Pusztító olaj
Mivel az olaj iránti igény nem csillapul, az olajbányászok a nyílt tengerre is kimerészkedtek. Ám a Mexikói-öbölbéli katasztrófa után most az a kérdés, vajon érdemes-e kockáztatnunk?
Írta: Joel K. Bourne, Jr.
Perzselően forró júniusi nap van a louisianai Houmában. Színes mellényes, komoly férfiak és nők nyüzsögnek a British Petroleum (bp) helyi irodájában. A BP vezetői és szakértői fehéret, az ellátók narancssárgát, míg a környezetvédelmi hivatalnokok kéket viselnek. Az újságírókon lila a mellény, hogy kísérőik jól szemmel tarthassák őket. A legnagyobb terem falán az olajfolt térképe és a mentesítést végző hajók pozíciója villódzik a hatalmas monitorokon. Az egyik képernyőn olykor feltűnik a focivébé valamelyik meccse is.
„Látni lehetett, hogyan száll el belőle az élet” – meséli Plaquemines parish (megye) tisztségviselője, P. J. Hahn, aki nem tudta megállni, hogy ne segítsen ezen az olaj áztatta barna pelikánon. A szerencsés madár menhelyre került.
A katasztrófaelhárítás helyettes parancsnoka, a fehér mellényes, ősz hajú Mark Ploen az olajkiömlések elleni harc veteránja – tanácsaival immár harminc éve segít eltakarítani az olajbalesetek nyomait, Alaszkától egészen a Niger-deltáig. S most azt látja, hogy ugyanazok veszik körül, mint két évtizede, az Alaszkában zátonyra futott Exxon Valdez balesete után. „Olyan ez, akár egy osztálytalálkozó!” – jegyzi meg tréfásan.
A parttól 80 kilométerre, az 1500 méternél is mélyebb tengerfenéken pedig a BP Macondo nevű kútjából javában ömlik a tengerbe az olaj – naponta negyedannyi, mint egykor az Exxon Valdez tankhajóból összesen. Az április végi olajkitörést kísérő robbanás ugyanis égett ócskavasként süllyesztette el a világ egyik legmodernebb olajfúró szigetét, a Deepwater Horizont.
Kőolajgyűjtő pomponokat zsákoló munkások a Barataria-öböl egyik madártelepe közelében, lábuknál olajnyelő hurkák kígyóznak. Július végéig közel 40 ezer tonna szilárd mocskot takarítottak be a vidékről.
Hasonló katasztrófa legutóbb 1979-ben történt a Mexikói-öbölben, a sekély Campeche-öbölben lévő mexikói Ixtoc–I kút kitörésekor. A fúrási technika azóta láttán) a kontinentális talapzattól egyre távolabb, a mélyebb vizekre telepítették berendezéseiket. Mivelhogy az iparág szakértői és a hatóságok a mélytengeri fúrásnál sokkal kockázatosabbnak tartották például a tankhajókat. S az utóbbi időben valóban ritkán fordult elő nagyobb kiömlés – állítja Ploen. Egészen mostanáig…
Houmában ezernél többen szervezik a sosem látott méretű tisztogatási hadműveletet. Odakint pedig tízezrek járják fehér védőruhában a partokat, figyelik repülőgépről, helikopterről a vizet, s olajterelőket, átalakított halászhajókat és temérdek diszpergálószert bevetve veszik föl a harcot a terjedő olajfolt ellen. Ploen csak „forrásnak” nevezi a színhelyet, ahol kisebb hajóhad bukdácsol az olaj tengerén. Fülsiketítő moraj árad a fékevesztett kútból feltörő metánt befogó és elégető Discoverer Enterprise fúróhajóról. Lángok törnek föl egy másik fúrószigetről is: a Q4000 a sérült kitörésgátlóra csatlakoztatott külön vezetékkel begyűjtött nyersolajat égeti el.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. októberi lapszámában.