Alajos, Leila2021. június 21., hétfő
Kultúra

Autóstoppal a Föld körül XVII.

National Geographic Magyarország

Varga Péter és norvég barátja, Kenneth fejébe vette, hogy stoppal beutazza a Földet. „Nem körbejárom, bejárom" – mondja ő. Nézzük a Kepesita expedíció következő napjait!

Varga Péter blogja

Majmok és „jó” barátok között…kicsit elveszve

256–264.nap: Tarzan cimborái között
A szerencse mellém szegődött és viszonylag könnyen kijutottam a fővárosból. Kisebb fuvarokkal haladtam dél felé. Bár már egy másik államban jártam, úgy tűnt, sosem ér véget a lakóházak és árusok sora. Végül egy néhány fadarabbal megerősitett, rozsdás teherautófülkéből pillanthattam meg az első, mezőgazdaságra utaló jeleket. Agrától kb. 40 km-re állt meg a teherautó, amelynek sofőrje kitartóan segitett a további fuvarszerzésben.

Estére értem Agrába, kivettem egy 5dolláros szobát, majd csatlakoztam egy kis, kanapészörfös találkozóhoz. Két amerikai dobos srác, egy spanyol fotós, Lusy és az indiai Rajat. A dobosok még aznap éjjel továbbutaztak, de Rajattal és Lusyval még többször volt szerencsém találkozni az elkövetkezendő napokban.

Másnap átköltöztem a Taj Mahal-közeli kis tér azon szállójába, ahol Lusy is lakott. Aznap zárva volt a „szerelem márványpalotája”, így a várost jártam, illetve Lusyval lesétáltunk a folyópartra, ahonnan gyönyörű rálátás nyílt a Taj-ra. Majdnem mindennap órákat ücsörögtünk, ücsörögtem szállásunk lapos tetején az éttermi részben. Rajat katonai múltja mára kiölte a félelmet az egykori mesterlövész szemeiből. Esténként egy-egy sör mellett mesélt a tegnap, a ma és a holnap Rajatjáról. Lusy országhatárokat, mint hidakat bemutató fotós projektje gyönyörűen rímelt e spanyol fotós nőben egyszerre meglévő érzékenységére és a dokumentációhoz elengedhetetlen, stabil, fotós kézre.

Az alattunk lévő kis téren – India kicsinyített másaként, megtartva főbb jellemzőit, karaktereit az országot néhány négyzetméteresre „összezsugorítva” – állandóan zajlott az élet.

A kis téren öt-hat szűk utcácska találkozik. Középen kis elkerített részen motorok, biciklik parkolnak, körülöttük riksák. Néha egy-egy tehén is odatéved, s kényelmes nemtörődömséggel ledobva magukat, kérődznek. Körbe-körbe kis boltok, hotelek érik egymást. Muszlim leplek, hindu „harmadik szem”-pöttyök, vörösre sült turista-nyakak cikáznak állandó jelleggel a biciklisek, motorosok, riksák, szekerek, sőt nagyobb járművek között. Kóbor kutyák, egy-egy majom, tehenek, néha tevék, szamarak is felbukkannak. Szinte nem volt olyan nap, hogy ne vonult volna át egy esküvői menet is a téren.

A tetőéttermi idill legnagyobb ellenségei az időről időre felbukkanó majmok. Térhódításaink, erdőirtásaink eredményeképpen már a majmok sem (csak) a fákról esznek, hanem bejárva a városokba – a gyűjtögető életmódot lopó életmóddá fejlesztve – kutakodnak minden olyan után, amely ehetőnek néz ki, színes, édes vagy csak fontos a helyszínen kevésbé otthonosan mozgó turistának.

Három oldal maradt csak a könyvből, amit olvastam, de félretettem, hogy elfogyasszam az ebédemet. Néhány perc múlva teli hassal, elégedetten dőltem hátra a székben, amikor fejvakaró rokonom felbukkant a semmiből és az asztalomra ugrott. Rámordultam, mire harcias vicsorítás volt a válasz. Mig farkasszemet néztünk, két dolog futott át az agyamon. Az igen valószínű, hogy egy ilyen harcból győztesen kerülnék ki, no de milyen áron? Hisz már a legkisebb karmolás, harapás után mehetnék veszettség elleni, hetekig tartó kezelésre, és sérülés nélkül nem lehet megúszni egy olyan harcot, amiben az ellenfél sokkal gyorsabb, ráadásul a tér minden irányából képes támadni tarzani képességei lévén. Végül felkaptam egy műanyag széket, s azt pajzsként/támadó ökölként használva asztalom tartalmának védelmére keltem. A kis vicsorgó tolvaj leugrott az asztalról, és a jobb oldalamon elgaloppozott mellettem. Megfutamodása nem volt meggyőző, s utána fordultam, hogy elkerüljek egy esetleges hátbatámadást. Egy pár ült két asztallal arrébb, s láthatóan nem díjazták a harc ekkénti kimenetelét. Így hát tovább terelgettem ellenfelemet a terasz végébe, ahonnan – balszerencsénkre – nem volt kiút, még tarzani rugókkal sem. A sarokba szorított állat felugrott a korlátra, majd ismét jobbról kikerülve visszarohant az asztalomhoz. Nem érhettem el, mert kettőnk között állt az összezavart hölgy, illetve ült a párjánál higgadtabbnak tűnő úr. Könyvbarát ellenfelem felkapta „John Irvinget”, még vetett egy pillantást a terasz másik végéből egy székkel a kezében, ordibálva felé rohanó – ám még elég messze járó – könyvtulajdonosra (azaz rám), majd néhány ugrással fenntermett a magasabban fekvő, szomszédos tetőn. Leült és nekilátott tintafűszeres ebédjének.

Az eddig csak pajzsként és ökölként használt, multifunkcionális eszközömet odaállítottam a fal mellé, hogy arról kapaszkodjak fel az olvasói részleghez. A falmászásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember mindkét keze foglalt, a lába pedig épp nem ér semmit, azaz húzódzkodik. Gondolom, a „katonai falmászásnál” ezen pillanatok védtelen, azaz sebezhető állapotként vannak említve.

A szemem már elérte a tető vonalát, megpillanthattam a szőrös könyvmolyt, ám akkor hirtelen feltűnt az erősítés, s nem az enyém. Egy másik majom rohant felém vicsorogva. Azt hamar beláttam, hogy egy szem fejjel itt nem sokra megyek, így a megfutamodás mellett döntöttem. Landolásomat próbáltam úgy előadni, mintha kontrollált leugrás „happy end”-je lett volna, de nem valószínű, hogy meggyőztem a közönségemül szolgáló, ifjú párt.

Ám ekkor feltűnt kis pincér barátom egy hatalmas farúddal. Ordibált, csapdosott, néhány mozdulattal fenntermett a másik tetőn, felkapta ami a könyvből maradt, majd visszamászott és vigyorogva kezembe nyomta a néhány oldalt. És az utolsó három oldal is ott volt köztük!

Bár már a hajnali nyitásnál ott voltam a Taj Mahal keleti kapujánál, már akkor hosszú sor állt. Sebaj. A célegyenesben voltam, hogy megérinthessem a szerelem – és néhány ezer rabszolga – építette, fehér márványcsodát.

Ha az ember évekig álmodozik valamiről, könnyen csalódik, amikor megvalósítja, ezen esetben megpillant egy épületet, amely addig csak néhány fotó alapján élt a fejében. Na itt erről szó sem volt. Lenyűgözött. Órákig sétáltam körülötte, nem tudva betelni a szépségével.

A kis és szegényes múzeumi résznél elegyedtem szóba egy dán lánnyal, Malaikával. Tizenegyszerre járt Indiában, de csak most látogatott el a Taj Mahalhoz, amelyről az járja, hogyha valaki egyszer megcsodálja, többet nem jut el Indiába. Nos Malaika szenvedélyes India-szeretetét látva az ő esetében ezt kétlem. Aznap még hosszan beszélgettünk, s másnap együtt indultunk el a közeli Fatehpur Sikri (a Mogul Birodalom egykori fővárosa) elhagyatott palotájának felkeresésére.

A szellemváros minden volt, csak kísérteties nem. Rengeteg turista, árus és zarándok keresi fel e lakatlan falakat, épületeket. Csak egy részen kell fizetni, ott viszont borsos árat kérnek a belépőért, amelynek kifizetéséről lemondtunk a Taj Mahal-jegy után. Elindultunk a városfal mellett, hátha valahol be tudunk mászni, vagy legalább egy pillantást vetni a belső részre. Nem jártunk sikerrel, ám elérve a kijárathoz az őrök egy „nem találtak egy kis, kék táskát?!”, illetve az ehhez mellékelt, kétségbeesett arckifejezés hatására beengedtek minket.

Malaika aznap este vonattal továbbutazott. Én még maradtam egy napot, s csak azután indultam el nyugatnak azzal a céllal, hogy beleszagoljak Rajasthan sivatagos-tevés világába.

265–267.nap: Minek ellenség, ha ilyen barátaid vannak?
Agrában felpattantam egy buszra és kimentem vele a nyugat felé futó főút elejére a fizetőkapukhoz. Nem sokat kellett várnom, s már egy csupaszín, csupalyuk és csuparozsda kamion fülkéjében ültem. Két férfi felváltva vezetett, alig-alig esett egy-két szó köztük az út alatt. Az anyósülésen utazó néha a műszerfalra csapott, ami azt jelentette, hogy szabad az út a baloldali sávban. A többórás út alatt végig indiai számok szóltak a hangfalakból – én sem erőltettem a kommunikációt.

Rajasthan felé haladva mindinkább a tevék húzta szekerek domináltak. Jaipurban ismerős ismerősénél szálltam volna meg, ám az illetőt nem sikerült elérnem. Már este volt, amikor szállás után kezdtem kutatni. Találtam néhány hotelt, de mind tele volt. Maradt a „nem ajánlott” módszer.

A közelben álló riksáknál olcsó hotel után kérdezősködtem. Egyikük „kapva-kapott” az alkalmon, s már hívta is egy hoteles ismerősét telefonon. Kétkedésemet szóvá tettem, mire ő garantálta, hogy tud egy szobát nekem 200 rupiáért. Odavisz, s ha nem kapok szobát, ingyen visszahoz a helyre, ahol épp állunk.

Leparkolt a hotel előtt, s mondta, hogy először beszéljek a főnökkel. Egy kis, eldugott ékszerüzletbe vezettek be, amelynek hátsó, kis helységében „tárt karokkal”, kedves szavakkal fogadott a góré. Kapcsolatunkat azonnal baráti alapokra helyezte, teára, vacsorára invitált. Mondtam, hogy előbb becsekkolnék, feltöltenék egy blogot és elolvasnám az e-mailjeimet, mire azonnal felajánlotta hogy „Csicska”, egy fiatal és kedves fiú, aki állandóan körülötte sürgött-forgott elvezet majd egy internet kávézóhoz.

Így is történt. Már késő este volt, mire visszaértünk. Az ékszerüzlet előtt kérték, hogy várjak, épp üzleti megbeszélés folyik odabenn. A főnök barátjával, s feltehetően üzlettársával beszélgettem, aki Thaiföldön lakott, de szinte állandóan mozgásban volt a világban, hol itt, hol ott ápolta az arany útját. A Góré „régi barátként” fogadott. Az utamról kérdezgetett, merre jártam India előtt, miként s hogyan utazok stb. S persze az oly sokszor elhangzó kérdés is előkerült, miszerint miből finanszírozom az utat. Mondtam, hogy a kiadásaim minimálisak, s ha majd – egy-kéz hónapon belül – elfogy a pénzem, akkor megállok majd, s munkát keresek ott, ahol épp vagyok.

Ekkor bújt ki a szög a zsákból. Felvezetésül nemzetközi kapcsolataikat vázolta fel, a különböző országokban fellelhető ékszerüzleteiket, szervezett vásáraikat említette, ahova gyakran keresnek külföldi munkaerőt is. Japán, Thaiföld, Ausztrália, európai országok – a világon mindenfelé kiterjedt a láncolat. Néhány mondat után már „volt melóm” Japánban.

Majd a jelen következett. Azaz, hogy hogyan működhetnénk együtt már most úgy, hogy mindketten jól járjunk. Az indiai állam – állítólag – 250 százalékos adót vet ki a külföldre exportált ékszerekre. Azaz ha ők el akarják látni példáué az európai üzleteiket áruval, a nyereségük minimálisra csökken. Ám van egy kiskapu, amellyel megkerülhető az adó. Külföldi turisták 35 ezer eurónyi értékben vásárolhatnak ékszert Indiában, s azt akár postán is hazaküldhetik adómentesen. Azaz, ha ő papíron elad nekem ékszert például 10ezer euró értékben, s én azt feladom a postán, majd hazaérve úgy döntök, hogy mégsem kell nekem az áru, s visszaszolgáltatom egy ottani ékszerüzletüknek, akkor gyakorlatilag „legális” folyamat zajlott le, s mégis adófizetés nélkül jutott külföldre az áru.

A részleteket másnap délelőtti találkozónkon tudtam meg: amennyi készpénzt fel tudok mutatni (azaz, amennyi pénzt a bankszámlámról egy-két nap lefolyása alatt le tudok emelni, illetve akár ismerős is küldhet át nekem készpénzt, amelyet nem használnék, tehát a kezemből kiadnom nem kell), akkora értékben, illetve kicsit magasabb értékben is ő papíron elad nekem ékszert. Biztosítást kötünk a postai küldeményre, majd feladom a csomagot mondjuk Olaszországba. Ezt mind ők fizetik. Ezt követően két-három napig velük kell maradnom, mert előfordulhat, hogy felhívnak a vámtól, hogy igazoljam, hogy volt ennyi és ennyi pénzem megvenni az ékszereket (ehhez kell a banktól/pénzautomatánál kapott, a készpénz felvételét bizonyító papír). Ezalatt az idő alatt teljes ellátást, hotelszobát kapok. Majd vesznek nekem egy repülőjegyet Olaszhonba. Odarepülök, a postán felveszem a csomagot, majd kézbesítem a helyi ékszerüzletükbe, ahol aláírok egy papírt, miszerint „a családomnak/barátaimnak mégsem tetszett az ajándék, s vissza akarom adni”. Ezt követően megkapom az ékszerek árát (azaz megduplázódik az a pénz, amennyit én fel tudtam mutatni Indiában), és egy repjegyet vissza Indiába, vagy szinte bármely más országba. Mindezen idő alatt hotelszobát, ellátást kapok.

Aznap több fiatal turistát is láttam tárgyalni a Főnökkel illetve távozni az irodából egy-egy kisebb csomaggal. Kíváncsiságom – megtudni, hogyan is működik az üzlet – nagyjából ki lett elégítve, ám a helyzet egyre inkább úgy festett, hogy miután ők beavattak némi titokba, el is várják – érthető módon – az együttműködést, azaz a részvételt. Ez így persze nem volt kimondva, ám „baráti lepelbe” bújva éreztetve volt, hogy ha az ember egyszer elindul ezen az úton, akkor végig is illik menni rajta. Logikus, hiszen ők is rizikót vállalnak ezzel.

Internetre van szükségem a banki ügyekhez? Nem probléma, egyikük elvisz motoron. Éhes vagyok? Majd együtt eszünk, jó hangulatban, nevetve. Le akarom fotózni az éjszakai várost? Egyikük a szomszédban építkezik, s az épület tetejéről gyönyörű a kilátás. Vízért megyek? A hotelben is árulnak. Hova megyek?! Nem gond, együtt megyünk, elintézzük, majd ők segítenek, hisz barátok vagyunk. És satöbbi. Mosolyogva, de ellenkezést kizáró hangsúllyal.

