorogról, Újszentmargitáról, Polgárról, Hajdúböszörményből. Az ételeket szakértő zsűri értékeli, majd a nagyközönség is megkóstolhatja.
Helyszín: Hajdúnánás, Kéky Lajos Városi Művelődési Központ, Köztársaság tér
Internet: www.nanasvmk.hu

2010. június 25. – 2010. június 27. Szent László Napok Kőbányán
Idén is megrendezik a már hagyományossá váló Szent László Napok rendezvényt Kőbányán.
A programok, melyek változatos szórakozási lehetőséget nyújtanak a gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek egyaránt, a Szent László Templomot övező templomkertben, és a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ előtti parkban lesznek megtartva. Ismét lehetőség nyílik a pincerendszer, a Conti Kápolna megtekintésére, lesz autóbuszos kőbányai városnézés, valamint a Szent László Templom tornyát is megjárhatják az arra vállalkozók. A programok ingyenesek. A Conti Kápolna megtekintéséhez, autóbuszos városnézéshez, Szent László Templom bemutatásához előzetes – szintén ingyenes – jegyek igényelhetők a Pataky Művelődési Központban. A pincelátogatás folyamatosan, óránként indul.
Helyszín: Budapest, 1102 Szent László tér, illetve Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ
Internet: http://www.kobanya.hu/tart/farticle/1/4219/1

2010. június 26. Szent Iván nap a Cseszneki várban
Igazi turistacsalogató különlegességet, éjszakai, fáklyás Vár-vezetést és Vár-környéki túrát szerveznek június 26-án. A résztvevők kisebb időutazáson vehetnek részt, miközben a fáklyák fényében bebarangolják a Cseszneki várat és környékét.
Helyszín: Cseszneki vár
Internet: http://www.csesznekinyar.hu/magyar/oldalak/cseszneki_var_programjai/

2010. június 26. Szent Iván éji vígasságok a Füzéri Várban
Naplementétől napfelkeltéig tartó vigadalom várja Füzér várának látogatóit. A szerelmesek és boszorkányok éjszakáján pirkadatig tartó házasságok köttetnek, tűzzsonglőrök szórakoztatnak és boszorkányok riogatnak középkori zenével és tűztánccal. A sütőház kemencéje egész éjjel étellel szolgál, számos csapra vert sereshordó oltja a szomjat, fokhagyma óv a rontástól.
Helyszín: Füzér, Füzéri Vár
Internet: www.fuzer.hu

2010. Június 26. Szent Iván éj a Veszprémi Állatkertben
Élményekben gazdag estében lesz része azoknak, akik június 26-án, szombat este ellátogatnak a Veszprémi Állatkertbe. A látványetetésekkel tarkított, idegenvezetéssel egybekötött irányított állatkerti séta, este 20.30-kor indul az Állatkert felső pénztárától. A királypitonnal való ismerkedés, a nagymacskák reflektorfényes etetésének és a Csimpánzvilág lakóinak megtekintése után a hangulatos Erdei Motel területén tűzgyújtás és szalonnasütés várja a Szent Iván éjre látogatókat.
Helyszín: 8200, Veszprém Kittenberger utca 17.
Internet: http://www.veszpzoo.hu/main.php

2010. június 26. Élményvonattal a Balaton északi partjára
A hagyományos vonatozást kedvelők számára jó hír, hogy élményvonat indul a Balaton északi partjára, Tapolcára! A klasszikus balatoni utazások hangulatát idézi a Nohab valamint az Élményvonat kocsik. A vonat különlegessége a két fotómegállás a nyílt pályán Balatonfüred és Révfülöp közt és a festői Kenesei-alagútnál. Töltsön egy izgalmas napot velünk a Balaton festői szépségű északi partjánál!
Internet: http://www.mavnosztalgia.hu/hu/menu/5/esemeny/341

2010. június 26. III. Mátrai múzeumok éjszakája
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Mátrai múzeumok éjszakáját. A program keretében, a látogatók egy autóbuszos időutazáson vehetnek részt a Mátrában, Rózsaszentmártontól Gyöngyösön át Sirokig. Tájházak, várak, ipartörténeti emlékek, hagyományos étkek kóstolója, mátrai borok megízlelése — mindez egyetlen éjszakán. Autóbuszok indulnak az alábbi településekről: Budapest, Gyöngyös, Galyatető. A program természetesen egyénileg is teljesíthető. A délután és este folyamán a Mátra mintegy tucatnyi települése várja a vendégeket.
Internet: http://www.matrainfo.hu/program.php?pid=mme

2010. június 26. Hagyományőrző Juniális a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhelyen
Hagyományőrzés, népművészet, múltidézés és színes programok. Kézműves mesterek bemutatói, népi játékok, játszóházak és koncertek várják azokat, akik ellátogatnak június 26-án a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhelyre. A történelmi hagyományok, a népi kultúra kel életre a múlt nyomait őrző, szakrális jelentőséggel bíró Mágori Domb környezetében. Kézművesek, népzenészek, néptáncosok, mesteremberek színvonalas programokkal csempészik be a népi kultúrát a Csolt monostor romjai közé. Délelőtt a gyerekek a Kukucska Színház műsorán szórakozhatnak, de népi játékok és kézműves játszóházak egész nap várják a felfedezőkedvű, lelkes gyermeksereget.
Az egész napos rendezvényt méta-mérkőzések, lovagi játékok, sárkánykészítés és reptetés, lovaglási és kocsikázási lehetőség, kézműves borászat és népi mesterségek bemutatói teszik látványossá. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a fafaragás, agyagozás, kovácsmesterség, bőrművesség és sajtkészítés fortélyaiba, erdélyi mesterek pedig a kőfaragás rejtelmeibe vezetik be a látogatókat.
Helyszín: Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely
Internet: http://www.bekesmegye.com/bekes-megye/multunk-hagyomanya-junialis-veszto-magoron

2010. június 26. – június 27. T-Home Gyerek Sziget
Ezen a hétvégén lehet utoljára kilátogatni a T-Home által júniusi hétvégeken, a Hajógyári-szigeten szervezett gyermekprogramjára. A Gyerek Sziget kapcsán a Sziget újra óriási szabadtéri játszóházzá változik a budapesti és a fővárosba utazó vidéki gyermekek nagy örömére. Több százféle játék, zenés és sportprogram, kézműves foglalkozás és előadás várja a kicsiket és nagyobbakat, valamint számtalan színes program a család többi tagjait is. A szokásos attrakciókon kívül most a T-Home Televárosban, illetve annak a 3000 nm-en elhelyezkedő különböző helyszínein, mint pl. a tűzoltóságon, az iskolában, a sütödében, a városházán, a KRESZ parkban vagy a valósághűen berendezett tévéstúdióban tehetik próbára képességeiket a gyerekek. A Gyerek Sziget egyik kiemelt programhelyszíne lesz a Nagyszínpad, ahol naponta több kiváló előadó, társulat lép majd fel, délutánonként pedig a gyerekek mutathatják be előadói képességeiket ének, vers vagy tánc kategóriában a Ki mit tud? – verseny keretében. A Gyerek Sziget minden évben kiemelten foglalkozik egy adott témával, és e köré csoportosít különböző eseményeket, az idén a speciális igényű gyerekek fejlesztése lesz a fókuszban.
Helyszín: Budapest, III. ker., Hajógyári Sziget
Internet: www.sziget.hu/gyereksziget

2010. június 26. – június 27. Nyílzápor 2010 – A Magyar Íjászat Napja
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban négy éve megrendezésre kerülő Íjásztalálkozó célja: „évenként egy alkalommal összegyűlve a Kárpát-haza minden tájáról, méltó módon megemlékezni a pozsonyi csatáról, honteremtő Árpád fejedelmünkről és tisztelegni vitézei, hős íjászelődeink előtt.” Hagyományőrző és egyéb íjászati módok bemutatása és gyakorlása, a különböző gyakorlatok, vetélkedők, íjak kipróbálása a jurtatábor környékén. Íjászpárbaj a „Kárpát-medence leggyorsabb kezű íjásza” címért, valamint kora-középkori íjász és lovasíjász bemutató. Megtekinthető a történelmi életmód rekonstrukciója, korhű sátrakkal, jurtákkal, haditábor élőképpel, kiállításokkal, bemutatókkal és foglalkozásokkal. Régészek, történészek és hadtörténészek tartanak előadásokat honfoglaló őseink életmódjáról és a történelmi eseményekről.
Helyszín: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Internet: http://www.opusztaszer.hu/index.php/page/ijasztalalkozo_2010/hu.html

2010. június 26. – 2010. június 27. Szent László Napok Győr
Az idei Szent László Napon Győrben a megszokott hagyományőrző rendezvényekkel, és színes programokkal, a gyerekeknek bábelőadásokkal, és vívóiskolával, jelmezes felvonulással, koncertekkel várják a közönséget. A 2010-es fesztivál a kort megidéző időutazás, ahol a látogatók középkort idéző környezetben bolyongva találkozhatnak a hajdani királyi város hétköznapi pillanataival és kiváltságos, ünnepi eseményeivel. Szakrális és világi hangulatok, az udvari kultúra jellegzetes rituáléi – lovagi torna, legendák, misztériumok – színesítik a hétköznapokat. Mindezt kiegészíti a kézműves kirakodóvásár, mesterségek bemutatói, lovagi táborok, gyalogos és lovas lovagi tornák, harci tornák, „történelmi vár” gyerekeknek, ügyességi játékok, népi körhinta
Helyszín: Győr történelmi belvárosa és a Bisinger-sétány
Internet: www.gyor.hu

2010. június 26. – június 27. Szent László napok Somogyváron
Hagyományos rendezvény a Szent László-napok eseménysorozata, mely minden évben a László naphoz közel eső hétvégén kerül lebonyolításra. Az esemény történelmi jellegű, egyházi és világi programokból tevődik össze. Ünnepi szentmise, lovagi torna, gyermekprogramok, néptánc, népdal, sütés, főzés, borverseny, egész napos kézműves udvar, este koncertek.
Helyszín: Somogyvár, Kupavár történelmi emlékhely.
Internet: http://www.somogyvar.hu/index1.html

2010. június 27. Solymári Várjátékok
Solymáron, Lackfi nádor várában és az alatti lovagi tornapályán, június 27-én várjátékot rendez a Szent Kilián Lovagrend. A várjátékokon fellépnek a társ Lovagrendek, Lovas íjászok és még sokan mások. A lovagi torna végén kopjatörés lóháton, majd szabadtéri műsorok szórakoztatják a vendégeket.
Helyszín: Solymár, Solymári vár és környéke
Internet: www.szentkilian.com

2010. június 27. Budapesti Búcsú
A Budapesti Búcsú – június utolsó hétvégéjén tartott ünnepség, amit először 1991-ben, a szovjet csapatok kivonulásának emlékére rendezték meg. Az évek során egy csodálatos komolyzenei koncertté alakult, amely idén is a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar előadásában lesz hallható a Hősök terén. A komolyzenei koncertet Fekete-Kovács Kornél zenekara, a Modern Art Orchestra jazzkoncertje követi. A különleges nyáresti jazzkoncerten négy kiváló fiatal zeneszerző műveit, négy kiváló szólista közreműködésével szólaltatja meg a Modern Art Orchestra.
Helyszín: Budapest, Hősök tere
Internet: www.festivalcity.hu/nyar2010/?page=bucsu&l=hu

2010. június 30. – augusztus 18. Zenés Állatkerti Esték 2010
Az előző évek sikeres állatkerti hangversenysorozatait követően a nyár folyamán nyolc koncertet szerveznek. A „Zenés Állatkerti Esték” a hangulatos Nagy-tó parti helyszínen kerülnek megrendezésre. A koncertek 20:30-kor kezdődnek, de vendégek a koncertjeggyel már 19:00 órától beléphetnek a kertbe, meglátogathatják az Akváriumot és a Pálmaházat és gyönyörködhetnek a tóparti naplementében. A nyár folyamán mindenki ízlésének megfelelő zenei stílusból választhat. A koncertsorozat június 30-án a 65 éve alapított MÁV Szimfonikus Zenekar Strauss estjével veszi kezdetét.
Helyszín: Budapest, Állatkerti krt. 6-12.
Internet: http://www.zoobudapest.com/koncert

Ladányi László

Hozzászólások

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

A több ezer éves ékszer már megtekinthető.

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

A dél-szibériai lelőhelyen található kurgán az egyik legkorábbi halomsír, amely szkíta temetkezési szokásokat mutat.

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket