Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

Fotók a National Geographic Channel 40. heti filmjeiből

National Geographic Magyarország

Egy-egy kép, és rövid leírás a filmekről

Október 4., 21.00
Légikatasztrófák VIII: Célpont megsemmisítve

A sorozat technika-megszállott műsorvezetője, Chris Barrie olyan brit járműveket és gépeket mutat be, melyek megszületésükkel nagymértékben megváltoztatták az emberek életét, mi több, máig meghatározzák a 20. századi Nagy-Britanniáról bennünk élő képet. Az 1910-es évek a háborúzás „iparosításának” időszaka volt, mely során a technika villámgyors fejlődésének köszönhetően forradalmian új fegyverek, valamint légi, vízi és szárazföldi járművek jelentek meg. Az epizódban Chris előbb áttekinti a legfontosabb háború előtti találmányokat – többek közt egy háromkerekű Morgan gépkocsit is kipróbál –, majd beleveti magát a háború legbravúrosabb „melléktermékeinek” tanulmányozásába; s teszi ezt oly mélyrehatóan, hogy egy körre még azt a történelmet író repülőgépet is „elköti”, amely annak idején először repülte át az Atlanti-óceánt…

Október 5., 23.00
A harc mesterei 3/2. rész: Kevert Harci Művészetek

A Kevert Harci Művészetek (Mixed Martial Arts) a test-test elleni harctechnikák egy világszerte terjedőben lévő ága. De mi a sportág sikerének titka? Mit mondhat a tudomány e művészetnek (is) mondott harcmód fizikai, anatómiai, fiziológiai hátteréről? A film három bajnok, Randy Couture, Tito Ortiz és Bas Rutten mozdulatait és előadásmódját elemezve példátlanul látványos betekintést nyújt a Kevert Harci Művészetek kulisszatitkaiba.

Október 6., 16.00
Alaszka gyilkos cápái

Az Alaszkai-öböl part menti vizei minden évben egyszer látványos esemény színpadává válnak. Igazi Dávid és Góliát találkozása ez: a Prince William Sound-beli ívóhelyük felé tartó több millió lazac csábításának engedve éhes lazaccápák ezrei tűnnek fel az öböl vízében, óhatatlanul is megvetve egy véres dráma alapjait. A képlet megszokottnak tűnhet, ám jobban belegondolva mégsem egészen az. Micsoda? Cápák az Alaszka-környéki jeges vizekben? Hisz e ragadozó legtöbb faja a meleg tengereket szereti! A lazaccápa azonban kivételes ebben a tekintetben: meleg vért fejlesztett ki magának, melynek birtokában az északi óceánrészek gazdagon megterített asztala is hozzáferhetővé vált számára…

Október 6., 17.00
Őskori ragadozók: Óriásfarkas

A pleisztocén során Észak-Amerikában élt óriásfarkas veszélyessége nem csak abban állt, hogy jóval nagyobb volt mai rokonainál, de abban is, hogy hatalmas, 25-30 egyedből álló falkákban vadászott, ami félelmetes ellenséggé tette még a legrátermettebben védekező prédaállatok számára is. Mindeme tulajdonságai eredményeként igen jelentős egyedszámot érhetett el, amit többek közt az is alátámaszt, hogy a számtalan állatfosszíliát megőrző Los Angeles-i La Brea kátránygödökben az ő csontvázai kerültek elő messze a legnagyobb számban! Az epizódban az óriásfarkasokon kívül még más “túlméretes” múltbeli állatokat is felidézünk, feltéve a kérdést: mi a pontos különbség az elefántok és a mamutok; a mai bölények és hosszúszarvú őseik; vagy a kétujjú lajhárok és az egykor élt óriáslajhárok között? Isten hozta nézőinket az óriások világában!

Október 7., 22.00
Kinn az orosz vadonban 6/2. rész: A sarkvidék

Oroszország hatalmas kiterjedésű ázsiai területeit mintha csak a szabadságot és háborítatatlanságot kedvelő élővilág igényei szerint “tervezték” volna meg. A gyönyörű sorozat Oroszország legszebb és ember által talán legkevésbé zavart vidékeit tárja elénk, veszélyes vagy éppen túlzottan is félénk, csak nagy nehézségek árán lencsevégre kapható lakóikkal együtt. A sarkvidék Oroszországban is a szélsőséges hőmérsékletek és a barátságtalan klíma hazája. E zord körülmények a jegesmedvék számára azonban magát a földre szállt paradicsomot jelentik: ezt bizonyítja, hogy a film forgatásakor a Vragel-szigeten nem kevesebb, mint félezer vemhes nőstény sürgölődött az odúja körül! A földdarab ugyanakkor a világ legnépesebb rozmárközösségének is otthonául szolgál, ami, mint látni fogjuk, koránt sincs a friss húsra vágyó medvék kedve ellenére… Az epizódban ezen kívül találkozunk még négymázsás, nőstényekért harcoló pézsmatulok-hímekkel, lemmingekkel, melyek egyedszáma – más fajokat is veszélybe sodorva – ebben az évben alaposan elmarad a megszokottól, valamint egy nőstény hóbagollyal, mely tehetetetlenül szemléli, amint kicsinye elpusztul az alultápláltságtól…

Október 7., 21.00
A természetfilmezés mesterei: Különleges állati viselkedések

„Jókor jó helyen lenni… és a döntő, soha vissza nem térő pillanatban saját biztonságunkról megfeledkezve mindent megörökíteni…” Ez a legmegrögzöttebb természetfilmesek alapszabálya, amit a sorozat kisfilmjeinek alkotói – amatőrtől a profiig, egyszerű turistától a természetvédelmi őrig – a kritikus percekben valamennyien betartottak. Őnekik köszönhetően készülhetett el a mai epizód is, melyben egyebek mellett szemtanúi lehetünk, amint egy csapat pávián vérfürdőt rendez a szövőmadarak között; amint egy rossz irányba menekülő bivaly oroszlánok és krokodilok közé szorul; és amint egy fiatal elefánt szemtelen módon idősebb társa ellen fordul, alaposan összeszurkálva azt agyaraival. Tartson velünk, s legyen részese a természet legmeglepőbb, legfélelmetesebb, legnehezebben megörökíthető pillanatainak – és nem utolsósorban tudja meg az alkotóktól, hogy miként sikerült túlélniük a kalandot…

Október 8., 22.00
A csodálatos kutyadoki II. 12. rész

Mary Jane Duffy, a chicagói DePaul University művészettanára négy éve vette magához a Dexter nevű rottweiler-juhászkutya keveréket. Döntésekor tisztában volt ugyan vele, hogy az ebet korábban négy másik kutya súlyosan bántalmazta, de abban reménykedett, hogy az idő mostanra nem csupán a testi, de a lelki sebeket is begyógyította. Sajnos tévedett. Hamar kiderült ugyanis, hogy Dextert minden mozgásban lévő ember és tárgy mérhetetlenül felizgatja, s ezért a kutyáktól, biciklisektől és gördeszkásoktól nyüzsgő chicagói utcákon egyszerűen képtelenség sétáltatni…

Október 8., 23.00
Tökéletes fegyver 6/6. rész: Páncélzatok

A közelharc során használatos kézifegyverek fejlődése mindig maga után vonta az őket semlegesíteni hivatott védeszközök tökéletesedését is. Ennek köszönhetően előbb feltűntek a különféle pajzsok és sisakok, majd megszülettek az egész test számára védelmet biztosító páncélruházatok is – hogy napjaink speciális kevlárruházatairól ne is beszéljünk. Az epizódban Monty és Stuart súlyos páncélzatok egész sorát öltik magukba, hogy egy akadálypályán végigfutva leteszteljék hordhatóságukat…

Október 9., 21.00
Ne szóljatok anyámnak! II Johannesburg

A dél-afrikai Johannesburg nevével az elmúlt évtizedekeben olyan negatív fogalmak kapcsolódtak össze, mint az erőszakos bűnözés, az AIDS, vagy éppen az apartheid. A tapasztalatok szerint ezen problémák közül csupán egy is elég lenne ahhoz, hogy egy metropoliszt megfojtson s megakadályozzon a szegénységből való kitörésben. De nem Johannesburgot! A város nem adta meg magát a körülményeknek, s mára a kontinens egyik legfontosabb és legpezsgőbb gazdasági központja lett. De miként sikerült ez a bravúr? És milyen nem várt meglepetések rejlenek a kulisszái mögött? Az epizódban Diego Bunuel a dél-afrikai főváros mélyrétegeiig ás.

Október 9., 15.00
Vadnak született

Katasztrofális következményekkel járhat, ha az emberek olyan egzotikus vadállatokat, mint a tigris vagy a csimpánz háziállatként tartanak otthonukban. Ezek az emberek nem veszik figyelembe, hogy milyen körülmények között érzi jól magát az állat, elfeledkeznek igazi természetéről, csak örülnek kedvencüknek, amíg baj nem történik. Tragikus események, állati sorsok és emberi felelőtlenség szemtanúi lehetnek filmünkben. Tartsanak a National Geographic Channellel!

Október 10., 21.00
Vigyázat, aszteroida!

2009-ben, most először az űrkutatás történetében, a csillagászok jó előre kiszúrtak és nyomon követtek egy, a Föld pályáját keresztező kisbolygót. A teherautó méretű aszteroida Szudánban, a Núbiai-sivatagban csapódott be, szinte méterre pontosan azon a helyen, s szinte másodpercre abban az időpontban, ahova és amikorra a tudósok előrejelezték. Vajon mit mesélhetnek nekünk az égitest maradványai az esetleges jövőbeni – rossz esetben nagyságrendekkel “megrázóbb” – becsapódások lehetséges hatásairól? A filmben a NASA tudósai tüzetes vizsgálatnak vetik alá az ezernyi értékes információt rejtő égi kődarabokat…

Október 10., 22.00
Pusztuló univerzum

A film lenyűgöző kozmikus utazásra hívja nézőit, hogy megkíséreljen választ találni a sokunkat érdeklő kérdésre: mikét pusztul majd el az univerzum? A műsor szakértői a sötét anyag és a sötét energia harcát elemezve három lehetséges forgatókönyvet vázolnak fel: a kozmosz vagy összeroskad, vagy megfagy, vagy darabjaira hullik. Elemezze velünk a három különböző elmélet fizikai alapjait és valószínűségét, s a teóriákon keresztül értsen meg többet a világegyetem törvényszerűségeiből!

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket