Programajánló szeptember 12-től

Még javában tartanak ugyan a szüreti bálok és mulatságok, de elkezdődött már az őszi múzeumi hónapok időszaka is. Az ajánlóban szabadtéri illetve zárthelyi kulturális, művészeti, valamint őrző programok és rendezvények is szerepelnek.
2010. augusztus 30. – október 10. Visszacsatolás – Észak-Erdély 1940.
Az OSA Archívum kiállításának célja, hogy bemutassa Észak-Erdély visszacsatolásának korabeli fogadtatását és visszhangját magyar és román oldalon egyaránt, és felvillantsa az esemény hosszabb távú következményeit. Korabeli levéltári dokumentumok, sajtóanyag, magyar és román propagandaanyagok, privát visszaemlékezések és naplók, rádióadások, valamint korábban soha nem látott amatőr fényképek, és filmek segítségével idézi fel, az emberek hogyan élték meg a történelmi változásokat. A kiállítók célja, hogy a 70. évfordulón tárgyilagos, a történelmi emlékezetet mindkét oldalon torzító sérelmi attitűdöktől mentes rekonstrukcióval segítsék elő a múlttal való szembenézést, azoknak a traumáknak a feldolgozását, amelyek a magyar-román viszonyt mindmáig terhelik. A kiállítás ezért magyar és román történészek közös munkáján alapszik.
Helyszín: Budapest, 1051 Arany János u. 32.
Bővebben: itt>>
2010. szeptember 1. – október 31. Rembrandt rézkarcai Szegeden, a REÖK-ben
Rembrandt alkotásaiból nyílt kiállítás Szegeden. A nagy holland művész korai munkáitól kezdve a későbbi korszakokban születettekig számos érdekes alkotás szerepel a tárlaton. Rembrandt témaválasztásának sokoldalúságát is tükrözi a kiállítás, hiszen önarcképeket, ószövetségi történeteket, zsánerképeket, fejtanulmányokat, koldusokról, rabbikról készült alkotásokat láthat a közönség.
Helyszín: Szeged, Tisza Lajos krt. 56.
Bővebben: itt>>
2010. szeptember 10. – szeptember 17. Szarvasbőgés Gemencen
A Pörbölyi Ökoturisztikai Központból „SZARVASBŐGÉST HALLGATÓ TÚRÁK” indulnak a Gemenci erdő mélyébe. A program 17 órakkor veszi kezdetét. A kalandra vágyók először megtekintik az Ökoturisztikai Központ kiállításait, majd Mosonyi Szabolcs „A gemenci szarvasok” című természetfilmjét. Ezt követően 18 órakor indulnak a csoportok lovasfogattal, kerékpárral vagy kisvasúttal a gemenci erdő rengetegébe, hogy megtapasztalják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát. Mindezek után várhatóan a túrázók 21 óra körül érkeznek vissza a Pörbölyi Ökoturisztikai Központba.
Időpontok:
szeptember 10. (csak erdei vasúttal)
szeptember 11. (kerékpárral, lovasfogattal – korlátozott létszám miatt bejelentkezés szükséges, vagy erdei vasúttal)
szeptember 17. (csak erdei vasúttal)
Helyszín: Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ 7142 Pörböly, Bajai út 100.
Bővebben: itt>>
2010. szeptember 11. – 2011. augusztus 21. A világ érdekes! Interaktív tudományos kiállítás a Csodák Palotájában
A felújítási munkákat követően újra látogatható a Csodák Palotája, ahol látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutatják be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát – nem csak gyerekeknek. Az interaktív tudományos kiállítás feledhetetlen élményt nyújt az egész családnak.
Az Öveges teremben folytatódnak az izgalmas, látványos fizikai kísérletek, melyekkel a látogatók elmélyíthetik a kiállításon szerzett ismereteket.
Helyszín: Csodák Palotája, Budapest, 1021 Fény u. 20–22. Millenáris D épület.
Bővebben: itt>>
Ladányi László