Rafael, Dina2021. június 20., vasárnap
Kultúra

WWF: Most kell harcolnunk a szabályozás szigorításáért

National Geographic Magyarország

A soron következő EU-elnökséget betöltő Magyarország előmozdíthatja a nem megfelelően karbantartott és szabályozott bányászati hulladékok kezelésének ügyét.

A múlt hét elején kiömlött vörösiszap okozta katasztrófa nyomán folynak a kárelhárítási munkálatok. Az aktuális probléma orvoslása mellett azonban most kell a megelőzésért is tenni. A magyar Kormány lépéseket tesz a jelenlegi katasztrófa elhárítására és a felelősök felkutatására. A WWF emellett rámutat az ellenőrzések hiányosságaira, melyet egy pénteken birtokába került és kiadott légifotóval támaszt alá, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a kolontári tározó fala már 2010 júniusában is szivárgott.

A WWF felszólítja az Európai Bizottságot és az uniós tagállamokat, hogy tegyenek sürgős intézkedéseket a magas kockázati szintű bányászati hulladékot tároló biztonságos kezelése érdekében Európában, különösen Kelet- és Közép-Európában.

„A kolontári emberi és ökológiai katasztrófa világossá tette, hogy szükség van a bányászati hulladékokra vonatkozó jelenlegi szabályozás újraértékelésére, egyúttal ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyi időzített bomba ketyeg Közép-és Kelet-Európában” – mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.

Egy 2004-ben az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által közzétett átfogó tanulmány szerint, csak Magyarországon 260 kritikus hulladéktározó található, ezek közül 8 igen veszélyes. A kolontári vörösiszap tározót szintén a kritikus helyek közt említi.

„Az olyan jelentős mérgezőanyag balesetek, mint a 2000-es romániai nagybányai és borsabányai, valamint az 1998-as dél-spanyolországi doñanai katasztrófák nyomán az EU 2006-ban megalkotta a bányászati hulladékokról szóló irányelvét. Azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy megelőzze a múlt hétfői katasztrófát, és megvédje Kolontárt és környékét ” – fogalmazott Figeczky.

A WWF arra kéri a magyar Kormányt, hogy a 2011 januárjától esedékes magyar EU elnökség fél éves időtartama során kezdeményezze egy európai szintű cselekvési terv kidolgozását a bányászati hulladékokról szóló EU irányelv hatékony bevezetésére .

A cselekvési tervnek tartalmaznia kell a bányászatból és a bányászati hulladékok elhelyezéséből származó veszélyzónák felmérését, elsősorban a lakosságra és a környezetre gyakorolt hatások szempontjait vizsgálva. Felül kell vizsgálni minden engedélyt, mely működő és üzemelés előtt álló kitermelés engedélyezésére szól, különös tekintettel a veszélyes anyagok elhelyezésére és azok kockázati besorolására.

A WWF a bányászati hulladékokról szóló irányelv biztonsági szempontból történő felülvizsgálatát kéri, szem előtt tartva a tározóterek gátjainak állapotát. Mindemellett az Európai Bizottságnak ellenőriznie kell, hogy a vonatkozó irányelvet átültették-e a nemzeti jogrendbe, illetve hogy milyen fokon áll a törvényi szabályozás gyakorlatba való átültetése.

Antal Alexa
WWF Magyarország

Kapcsolódó cikk:
A WWF jelentése a vörösiszap-árról

Hozzászólások

Így táplálkoztak az iszlám kori Szicíliában

Így táplálkoztak az iszlám kori Szicíliában

A kutatók szerves maradványokat elemezve mérték fel, hogy mit ettek a korabeliek.

Egyedi sírokba is temettek pestisben elhunytakat

Egyedi sírokba is temettek pestisben elhunytakat

A pestisben elhunytakat, mivel a betegség a gyors

Ősi pszichedelikus tánc nyomára bukkantak

Ősi pszichedelikus tánc nyomára bukkantak

Úgy tűnik, a Juzsnij Olenyij-sziget kőkori lakói számára a jávorszarvasok fogai nem puszta díszként szolgáltak.

Több száz éves, fából épült utat találtak

Több száz éves, fából épült utat találtak

A lengyelországi Jarosławban feltárt szakasz a 18. századból maradt fenn.

75 éves a mobiltelefon

75 éves a mobiltelefon

Ezeket a korai berendezéseket elsődlegesen cégek

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket