Paszkál, Ditmár, Rezeda2025. május 17., szombat
Kultúra

Fenékpusztának nem csak múltja van?

National Geographic Magyarország

Talán már jövőre elkezdődhet a Keszthely melletti Fenékpuszta rehabilitációja. A római kort és a 18–19. századot egyaránt megidéző terület évtizedek óta csak vegetál.

„Elkészítettük a rehabilitációs terveket, s két pályázaton is indulunk a projekt két részével” – mondta el a keszthelyi Helikon Kastély igazgatója. Czoma László hozzátette: a római kori emlékek bemutatására a Nyugat-Dunántúli Regionális Operatív Programban, az egykori Festetics majorság felélesztésére az unió Határon Átnyúló Együttműködési Programjában – szlovén partnerrel – remélnek forrást találni. „Ugyanakkor nem rejthető véka alá az sem, hogy többször nekifutottunk már a pályázatoknak, azonban eddig nem jártunk sikerrel” – fűzte hozzá az igazgató.

Fenékpuszta manapság keveset idéz a hajdani dicső múltból. A 71-es útról fasor vezet a Festeticsek kiskastélya felé. A fasor elején – összefirkált – tájékoztató tábla, amely a hajdan itt állt római erődváros, Valcum történetét foglalja össze. Mellette fából ácsolt asztal és pad – az előbbi kitörve a helyéből. A római kori felfalazott romok egy részét elborítja a gaz. Az egykori majorság területe sem szívderítő látvány: omladozik a kiskastély, az egykori cselédlakások, istállók is rossz állapotúak. Az épületekben szükséglakások, hiszen még jelenleg is harminchárom család lakja Fenékpusztát.

Ugyan a korábban folytatott régészeti feltárások szerint a terület már 7 ezer éve lakott, igazi jelentőségre a római korban, a Krisztus utáni 2–3. században tett szert.

Itt, a Valcumnak nevezett település mellett keresztezte egymást a provincia két jelentős útvonala: az egyik Savariát (Szombathelyet) kötötte össze Sopianae-vel (Pécs), míg a másik az Adriától vezetett Aquincumba. A 4. század közepén átépítették a várost: valóságos erőddé lett, hiszen falai egy 377X378 méteres alapterületű négyszöget kerítettek el, a falakat pedig 44 torony erősítette. Az erődítések monumentalitásáról a terület déli részén látható egykori erődkapu maradványai árulkodnak.

Valcum jól védhetőnek bizonyult, hiszen Róma ugyan elbukott, de a város nem: a lakosság helyben maradt az 5. században is, sőt, a keleti gótok székhelye lett a település. Az avar korban germánok és bizánciak telepedtek le a falakon belül, azonban 630 táján elnéptelenedett a város. A 9. században ismét lakók költöztek be az erődvárosba, amelyet 10. század elején leromboltak a honfoglaló magyarok.

Az egykori Valcum a második évezredben már csak kőbánya volt (az itteni kövek jól jöttek Keszthely középkori és kora újkori építkezéseinél), azonban a 18. század elején a bécsi udvar spanyol lovasiskolát létesített a romterület mellett. Ezt a Festeticsek 1739-ben vásárolták meg és ménesük hamarosan Európa-hírű lett. Évtizedek alatt kiépült a majorság: cselédlakásokkal, istállókkal, a kiskastély 1820-ban lett készen. A keszthelyi kastéllyal összekötő 7 kilométeres fasort, a Fenyves allét 1880 körül létesítették. Az uradalom a második világháború kezdetéig virágzott.

„1992-ben vette meg a kastélymúzeum hatvan millió forintért az ötven hektáros területet az akkor még itt működő lengyártól és termelő szövetkezettől” – mondta Czoma László. Hozzátette: azóta sajnos hiába terveztek nagyobb beruházásokat, még állagmegóvásra sem futotta, mára borzalmasan lelakottak az épületek.

A kiskastély és a hozzá kapcsolódó, Festeticsekhez kötődő épületek rehabilitációja már jövőre elkezdődhet, ha sikerrel járnak a határon átnyúló CBC-uniós pályázaton. A lakók kiköltöztetése után (akiket természetesen kártalanítanak) nyolc épületet újítanak majd fel. A kiskastély múzeumi funkciót töltene be, ismét lovakat tartanának a két lóistállóban, a cselédlakásokban apartmanokat alakítanának ki. A majorság nyugati részén álló barokk magtár mellett (amely közösségi tér volna) lóversenypályát alakítanának ki. „Célunk, hogy felélesszük azt a lovas hagyományt, amely Európa-hírűvé tette Fenékpusztát a Festeticsek korában” – mondta Czoma László.

A cikk folytatása és képgaléria a

  • műemlékem.hu magazinjában.

     <a href=Műemlékem.hu” />

    Műemlékem.hu

  • Hozzászólások

    Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

    Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

    Skye szigetének ősi lakói izgalmas leleteket hagytak maguk után.

    Elrejtett kincset talált két túrázó

    Elrejtett kincset talált két túrázó

    A szakértők úgy vélik, hogy a tárgyakat a második világháború idején rejtették el.

    Feltárás kezdődik a Noé bárkájának vélt formációnál

    Feltárás kezdődik a Noé bárkájának vélt formációnál

    A törökországi Durupınar-formációt egyesek Noé bárkájának lelőhelyeként azonosítják, a régészeti szakma azonban igencsak kritikus az elmélettel kapcsolatban.

    Emberáldozatokat találtak a maja vérbarlangban

    Emberáldozatokat találtak a maja vérbarlangban

    A Cueva de Sangreit évszázadokon át használták emberek feláldozására.

    Elveszett pápai palotára bukkantak

    Elveszett pápai palotára bukkantak

    A Rómában zajló felújítási munkálatok részeként kerültek elő egy középkori épület maradványai.

    National Geographic 2025. áprilisi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    22 200 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket