Az első harckocsik bevetése

Az osztrák származású Günther Burstyn már 1911-ben kifejlesztette egy leendő harckocsinak a tervét. Az általa elképzelt „harcitank” terve azonban az osztrák-magyar védelmi minisztériumban nem talált érdemleges visszhangra. Ezt követően Burstyn a német kormánynál is megpróbálkozott találmányának eladásával, de hasonló elutasításban volt része, mint hazájában.

Az első világháború kitörésekor az angolok karolták fel az új harcászati eszköz gyártásának tervét. Igaz, hogy kezdetben Nagy-Britanniában is sokan csak fantazmagóriaként tekintettek a tanképítésre, a tengerészeti miniszter, Churchill viszont látott fantáziát az általa csak „szárazföldi csatahajó”-nak titulált őstankban.

Az angolok a Mark I. elnevezésű harckocsit titokban akarták tartani az ellenség előtt, ezért a franciaországi hadszíntérre Tank, magyarul tartály fedőnéven szállították. A nagyteljesítményű motorral működő acéllemezekből álló, lánctalpakon guruló harckocsit 2 db 57 mm-es ágyúval és 4 géppuskával szerelték fel.

A harckocsik első bevetésére 1916. szeptember 15-én egy Somme menti áttörési kísérlet során került sor. A 49 bevetésre váró páncélosból azonban csak 32 volt működőképes, a maradék 17 be sem indult vagy pedig nemes egyszerűséggel beleragadt a sárba. A 8-10 km/órával haladó járművek hatalmas riadalmat keltettek a magukat az árkokba beásott németek körében. Az angol támadás eredményesen haladt előre, azonban a várvavárt áttörés elmaradt, többek között a tankok üzemképtelenné válása miatt.

1916-ban elsőként a franciák értették meg a tankban rejlő harcászati lehetőségeket, így hozzáláttak a Schneider gyártásához. Rövidesen az amerikaiak is követték az angol illetve francia példát, 1918-ban pedig a németek megalkották a maguk A-7V típusú harckocsiját. Az első világháború alatt a különböző országok összesen 9 ezer harckocsit gyártottak.