A hotel recepciójánál mindig ugyanazt a mogorva, „rosszarcú” férfit láttam. A szobám előtt, a szemközti szoba ajtajában látszólag csak tévézve, de egy másik férfi ült szinte állandó jelleggel. Na ez már nem tetszett. Ideje volt megpattanni (a rendőrséget korruptságáról hallva nagyon hamar kizártam). Aznap este nagy, baráti vacsora volt, amelyet élő tabla-zene, sör és többeknek füves cigi követett a hotel épületének lapos tetején. Egyelőre kivártam, remélve, hogy egyszer csak jön a váltás a recepción, egyszer csak aludni tér az „őröm”.

Hajnal három körül kilestem a szobámból. A szemközti ajtó zárva volt, a hotel bejáratánál, a földön keresztben aludt egy alak. Az ajtó kilincsétől feszes madzag indult, de hogy a másik végén mi vagy ki volt, azt nem láttam a sötétben.

Hat óra körül hangokat hallottam kintről. Akkor már össze voltam pakolva. Felöltöttem a „rossz arcot” én is, kiléptem a szobából és odamentem a pulthoz. A tekintet, amit kaptam nem volt valami bizalomgerjesztő, de gondolom, az enyém sem. Ketten voltak ott, összenéztek, amikor jeleztem, hogy kicsekkolnék. Ez volt az a pillanat, amikor el kellett oszlatni a gyanút, s valahogy „bizonyítani”, hogy azért én jó gyerek vagyok. Mondtam, hogy tartozom két ásványvíz árával, azokat is kifizetném. Értetlen arc volt a válasz, majd lassan elindult a gépezet, fizettem, átvették a kulcsot.

Nem tudtam, mibe nyúltam. Hogy kis gazfickókkal hozott-e össze a sors, vagy egy nagyobb „szervezettel”. Nem igazán hittem, hogy keresni kezdenek, de azért úgy döntöttem, pár napra meghúzom magam. Egy hely volt, ahova mehettem anélkül, hogy az útlevelemet és minden adatomat kérték volna, s ez Delhi volt (nemcsak hotelekben még az internetkávézókban is elkérik az útlevelet, azaz szinte mindenhol lenyomozható az ember).

Felhivtam Luckyt, mondtam, hogy jönnék, s hogy miért. „Miért nem szóltál? Szétszedtük volna az egész ékszerbagázst! Hogy jöhetsz-e? Családtag vagy…”

A cikksorozat előző részei:

  • Autóstoppal a Föld körül I.
  • Autóstoppal a Föld körül II.
  • Autóstoppal a Föld körül III.
  • Autóstoppal a Föld körül IV.
  • Autóstoppal a Föld körül V.
  • Autóstoppal a Föld körül VI.
  • Autóstoppal a Föld körül VII.
  • Autóstoppal a Föld körül VIII.
  • Autóstoppal a Föld körül IX.
  • Autóstoppal a Föld körül X.
  • Autóstoppal a Föld körül XI.
  • Autóstoppal a Föld körül XII.
  • Autóstoppal a Föld körül XIII.
  • Autóstoppal a Föld körül XIV. – videó
  • Autóstoppal a Föld körül XV.
  • Autóstoppal a Föld körül XVI.

  • Hozzászólások

    Ókori táblát talált egy gazda a földjén

    Ókori táblát talált egy gazda a földjén

    A sztélé II. Uahibré fáraó idejéből származik.

    Őskori kőtárgyakat találtak a víz alatt

    Őskori kőtárgyakat találtak a víz alatt

    A korszakban a vízszintek jóval alacsonyabbak voltak, ezért több lelőhely mára víz alá került.

    Így táplálkoztak az iszlám kori Szicíliában

    Így táplálkoztak az iszlám kori Szicíliában

    A kutatók szerves maradványokat elemezve mérték fel, hogy mit ettek a korabeliek.

    Egyedi sírokba is temettek pestisben elhunytakat

    Egyedi sírokba is temettek pestisben elhunytakat

    A pestisben elhunytakat, mivel a betegség a gyors

    Ősi pszichedelikus tánc nyomára bukkantak

    Ősi pszichedelikus tánc nyomára bukkantak

    Úgy tűnik, a Juzsnij Olenyij-sziget kőkori lakói számára a jávorszarvasok fogai nem puszta díszként szolgáltak.

    National Geographic 2021. júniusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    10 560 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket