Programajánló szeptember 29-től

A heti ajánlóban két nevezetes világnap programjai is szerepelnek. Október 1. – a Zene, míg október 4. – az Állatok Világnapja. A nagyszabású rendezvények mellett számos múzeumi program és kiállítás is helyet kapott, de a természet és a sport szerelmeseinek, valamint az őszi fesztiválok kedvelőinek is akad javaslatunk.
2010. június 4. – október 3. Robert Capa H/Arcok című kiállítása a Munkácsy Mihály Múzeumban
Már csak vasárnapig tekintheti meg a nagyközönség Robert Capa H/Arcok című kiállítását a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumban. A háborús fotókon kívül a tárlaton felbukkannak híres művészportrék is, egy másik nézőpontból felvillantva a művész sokrétű tehetségét. Robert Capa tizennyolc év alatt öt háborúban vett részt, szinte filmszerűen örökítette meg a közelharcok pillanatait. Ő volt a XX. század modern szeme: nemcsak látott, hanem közvetített a világ számára a fontos történésekről: a normandiai partraszállásról, Izrael megszületéséről, Magyarországról, Koreáról, híres emberekről, katonákról. Bár Capát elsősorban haditudósítónak tartották, több volt annál: olyan művész, akinek alkotásai bizonyítják, a múlt fényképei hatással vannak a történelemről való közgondolkodásra. A Magyar Nemzeti Múzeum 2008-ban 985 Robert Capa-fényképet vásárolt a New Yorki-i International Center of Photography gyűjteményéből. Ezekből láthatnak most ízelítőt a látogatók, a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával.
Helyszín: Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, Gyulai út 1
Bővebben: itt>>
2010. szeptember 29. – 2011. január 9. „Magyar Ropszódiák”- Félicien Rops, a belga szimbolizmus mesterének kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában
Félicien Rops (1833–1898), a belga szimbolizmus különleges alakja Belgiumban született, Párizsban élt és választott hazája Magyarország volt. Rops, Baudelaire barátja, szimbolista és dekadens írók illusztrátora, erotikus művek provokatív alkotója, Zichy Mihállyal is barátságot ápolt, és két ízben járt Magyarországon. Utazásai során készített úti jegyzeteit és illusztrációit „Magyar Ropszódiák” címmel szándékozta kiadni. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása megidézi ennek a mélyen nonkonformista és provokatív művésznek a temperamentumát. A mintegy száz művet bemutató grafikai kiállításon együtt láthatjuk Rops karikatúráit, a polgári társadalmat kritizáló grafikáit, a „sátánizmus” gondolatkörével foglalkozó rajzait, erotikus műveit és természetesen a magyar puszta képeit. A namuri Musée provincial Félicien Rops együttműködésével született kiállítás a múzeum grafikai anyagából és belga magángyűjtők kollekciójából válogat.
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, A-B-C-D épület Budapest,
Szent György tér 2.
Bővebben: itt>>
2010. október 1. A Zene Világnapja
A zene világnapján, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva spontán örömzenélésre várják a szervezők a budapestieket. A kezdeményezéshez idén Európa Kulturális Fővárosa is csatlakozott: nagyszabású rendezvényen mutatják be a magyar népzenéből eredő zenei és tánckultúránkat, amely összeköt bennünket országhatároktól, kortól, zenei stílusoktól függetlenül. Az ingyenes rendezvényeken eddig soha nem látott formációktól elhangzó dalokat hallhat Pécs közterein a közönség.
Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjának nyilvánította 1975-ben. A cél az volt, hogy a városok zenei eseményeket rendezzenek ezen a napon, a zenészek pedig a koncerttermeken kívül is spontán zenéljenek. A kezdeményezéshez a főváros már két éve csatlakozott és a hagyományt idén is folytatják. A programhoz kapcsolódva a www.azenevilagnapja.org oldalon regisztrálhatnak azok, akik október 1-jén szívesen adnak ad-hoc koncertet egy szokatlan, általuk kiválasztott helyen: az utcán, egy boltban, egy vendéglátóhelyen vagy épp a munkahelyükön. Akik a saját „koncertről” készült videót feltöltik az oldalra, értékes ajándékokat nyerhetnek.
Helyszín: Budapest és Pécs több helyszínen
Bővebben: itt>>
2010. október 1. – 2010. október 7. Japán Kulturális Hét Szarvason
A programsorozat szervezője a Cervinus Teátrum lesz, amely a japán-magyar kapcsolatok révén jutott a lehetőséghez, hogy két felbecsülhetetlen értékű kiállítást is a városba csábítson.
Az első kiállításon japán kultikus színházi tárgyakat láthatunk, a tárlat a Tessedik Sámuel Múzeum nagytermében lesz megtekinthető. A második kiállításon japán ecsetírástekercseket(sodok) és japán fotóművészek alkotásait lehet megtekinteni a Vajda Péter Művelődési Központ előcsarnokában. A hét ünnepélyes megnyitójának keretében egyrészt a tárlat megtekintése, másrészt a Szamuráj Credo bemutatójára kerül sor 2010. október 1.-én. A hét során origami, sudoku játszóház, konzolverseny, harcművészeti bemutató szerepel egyebek mellett a programban.
Helyszín: Szarvas, Cervinus Teátrum, SZÁMK Vajda Péter Művelődési Központ, Tessedik Sámuel Múzeum
Bővebben: itt>>
2010. október 2. Nagybörzsönyi Erdei Vasút Napja
Minden év első szombatján, így idén október 2-án kerül megrendezésre a Kisvasút Napja a Nagybörzsönyi Erdei Vasúton. A kisvasút beutazása mellett lesz fotókiállítás, lóvontatású tehervonat és nagybörzsönyi felfedezőtúra.
Helyszín: Nagybörzsöny kisvasút állomás
Bővebben: itt>>
2010. október 2. Hagyományos Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozó Csákváron
Az eseményen fogathajtással (pónifogat, kettesfogat, népifogat), gulyás- és csikósprogramokkal (gulyás bemutató, lovas ügyességi bemutató, csikósbemutató, szilaj gulya beterelése a Csikóakolhoz), veszi kezdetét. A gyerekeket gyerekprogramokkal (népi játékok, bojtár totó, gulyásbojtárok hétpróbája, fürge kismalac és kecskegidafogó verseny), a felnőtteket gasztronómiai kínálattal (pásztorétel főzőverseny, ökör- és kolbászsütés, helyi mező- és erdőgazdasági termékek vására), kulturális programokkal (kézműves kirakodóvásár, bemutatók, foglalkozások, néptáncbemutatók, élő zene), várják a szervezők. Lesz pusztabuszos kirándulás a szilaj szürkemarha gulyához, őshonos állatok bemutatója, Geszner-házban és lehetőség nyílik a Természettudományi Kiállítás megtekintésére is.
Helyszín: Csákvár, Berényi út melletti Csikóakolnál
Bővebben: itt>>/
2010. október 2. – október 3. X2S – IV. Életfa terepfesztivál
A sportos életmódot kedvelőknek nagyszerű megmérettetést és kiváló programot jelenthet az ősz egyik legmozgalmasabb outdoor eseménye. MTB, terepfutás, Nordic Walking és terepduatlon két távon. A sportolási lehetőségen kívül lesz még tombola, bioebéd, sport és életmód expo, valamint kung-fu bemutató.
Helyszín: Piliscsaba
Bővebben: itt>>
2010. október 3. Földi javak asztalunkon – termékkiállítás és vásár
Az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet – Vácrátóti Botanikus Kert termékkiállítás és vásárt rendez „Földi javak asztalunkon” címmel, melynek során a látogatók gyakorlott biotermelők és ökogazdák segítségével megismerhetik a régi magyar állat- és növényfajtákból készült ételek világát. Lekvárok, mézek, mangalicából készült termékek, növényi pástétomok, tejtermékek, pékáruk várják a kedves vendégeket, valamint régi magyar zöldség- és gyümölcsfajtáink magcseréjére van lehetőség a termelők között. A Botanikus kert terméseiből kiállítás tekinthető meg a Berkenyeházban, valamint „Őszi tanséta leírás” mutatja az utat a Botanikus kert legszebben színeződő fáihoz. A rendezvényre vasárnap 10 órától 18 óráig várja a vendégeket, melyen a botanikus kerti belépőjeggyel lehet részt venni.
Helyszín: Vácrátóti Botanikus Kert, Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.
Bővebben: itt>>
Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját!
Az állatok világnapját 1931-ben, Olaszországban hívták életre. Azóta minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünneplik. A kezdeményezés célja eredetileg az volt, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő állatok védelmére, és tiltakozzon pusztulásuk ellen. Mára már más értelmet is kapott: ezen a jeles napon az állatmenhelyek és állatkertek is megemlékeznek védenceikről. Az Állatok Világnapját 1991 óta ünneplik Magyarországon.
Programok az Állatok Világnapja alkalmából:
2010. október 2. Pedagógusok őszi nyílt napja a Debreceni Állat- és Növénykertben
A nap során olyan programokkal (bemutató foglalkozással, állatbemutatókkal, szakvezetéses sétával, valamint tankönyvbemutatóval) várjuk az érdeklődőket, melyek segítségével mindenki könnyen be tudja építeni az állatkerti látogatást saját munkájába.
Helyszín: Debrecen, Ady Endre utca 1.
Bővebben: itt>>
2010. október 2. Állatok Világnapja a Rex Állatszigeten
A 18. születésnapját ünneplő Rex Alapítvány élménydús programokkal várja a kicsiket, a nagyokat és nem utolsó sorban az igazi ünnepelteket –az állatokat-, hogy együtt ünnepeljenek Állatok Világnapján az újpesti Állatszigeten. Az egész napos családi rendezvényre október első szombatján kerül sor, melyen állatbemutatók, gyermek programok, állatsimogató, kiállítások és koncertek szórakoztatják a látogatókat. A családi rendezvényen megismerkedhetünk a kilenc magyar kutyafajtával, részesei lehetünk egy igazi kutyaszépségversenyek, megcsodálhatjuk a házi kedvencek ügyességét is. A legkisebbeket pónihintó, légvárak, arcfestés, trambulin, kézműves foglalkozások és sok egyéb érdekes program várja. A jubileumi rendezvényre a Rex Alapítvány székhelyén a festői szépségű Állatszigeten idén 6. alkalommal kerül sor
Helyszín: Budapest, Óceánárok u. 33.
Bővebben: itt>>
2010. október 3. Állatok világnapja aTropicariumban
Az Állatok Világnapja alkalmából a Tropicarium bejárata előtti folyosó részen vasárnap 10 és 18 óra között mókás programokkal – ugráló, körhinta, hordólovaglás – izgalmas népi játékokkal és állatsimogatóval várja az érdeklődőket. A részvétel ingyenes!
Helyszín: Budapest, Nagytétényi út 37-43.
Bővebben: itt>>
2010. október 4. Állatok Világnapja – Duna-Dráva Nemzeti Parkban
Az elsősorban óvodásoknak, kis gyerekeknek szervezett programon régi magyar háziállatokat lehet megtekinteni, simogatni a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nagydorogi állattartó telepén és annak közvetlen közelében elterülő Szenes-legelőn. A résztvevők láthatnak többek között cikta juhokat, szürkemarhát, mangalicát, kecskét, baromfiakat.
Helyszín: Nagydorog, állattartó telep
Bővebben: itt>>
2010. október 4. – október 10. Állatünnep Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben
A Fővárosi Állat- és Növénykert, mint minden évben, idén is az Állatok Világnapja köré szervezi rendezvénysorozatát. A hétfőtől péntek délelőttig terjedő időszak célcsoportja elsősorban a jeles nap megünneplésére szervezetten érkező óvodás és iskolás csoportok. Péntek délutántól vasárnap estig főként a családoknak, egyénileg vagy csoportosan érkező felnőtt látogatóinknak kínálják programjaikat.
Helyszín: Budapest, Állatkerti krt. 6-12.
Bővebben: itt>>
Ladányi László